Promise

Twelve☀

Madison Brooks

Az iskola folyosóin visszhangzott a tornacipőm csattogása. Az első óra már 20 perce megy. Szinte futólépésben siettem a termem felé.
Már majdnem bekopogtattam a terembe, amikor lépteket hallottam mögülem.
Lassan fordultam meg és a szememet forgatva néztem a lányra.
- Szia, Tina. Jó újra látni- vicsorogtam.
- Miért nem vagy órán- tette keresztbe a kezeit.
- Mert késett a buszom- rántottam a vállamon.
- Húsz percre laksz a sulitól. Gyalog is jöhettél volna- húzta gúnyos mosolyra a száját.
Hiába, nagyon jól tud mindent rólam. Túl sokáig volt a legjobb barátnőm.
- El kéne költöznöm- csattogtam a rágómat türelmetlenül.
- Jajj drága, ez tök jó ötlet- veregette meg a vállam.
- Ne érj hozzám- fintorogtam rá.
- Mi a baj?- tette a szívére a kezét.
- Tudok rólad mindent. Kevin elmondta- fújtattam.

Hát igen, vasárnap amikor elment Amanda. Találkoztam vele és elmondott mindent. Részletesen.

- Igazán?- gondolkozott el.
- Hagyjál békén! Tudtommal nem ártottam neked semmit- csattantam fel.
- De azzal ártottál, hogy megismertelek- nevetett.
- Menj a francba, Tina- szorítottam ökölbe a kezem.
- Mutasd meg hol van. Te biztos már csukott szemmel odatalálsz- vigyorgott tovább.
- Baszodj meg- kiabáltam, amit egyszerre megbántam.

A mögöttem lévő hajtó hirtelen kivágódott és a töri tanár mérges arcával találtam magam szembe. A vállam fölött Tinára néztem aki szintén le volt sokkolva.
- Tanárnő, én nagyon sajnálom- magyarázkodtam.
- Én nem csináltam semmit, én csak megkérdeztem miért nincs órán és így rámförmedt- nyávogta.
Hirtelen olyan dühös lettem, hogy majdnem nekivágtam a szekrényeknek.
A tanár mérgesen méregetett, majd a fejével biccentett, ami azt jelentette, hogy irány az igazgatói.

- Tünés!- szólt mindkettőnkre.
- Elnézést- motyogtuk, majd lehajtott fejjel indultunk az igazgatóiba.

- Ez a te hibád Madison- kezdett el szidni.
- Hát persze, minden az én hibám- ráztam a fejem.
- Hát igen. Ha nem lennél ekkora bunkó, akkor talán még mindig barátnők lennénk- mondta, én pedig hirtelen megtorpantam.
- Tessék?- néztem rá pislogás nélkül.
- Jól hallottad, amit mondtam- bólogatott.
- Én nem csináltam semmit, kezdjük ott. Csak téged borított el hirtelen a féltékenység és egyből veszekedni keztél, hogy én mekkora egy szar vagyok. Pedig én csak új emberekkel barátkoztam. Én soha nem mondtam neked olyat ami megbántott volna. Persze te erre nem emlékszel, mert csak kitalálod a történetet. Raksz hozzá egy kicsit és veszel belőle.
Sajnálom, hogy csalódtál bennem. De azt nem sajnálom, hogy már nem te vagy a legjobb barátnőm. És tudod mit nem értek? Hogy én próbáltalak kerülni és nem hozzád szólni amikor rosszba lettünk. Mert azt hittem ez így működik és nem úgy, hogy tönkre tesszük a másik életét. És igen gratulálok tönkre tetted az életem. Remélem örülsz- förmedtem rá.
Tina szótlanul állt elöttem. Néha kinyitotta a száját, de nem szólt semmit. Csak meredt maga elé.

Legyintve kerültem ki és indultam az igazgatóiba.
Két kopogás után benyitottam.
- Madison. Szia- köszöntött mosolyogva.
- Jó reggelt kívánok- motyogtam, majd lehuppantam az asztal elött lévő fotelbe.
- Na mi van apáddal?- kérdezte. Apám és az igazgató nagyon jó barátok. Osztálytársak voltak a fősulin.
- Megvan- rántottam a vállamon.
Az ajtó nyitódott és Tina lépett be rajta.

- Na mi történt már megint?- sóhajtott.
- Csak a szokásos- legyintettem.
- Veszekedés a folyosó közepén?- kérdezte.
- Aha- mondtuk. Nem egyszer fordult elő, hogy a veszekedéseink miatt kerültünk ide.
- Ki kezdte?- nézett ránk felváltva.
- Én- tette fel a kezét Tina.
- Mint mindig- nevetett.
Értetlenül néztünk a férfira.
Az arcunkat meglátva egyből elhalkult és komoly arcot vágott.

- Mehetünk?- kérdeztem türelmetlenül.
- Persze- nézett az órára- Úgyis mindjárt csöngetnek. További szép Hétfőt.

A folyosóra kilépve, bevártam Tinát.
- Sajnálom- szólalt meg.
- Ja, mint mindig. Nincs kedvem hozzád- mondtam, majd faképnél hagytam.

A csengő a levegőbe hasított és a folyosóra mindenhonnan nyílt a terem ajtaja. A diákok csoportokba vergődtek. A kilencedikesek se voltak már annyira félénkek. A végzősök pedig könyvvel a kezükben rohangáltak. Hamarosan érettségi. Igaz még csak március eleje van és május harmadikán lesz, de így is mindenki túlpörög és folyamatosan izgul, hogy mi lesz három hónap múlva. A tanárok már elkezdték a felkészítésünket. Hát ilyen ez a tizenkettedik. Mindenki egyszer túlesik ezen a szakaszon.

- Hé- fogta meg valaki a vállam.
Kicsit megugrottam a hirtelen mozdulattól.
- Szia, Kevin- fordultam meg.
- Még mindig haragszol?- kérdezte félve a válaszomtól.
- Szerinted?- ráncoltam a szemöldököm. Oké, hogy elmondta az igazat hálás is vagyok érte. De attól még nem jött rendbe semmi.
- Akkor gyere el velem valahova- vágta rá.
- Tessék?- néztem rá kérdőn.
- Ma este hatkor ott vagyok érted. Nem kell kiöltöznöd!- borzolta össze a hajam és el is vegyült a tömegben, otthagyva engem milliónyi kérdéssel.
Megráztam a fejem és indultam a második órámra ami matek.

A terembe belépve leültem Amanda mellé.
- Na mizu?- fordult felém.
- Csak a szokásos, reggel késtem és Tinával veszekedtem. Aztán megint meglátogattuk az igazgatóit- mondtam egy vállrándítás kíséretében.
- De nagy mázlid van, hogy ismer az igazgató- nevetett, majd visszafordult a füzetébe és az egyenleteket kezdte el oldani.
- Hát igen. Ma meg Kevinnel kell találkoznom- tettem hozzá gyorsan.
- Hogy mi?- pislogott rám nagyokat.
A számat elhúzva bólintottam, hogy jól értette amit mondtam.

- Biztos nem...
- Amanda!- szóltam rá- Csak egy esélyt szeretne. Ha ezt is elszúrja, akkor tudjuk, hogy mi lesz a vége.
- Igaz, bocsi- hajtotta le a fejét.
- Jajj, Am. Tudom, hogy csak meg akarsz védeni- öleltem magamhoz- De nyugi nem lesz semmi baj.
- És ha megint megbánt?- húzodott el tőlem.
- Akkor te herélheted ki- nevettem fel.
Amanda visítozva kezdett el nevetni, az egész osztály minket nézett.
De nem zavart. Már megszoktuk.

☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁

- Kopp, kopp- nyitott be apu a szobámba.
- Szia- néztem rá mosolyogva.
- Mi jót csinálsz?- jött beljebb.
- Csak tanulok- néztem a könyveimre szomorúan.
- Értem, itt van Austin. Lent vár- biccentett.
- Úristen- tátottam el a számat.
- Mostanában ritkán találkoztok- biggyesztette le az ajkait.
- Igen, tudom- ráztam a fejem.

- Hé! Austin, gyere fel- kiabált le apu és el is tünt.
Hallottam ahogy felfut a lépcsőn és beront a szobámba.
Szomorúan mosolyogtam rá és felpattanva az ágyamról a nyakába borúltam.
- Úgy sajnálom- szorítottam magamhoz.
- Nagyon hiányoztál te kis dili- ölelte a derekamat mégjobban.
- Na elég is volt ennyi nyáladzás- toltam el magamtól nevetve.
- És visszatértél- forgatta a szemeit.
Nevetve löktem meg a mellkasát.

- Van valami terved estére? Elmehetnénk enni valamit?- mosolygott rám.
A gyomrom görcsbe rándult és inkább kerültem a tekintetét.
- Ami azt illeti van- szomorú szívvel utasítottam el.
- Megint sorozatot nézel, mi?- nevetett. De amikor látta, hogy komoly arccal nézek rá, egyből abbahagyta a nevetést.
- Oh- esett le neki.
- Sajnálom- hajtottam le a fejem.
- Semmi baj. Majd máskor- emelte fel a fejem az államnál fogva.
Egy apró mosoly jelent meg ajkain amikor tekintetünk találkozott.

- Kivel fogsz találkozni?- biccentette oldalra a fejét.
- Kevinnel- húztam el a számat.
- Hát persze. Ki mással- forgatta szemeit.
- Nem tetszik- ráztam a fejem.
- Jaja persze. Én meg minden este prédikálok a templomba- sóhajtott.
Felnevettem a hülyeségén.
- Haha- nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Mi olyan érdekes benne?- ráncolta a homlokát.
- Semmi- legyintettem.

- Kate-tel mizu?- váltottam témát.
- Semmi. Utál. Hiába hivogatom nem veszi fel- biggyesztette le ajkait.
- Sajnálom- húztam el a szám.

Sziasztoook! Új rész. Nagyon sok ötletem van, úgyhogy gyakrabban lesznek részek ( ami nem biztos).
Viszont azt szomorúan látok, hogy alig olvassátok a történetem:( Ha tetszik a történet akkor jelezd valahogy, azt nagyon megköszönném. Ti vagytok a legjobbak💖 Remélem tetszik az új rész. Kíváncsiak vagytok a folytatásra? Hamarosan érkezik💕