Promise

Fourteen☀

Madison Brooks

A buszsöfőrnek felmutatva a bérletem szálltam fel a teli emberekkel lévő buszra. Imádom a hétfőket.
A napszemüvegemet feltoltam a fejem tetejére, mert nem volt rá szükségem. Nem volt nagyon meleg. Pont kellemes idő volt. Reggel hét óra. Általában délelött van jobb idő délután van az a "meghalokegyrövidújjúban" idő. Ilyen ez a április.

Tekintetemmel közben az üres helyeket nézegettem. Áh, esélytelen. Ezen a buszon sosincs hely.
Kishijján majdnem végig csúsztam a "folyosón" amikor elindult a jármű. A szememet forgatva fogtam meg a kapaszkodót és előhalásztam a fekete szaggatott farmerem zsebéből a telefonom. A fülembe folyamatosan szólt a zene. Nem volt full hangerőn a telefonom, így nem hallotta senki, hogy mit hallgatok.

- Madison!- hallottam meg a nevemet. Értetlenül néztem fel a telefonomból. Körbe pásztáztam a buszt, amikor észrevettem a hevesen integető Kate-t.
Mosolyogva visszaintettem neki, majd odaültem mellé. Észre se vettem a lányt, amikor felszálltam. Kivettem a fülest a fülemből és Kate-re néztem.
- Na mizu van?- mosolyogtam rá.
- Áh semmi. Austin nem tudott elhozni, mert be kellett menni nulladikra, úgyhogy itt vagyok- mutatott magára. Austin és Kate újra egymásra talált, aminek iszonyatosan örülök.
- Túlságosan elkényelmesedett a segged- csaptam a combjára.
- Naa nyugi- csitított.

A suli felé lépkedve érdeklődve figyeltem a napszemüvegem mögül az embereket. Mindenki rohanva ment a suliba/munkahelyre. A lényeg, hogy valahova tartott mindenki. Rohanó világban élünk és ez szomorú.
- Hé!-lökött meg Kate.
- Hm?- néztem rá kérdőn.
- Ott mennek- mutatott előre.
Lassan odafordítottam a fejem és egy keserű mosoly terült el az arcomon.
Kevin és Kelly. Az aranyos gerlepár.

Story time! Március közepe felé történt ez.
"A szekrényemnél álltam és pakolgattam a könyveimet. Amikor rámköszöntek ,akkor én is visszaköszöntem. De nem álltak le velem beszélgetni, csak mentek a saját dolgukra. Becsaptam a szekrényem ajtaját, majd sóhajtva indultam meg a termem felé. Történelem órám lesz. Fúj. Csak sétáltam a tömegben, amikor észrevettem Kevint egy tizenegyedikes lánnyal. Azt hiszem Kelly-nek hívják. Aranyos lány. Nem szoktunk beszélgetni nagyon, de jófej.
Először azt hittem, hogy csak szimplán beszélgetnek, mint két barát. De amikor Kevin a lány fölé hajolt és megcsókolta, nekem akkor a földbe gyökerezett a lábam. A szívem majd kiugrott a helyéről. Csak néztem, ahogyan falják egymást.
Akkor eszméltem fel, amikor egy kéz ragadott meg és rántott ki a tömegből.
- Jól vagy?- nézett rám, Emily.
- Persze- varázsoltam egy hamis mosolyt az arcomra.
- Nem, nem vagy jól- rázta meg a fejét.
- Igazad van- bólintottam.
- Még egy órát kell kibírnod. Erős vagy, Madison. Ne egy fiú miatt legyél gyenge. Hiába mondogattad, hogy jajj nem érdekel a fiú. Ezt még szerintem te se hitted el. Szereted, és ez rendjén van. Nem te irányítod az érzéseid- mondta őszintén. És igaza volt. Nagyon is.

Az utolsó órám után sietve lépkedtem lefelé a lépcsőn. Szinte kitéptem a bejárati ajtót. A fülembe szólt a zene és a körülöttem lévő világot kizártam. Próbáltam elfojtani a fájdalmam. Nehezen de valahogy sikerült.
Amint leszálltam a buszról, futottam hazáig.

A szobámba érve kitört belőlem a sírás és tehetetlenül terültem el az ágyamon."

Viszont azóta megbarátkoztam a gondolattal, hogy Kevin talált magának valakit, aki megérdemli őt. Aminek igazán örülök, mert jó volt látni, hogy legalább Kevin boldog.
Igaz azóta nem is beszéltem vele, aminek természetesen nem örülök. De ez van.