Promise

Six☀

Madison Brooks

- Haliii!- ugrált hozzám vidáman Amanda.
- Szia- kacagtam fel viselkedésére.
- Mizuu? Oh- nézett mögém, elhúzva a száját biccentett, hogy forduljak meg.
Megfordultam és igazán nem arra számítottam amivel szembe kerültem.
Hát, hogy is mondjam Kevin épp egy lánnyal nyálat cseréltek. Vagy nem tudom, de eléggé egymás szájában voltak. Felhúzva a szemöldökömet fordultam vissza a szemüveges lányhoz, aki csak nézte a reakciómat.

- Ha szeretnél sírni akkor itt a vállam- bökött a vállára.
- Hát pont, hogy nem fogok sírni. Miért sírnék? Nem járunk, egy. Kettő, nem vagyok szerelmes belé. Mit törődjek én vele?- puffogtam.
- Nem tetszik?- csodálkozott.
- Miért hiszi azt mindenki, hogy nekem bejön ez a gyökér?- emeltem fel a hangom.
Nagy csönd lett. Kínosan néztem körbe, mindenki minket bámult.
Még a gerle pár is minket nézett.
Idegesen rántottam a egyet a táskámon és átszelve a tömeget indultam meg a termem felé.

- Hé, Mad!- fogta meg a karom Kevin hátulról.
- Eressz el! Nem vagyok egy holmi bábú amit csak úgy kedvedre ráncigálhatsz- rántottam ki a kezem a szorításából.
- Te az elöbb rólam beszéltél?- nézett rám sértetten.
- Kevin nem érdekelsz! Fogd már fel! Két hétig egymáshoz se szóltunk. Nem is jöttél értem! Pedig minden reggel vártalak. Azt hittem, hogy rendes vagy. Hát tévedtem, még mindig egy faragatlan tuskó vagy- köptem elé a szavakat.
- Sajnálom, oké? Nem volt időm- vakargatta a tarkóját.
Élesen beszívtam a levegőt és nyugottabban fújtam ki.
- Nem te rohadtul nem sajnálod! Soha se tetted. De ha eddig kerültél, akkor hajrá. Fél évig még kerülhetsz, aztán már nem látjuk egymást- fordultam sarkon és egyből mentem a terembe.

Két hete volt, hogy összevesztem vele. Most meg azt hiszi, hogy több hét után csakúgy megbocsájtok neki.
Hát ezt benézte. Nem jött értem egyik reggel se. Mai napig vártam rá a kapu elött hátha jön. De nem tette. Került és nem àllt szóba velem.

Idegesen vágodtam le a padba. Ma Evával volt egy órám. Töri, ah. Kiráz tőle a hideg is.
- Tényleg nem tetszik?- fordult felém.
- Hagyjál már te is- csaptam az asztalra.
Mindenki hátra fordult, és bámultak minket.
- Mi van? Ha? Nem kell az én életemmel foglalkozni, kössz- szóltam oda nekik. Mindenki furcsàlva fordult vissza a helyére.

- Mad, minden oké? Csak rád néztek, nem az életedről kérdeztek. Ne legyél már ennyire ideges. Mi bajod van?- szidott le Eva.
- Elegem van, érted? Azt hiszi, hogy játszadozhat velem, csak úgy. Ha olyan kedve van jófej, ha meg olyan akkor egy seggfej. Utálom. Érted? Rohadtul elegem van belőle- mondtam halkabban, de még mindig forrt bennem a düh.
- Nem utálod, Madison. Te szereted- vigyorgott rám.
- Persze. Még csak az kéne- túrtam bele a hajamba.
- Hidd el! Ha utálnád akkor nem érdekelne mit csinál. Majd rájösz- legyintett.
- Áh, sok ez nekem- vertem bele a fejem a padba. Eva vidáman nevetett a nyomoromon.

- Ennek meg mi baja?- fordult hátra az egyik évfolyamtársam és súgta oda Evának.
- Kussolsz!- emeltem fel a fejem a padról.
Védekezően feltette a fiú a kezét és visszafordult.
- Nagyon tetszhet neked az a fiú!- vigyorgott Eva.
- Nem tetszik. Fogd már fel!- csattantam fel.
- Jajj drága Madison szerelmes- karolta át a vállam.
- Rohadt idegesítőek vagytok- morogtam, de a szám sarkában ott volt a mosoly.

☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁☁

- Madison Brooks! Itt van velünk?- hasított a levegőbe Mrs. Enderson hangja.
- Igen, elnézést- ráztam meg a fejem.