Két hangban egy dal

3.fejezet

Fáradtan bámultam ki a kocsi ablakán. Takahashi-san már korán reggel megjelent nálunk, hogy elvigyen minket. Egy reggeli élő adásba lettünk meghívva, ahol hivatalosan is bemutatkozunk, mint új banda. Nem voltam különösebben ideges, mert az egész előre betanult szöveg alapján történik, és már rengeteg élőadásban voltam vendég.

-Takahashi, nem állhatunk meg enni valamit? – kérdezte a hátsó ülésen ülő Yuu – Nem is tudom kinek a korai érkezése miatt, nem volt időnk reggelizni.

-Sajnálom, de majd ha odaérünk bekaphatsz pár falatot.

-Kérsz szőlőcukrot? – nyújtottam hátra a zacskót.

-Kösz – szedett egy marékkal.

Sajnos Yuunak már nem volt ideje reggelizni a stúdióban. Rögtön mehettünk a stylisthoz, majd a sminkeshez, és már kezdődhetett is az interjú. Minden bonyodalom nélkül lezajlott, bár nem is volt nehéz betanult szöveggel.

Takahashi-san kitett minket, majd elhajtott.

-Még mindig éhes vagy? – néztem Yuura.

-Annyira, hogy már nem is érzem – vonta meg a vállát.

-És mit szólnál egy pizzához?

-Remek ötlet - mosolyodott el.

Felmentünk, én pedig tárcsáztam a számot.

-Jó napot! Pizzát szeretnék rendelni. Lesz egy sonkás-kukoricás és egy bolognai. Igen. Sasada Haruki névre küldjék. Igen, nagyon köszönöm. Viszlát!

Letettem a telefont, majd leültem Yuuji mellé kanapéra.

-Még legalább fél óra, mire megérkezik.

-Oké, az nem olyan sok – mondta nem túl hihetően – Na jó, inkább nézek egy kis tévét – kapcsolta be. Egy darabig csak váltogatta a csatornákat.

-Várj, menj egyet vissza!

Furán nézett rám, de visszakapcsolt a csatornára.

-Köszi.

Nagyon boldog voltam. Az a mangából készült film ment, amit mindig is megszerettem volna nézni, de sosem volt rá időm.

-Mi ennek a címe? – kérdezte Yuu.

-Kyou no Kira-kun.

-Aha. Nem ebből készült az a manga?

-Nem. A film készült a mangából – magyaráztam teljes átéléssel.

-Szereted a mangákat?

-Nagyon! És az animéket is.

Hirtelen lefagytam. Lassan oldalra fordítottam a fejem.

-Ugye ezt nem hallottad?

-Hogy szereted az animéket is?

Zavartan bólintottam.

-És mi ezzel a baj?

-Hát... Nem akarom, hogy otakunak tarts, vagy ilyesmi... - motyogtam.

-Bolond – nevetett fel – Szerintem egyáltalán nem baj, hogy szereted őket. Nincs ebben semmi rossz. Én is láttam egy-kettőt.

-Ühm, mindjárt jövök – álltam fel.

Bementem a fürdőszobába, és nekidőltem az ajtónak. Lecsúsztam. Az arcom iszonyatosan lángolt, a szívem pedig hevesen vert.

-Mi van velem? – csúszott ki a számon. A legdurvább dolog, hogy Yuu váltotta ki belőlem ezt. Olyan, mintha szerelme...

A mosdókagylóhoz léptem, és megmostam az arcomat. Egymás után többször is. Az nem lehet. Beleszerettem Yuuba? Megráztam a fejem. Nem az lehetetlen. Elvégre mindketten fiúk vagyunk, ráadásul alig ismerjük egymást. Ez biztos valami furcsa betegség lesz. Miután megnyugodtam, visszamentem a nappaliba. Szótlanul ültünk egymás mellett, mindketten a tévét néztük. Egy fél óra múlva megcsörrent a telefonom. A pizzafutár hívott, hogy meghozta a rendelést. Leugrottam érte az előcsarnokba, majd miután átvettem mentem is vissza. Yuu már nyálát csorgatva ült az asztalnál.

-Tessék – tettem le elé a dobozt.

-Basszus már nagyon éhes voltam – vett elő egy szeletet, és beleharapott.

Kínos csend telepedett ránk. Fogalmam se volt mit hozhatnék fel témának. Ránéztem Yuura. Látszólag ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Hirtelen nevethetnékem támadt. Próbáltam visszafojtani, de nem ment. Csak úgy kirobbant belőlem a nevetés. És nem bírtam abbahagyni. Yuuji először furán nézett rám, majd elmosolyodott. Végül ő is hatalmas kacagásban tört ki. Pár percig csak röhögtünk, igazából a semmin. Amikor már nagyjából abbahagytam, beleittam a poharamba. Rosszul tettem. Yuu válla még mindig rázkódott, ennek hatására újra kitört belőlem a röhögés, viszont félrenyeltem, és a víz, nem csak a számon, de az orromon keresztül is távozott. Yuu ezt már nem bírta. Annyira nevetett, hogy leesett a székről. Én fuldokoltam, de azért csak nem bírtam abbahagyni a röhögést. Már szabályosan fájt a hasam.

-Na jó, ennyi elég lesz – törölgette a könnyeit Yuu. Felállt és visszaült a székre.

Vettem egy mély levegőt.

-Ne haragudj, nem tudom, miért kezdtem el röhögni – álltam fel, és egy törlőronggyal felitattam a vizet, amit sikeresen kiköptem.

-Hát először meglepődtem. Nem nagyon láttalak még nevetni.

-Nem is szoktam...

-Oh kihűlt a pizza! – kapott észbe – Na most melegíthetem... - lépett a mikróhoz.

-Yuu.

-Igen?

-A sztároknak nem lehet szerelmi viszonyuk másokkal, nem?

-Huh, ez bonyolult. Ez igazából minden kiadónál más – gondolkodott el – Az biztos, hogy azonos nemű személlyel még véletlenül sem lehetsz együtt. Egyébként miért érdekel? – ült vissza a már megmelegített pizzával.

-Semmi, nem fontos – ráztam meg a fejem.

-Szerintem Főnökkel beszéld meg a dolgot. Ha áldását adja rá akkor...

-Félreérted! Nincs barátnőm, vagy ilyesmim... - pirultam el.

-Nekem csak a karrierem elején volt egy kapcsolatom. Két hétig tartott, de mint kiderült, csak arra kellettem a csajnak, hogy menőzzön velem.

Hatalmas gombócot éreztem a torkomban.

-Köszönöm az ebédet – álltam fel.

-Ezt már nem eszed meg? – mutatott a dobozra, amiben ott volt még a fele.

-Majd vacsorára megeszem.

Bementem a szobámba, és belezuhantam az ágyba. Az arcomat a párnába fúrtam.

-Szóval barátnő, mi?

Nem értettem miért zavar ez ennyire, de meg kellett állapítanom, hogy valami nagyon nincs rendben velem.