Két hangban egy dal

7. fejezet

Azt hittem megőrülök, annyira vártam már az estét. A tegnapi napot a szobámban töltöttem paraj-allergiára hivatkozva, azonban ma már ki kellett mozdulnom. Akiko egész végig rajtam csüngött, nagyon idegesített. Hébe-hóba Yuut is megpillantottam, szegényt folyton Tanaka dorgálta, mert mindig elrontott valamit. Bár nem kizárt, hogy mire elkerül innen hivatásos takarító lesz. Legalább lesz kire otthon rábízni a házimunkát.

Ami viszont a legjobban idegesített, hogy az egész ház már az esküvőt szervezte. Még a házi szabónk is eljött, hogy méretet vegyen rólunk a ruhákhoz. Hiába ellenkeztem volna, azzal csak apám kezére játszottam volna, aki természetesen (majdnem) minden lépésemről tudott, hála a biztonsági őröknek.

Fáradtan estem be a szobámba. Szerencsére Akiko nem akarta itt tölteni az estét, így legalább maradt egy kis nyugodalmam. Kettőt kopogtattak az ajtón.

-Szabad!

Yuu óvatosan besurrant egy tálcával a kezében.

-Hoztál kaját? – csodálkoztam.

-Dehogyis. Csak fura lett volna, ha üres kézzel jövök – tette le az üres fém felszolgálót az asztalra.

-Kezdesz belejönni ebbe az egész kémeskedésbe – mosolyogtam.

-Bárcsak a takarítás menne olyan jól – húzta el a száját – Ez a Tanaka-san kész rabszolga hajcsár.

-Sikerült valamit kiötlened? – fordítottam komolyra a szót.

-Nem – ült le sóhajtva mellém – Gondolkoztam, de csak olyan hülyeségekre jutottam, mint mondjuk, berohanok az esküvőn, és elkiáltom magam, hogy ,,Tiltakozom!" – húzta szomorkás mosolyra a száját.

-Hmm... - gondolkoztam.

-Takahashiék is üzentek, de ők sem tudnak jutottak semmire. Próbálták elérni apádat is, de nem sikerült – folytatta.

-Személyesen meg úgy szintén semmi esély, mert apám úgyis elzavarná őket – sóhajtottam.

-Sajnálom – suttogta Yuu.

-Mi? Mit? – zavarodtam össze.

-Ott voltam melletted. Ha kicsit figyelmesebb lettem volna – szorította ökölbe a kezeit.

-Nem a te hibád – simítottam végig a karján – Hidd el rosszabbik esetben téged is elkaptak volna, és akkor még ennél is kilátástalanabb lenne a helyzetünk.

-Bár legalább jobb, mintha maffiózok raboltak volna el – ölelt magához.

-Hát azzal lehet jobban jártam volna – húztam el a számat.

-Ne mondj ilyeneket – fúrta a vállamba a fejét.

-Mondd csak Yuu...

-Hm?

-Mégis, hogy jutottunk erre a szintre?

-Mármint? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

-Hát, itt enyelgünk, mint egy szerelmespár – mutattam magunkra.

-És mi ebben a furcsa? – csodálkozott.

-Nem tudom – vontam meg a vállam – Eddig azon a csókon kívül nem volt köztünk semmi. Utána kezdtek, vagyis pontosabban itt kezdtek felszínre törni az érzések, és...

A mutatóujját az ajkamra helyezte, hogy csendben maradjak.

-Elárulok egy titkot – mosolygott – Tökre izgatott voltam, hogy veled dolgozhatok együtt. Ráadásul egy lakásba is költöztünk! Szép lassan megismertelek, és ezzel egyidejűleg beléd is estem. Szép romantikus sztori, mi? – nevetett fel.

-Hát én is így voltam – pirultam el – Bár először nem nagyon akartam veled közösködni, ráadásul olyan furcsa volt. A közeledben gyorsabban kezdett verni a szívem. Nem akartam elhinni, hogy szerelmes vagyok beléd. De most már...

-Haru – nézett mélyen a szemembe – Én sze...

-Ki ne mondd! – tapasztottam a szájára a kezemet.

-Miért? – lepődött meg.

-Azt szeretném, ha különlegesebb helyen vallanál nekem szerelmet.

Az arcom olyan piros volt, mint egy érett retek.

-Hát, ahogy gondolod. Én tudok várni – csókolt meg.

-Várj! – toltam el magamtól.

-Ne mondd, hogy már az se felel meg, ha ebben a szobában csókolózunk – nézett rám unottan.

-Yuu – pattantam fel az ágyról – Támadt egy ötletem!

-Igen? – ráncolta a szemöldökét.

-Igen. És ehhez a te segítségedre is szükségem van!

-És mi a terved?

-Megházasodok! – néztem rá csillogó szemekkel.

Az akció az esküvő napján lépett érvénybe.