Két hangban egy dal

12.fejezet

 Napfény szűrődött be az ablakokon keresztül. Óvatosan felültem. Yuu mellettem szuszogott a legnagyobb nyugalomban. Egy darabig mosolyogva figyeltem alvó arcát, majd felkeltem, és felöltöztem. A folyosón sétáltam, amikor Louis jött velem szembe.

-Jó reggelt! Épp akartam szólni önöknek, hogy a reggeli tálalva van – hajolt meg.

-Nagyon szépen köszönjük – mosolyodtam el.

-Monsieur Okazawaya még alszik?

-Igen, de nem kell felébreszteni. Majd felkel. Egyébként – torpantam meg, mielőtt továbbmentem volna – Nyugodtan szólíts minket Harunak, és Yuunak.

-Leköteleznek, de én csak egy komornyik vagyok – húzta mosolyra a száját.

-Hm... Akkor Haru-san? Japánban a ,,-san" a tiszteletet fejezi ki.

-Haru-san – ismételte – Megjegyzem – biccentett, és otthagyott.

Az étkezőbe mentem, ahol már ott ült az asztalnál Noriko-san, Takahashi-san és Főnök.

-Jó reggelt – köszöntem, és leültem menedzserünk mellé, ahova már ki volt készítve a reggeli.

-Bonjour Haru! – üdvözölt Noriko-san lelkesen.

-Hol van Yuuji? – kérdezte Takahashi-san.

-Még alszik – haraptam bele a bagettembe.

-Kimerítő volt az éjszaka, mi? – kuncogott Főnök.

-Hé, ez már szexuális zaklatásnak minősül! – vörösödtem el.

-Nem is mondtam semmi rosszat – védekezett.

-De utaltál rá!

-Miért, mi szégyellnivaló van abban, hogy két élettel teli fiatal, akik szeretik egymást, együtt töltenek egy szenvedélyes éjszakát?

-Öhm, miről van szó?

Mindannyian Noriko-sanra néztünk. Azt hiszem, nem tud arról a pici és érdektelen tényről, hogy mi Yuuval járunk.

-Jó reggelt! – lépett be Yuuji az ajtón, és tök természetesen leült mellém, majd egy gyors csókkal üdvözölt. Egyszerre fagytunk le. Végül Yuunak is leesett a dolog. Idegesen sandított ránk, majd Noriko-sanra, aki csak bámult meredten.

-Öhm, megmagyarázom – mentegetőzött Főnök.

-Azt hiszem, elfelejtettél megemlíteni egy apróságot – nézett gyilkos szemekkel unokaöccsére.

-Izé, én csak...

Noriko-san sóhajtott egyet.

-A mai világban már semmin sem kell meglepődni – vakargatta a fejét – Csak légyszi, a partin ne nagyon hangoztassátok a dolgot. Az ismerőseim túl régimódiak. Nagy felháborodást keltene a kapcsolatotok.

-Anyám, azt hittem most nagyon mérges leszel – könnyebbült meg Főnök.

-Igazán megemlíthetted volna – dorgálta le.

-Elnézést, hogy közbeszólok – zavartam meg a családi perpatvart – Tényleg nem tudnak róla? Mármint a vendégei. Japánban elég nagy port kavart a dolog, és szerintem biztos utánanéznek, hogy kik is vagyunk mi.

-Ó, ne aggódjatok – legyintett – Csak azt említettem, hogy a díszvendégek japán fiúcskák lesznek, semmi több. Meg, hogy a zeneiparban dolgoztok, de annyira nem érdekelte őket a dolog. Kicsit lenézik a keleti kontinens lakóit – súgta.

-Milyen kedvesek... - jelent meg az a bizonyos képzeletbeli vízcsepp a fejemnél.

-Hát akkor nincs miért aggódnunk – karolt át Yuu – Elég csak a bálon visszafognunk magunkat.

-Azért ne előttem faljátok egymást – motyogta Noriko-san.

-Csak vicceltem – mosolyodott el Yuuji, de azért nyomott egy puszit az arcomra.

Reggeli után Louis körbevezetett minket az óriási házban. Volt ott minden. Könyvtár, játékterem, szauna... Egyszóval tényleg minden! Nekem mégis az udvar tetszett a legjobban, pontosabban az a része, ami rózsákkal volt körülfuttatva. Egy kis pad is helyezkedett el ott, ahonnan gyönyörű rálátás nyílt a tengerre.

-Mintha két világ találkozna – ültünk le rá – Itt zöld gyep, rózsabokrok, ott meg már az aranyló homok, és a kéken csillogó tenger.

-Milyen költői lett valaki – kuncogott Yuu, és a fejét a vállamra hajtotta.

-Mi nem veszünk otthonra rózsákat?

-Nem hinném, hogy ekkora lugas elférne a lakásban – ráncolta a szemöldökét.

-Akkor az erkély korlátjára futtathatnánk őket – ötleteltem.

-Szerintem elég bizarr hatást keltene a modern építészet és a rózsák keverése ily módon. De ha akarod, vehetünk egy kisebb rózsabokrot a nappaliba.

-De az mégsem ugyanaz – motyogtam.

-Akkor majd veszünk egy vidéki nyaralót, ahol a kertet telerózsázhatod, oké? – adta meg magát.

Felcsillant a szemem.

-Ez nem is rossz ötlet. De honnan lesz annyi pénzünk?

-Szerintem, már most van annyi pénzünk.

-Akkor hazamegyünk, és veszünk egy nyaralót – virultam.

Nagyon boldognak éreztem magam. Minden annyira nyugodt volt. Csak én és Yuu.

De, hogy is szokás mondani? Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, avagy a vihar előtti csend.