Idegesen fúrtam a fejemet a párnába. A csengő megállás nélkül szólt, majd mikor elhallgatott, a telefonunk kezdett el felváltva csörögni.
-Fogadjunk, hogy Takahashi-san az – morogtam.
Semmi kedvem nem volt felkelni. Elég későn aludtunk el. Lehet kicsit túlzásba vittük, mert a csípőm iszonyatosan sajgott.
-Yuu – fordultam felé.
-Csak hagyd. Egyszer úgyis feladja – motyogta csukott szemmel, és átölelt, majd úgy próbált tovább aludni.
Egy idő után tényleg elhallgatott minden.
Már aludtam volna vissza, amikor hirtelen kivágódott a hálószoba ajtaja.
-Szóval azt hittétek, hogyha figyelmen kívül hagytok, akkor nem tudok majd bejutni?! – nézett ránk Takahashi-san villámló szemekkel.
-Hagyj már minket, épp a mézesheteinket töltjük – húzta a fejére Yuu a takarót.
-Oké, kaptok 10 percet, hogy összekapjátok magatokat – hagyott ott minket.
-Kérem vissza a tegnapi síró Takahashit – ásítottam.
-Jézusom, még csak 7 óra? – torzult el Yuu arca, amikor megnézte az időt a telefonján.
-Aludni akarok – bújtam hozzá.
Akaratlanul is bevillantak az este emlékképei, és elmosolyodtam. Yuu és én. Ez, amit sosem gondoltam volna.
Valószínűleg visszaaludtunk, mert az ajtó hangos csapódással vágódott a falhoz. Már meg sem lepődtem volna, de Takahashi-san helyett Főnök lépett be.
-Istenem – fogta a fejét – Egy-kettő, felkelni! – tapsolt a levegőben. Az ablakhoz lépett, és széthúzta a függönyt. Majdnem megvakultam az erős napsütéstől.
-Mit keresel itt Főnök? – motyogtam.
-Krízis helyzet van. Fél óra múlva élő adásban vagytok egy reggeli műsorban – hagyta el a szobát.
Ez megtette a várt hatást. Egyszerre pattantunk fel, de én hangos puffanással a földre vágódtam.
-Lehet egy kicsit túlzásokba estünk – segített fel Yuu. Nem tudom, hogy csinálta, de már teljesen fel volt öltözve. Mivel látta, hogy egyedül sosem végeznék, ezért hozott nekem ruhát, és segített felöltözni.
-Nem vagyok már csecsemő – motyogtam.
-Csak segítek az úrfinak – nézett rám vigyorogva, és egy puszit nyomott az orrom hegyére.
-Indulhatunk? – kukkantott be Takahashi-san.
-Igen.
Lementünk az épület elé, majd beszálltunk a menedzserünk kocsijába.
-Egyébként mi ez a hirtelen munka? – hajoltam előre.
-Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan terjednek a hírek – csóválta Főnök a fejét – Természetesen most mindenki kérdésekkel bombáz a kapcsolatotokat illetően. Ezért a legegyszerűbb, ha egy élő adásban jelentitek be az igazságot.
-Ilyen hamar? – nyeltem egy nagyot. Természetesen nagyon izgultam és féltem is a reakcióktól.
-Nyugi – mosolygott rám Yuuji bíztatóan – Én is ott leszek. Ketten fogunk az emberekkel szembenézni – kulcsolta össze a kezeinket.
Hálásan néztem rá. Ha mellette lehetek minden félelmem eltűnik.
Hamarosan megérkeztünk. Rögtön a sminkeshez tereltek minket, aki elfogadható külsőt varázsolt nekünk. Utána bementünk a stúdióba, és elfoglaltuk a helyünket. Még volt pár perc a kezdésig.
-Basszus, még sosem izgultam ennyire, mint most – kezdtem el a pulcsim ujját birizgálni.
-Ne aggódj, minden rendben lesz – simított Yuu végig a karomon.
-Hogy lehetsz ilyen nyugodt? – néztem rá meglepve.
-Nem reggeliztem semmit, és félek, hogy az izgulástól, csak még több energiát vesztek, és elájulok – sötétült el az arca.
Erre nem tudtam, mit reagálni, mert megérkezett a műsorvezető, és leült velünk szemben.
-Oké, akkor vegyük át. Csak annyi a dolgotok, hogy válaszoltok a kérdéseimre oké? – nézett ránk.
-Hát majd igyekszünk – húztam el a számat.
Sajnos a kérdéseket sem tudtuk már megbeszélni. Elkezdődött az adás.
-Fujioka Kaede vagyok, üdvözlök mindenkit. Bizonyára hallhattak már a hírről Sarada Haruki és Okazawaya Yuujival kapcsolatban. Tegnap került nyilvánosságra ez az esküvői videó, és azóta mindenkit, csak az a kérdés foglalkoztat, hogy mi van az új banda, a Monochrome Roses tagjai között.
A kivetítőn megjelent a videó, ami a tegnapi esküvőn készült.
-Szóval a mai vendégeim nem mások, mint Haru és Yuu.
A kamera felénk fordult, mi pedig mosolyogva intettünk.
-Szerintem kezdjük az elején. Mindannyian tudjuk, hogy sajnos a ShiroiBara Records megszűnt. Hogy kerültél a konkurens kiadóhoz? – fordult Yuuhoz.
-A kiadóm volt tulajdonosa mindenképp szeretett volna jó kezekben tudni. És szerintem is jól döntött, amikor megkérte Főnököt a KuroiBara Records tulajdonosát, hogy vegyen a szárnyai alá.
-Hogyan jött az ötlet, ahhoz, hogy ti ketten egy bandát alapítsatok? Jóban voltatok már előtte is?
-Természetesen csak hírből ismertük egymást – válaszoltam – Főnök döntött úgy, hogy megalapítja ezt az együttest. Persze voltak nehézségek, de minden rendbe jött.
-Milyen nehézségek?
-Erről nem szeretnék beszélni – ráztam meg a fejemet.
-Az információk szerint együtt is éltek. Igaz ez?
-Igen, de ez az összekovácsolásunk céljából történt – válaszolta Yuu.
-Ezek szerint ez az ,,összekovácsolás" megtörtént, sőt! És itt jön a kérdésem, ami leginkább a rajongókat foglalkoztatja. Milyen kapcsolat van köztetek?
Nagyot sóhajtottam. Yuura néztem, aki csak biccentett.
-Rendben, elmondom az igazságot – kezdtem – Ami a videóban történt nem hazugság. Szeretem Yuut, és ő is engem, de nem úgy, mint egy barátot. A mi kapcsolatunk ennél sokkal intimebb. Szeretők vagyunk. Ha úgy vesszük már házastársak.
A stúdióban egy pillanatra lefagyott a levegő. Yuu mosolygott, a műsorvezető meg a monológom okozta sokkhatás alatt állt. Büszke voltam magamra, amiért ilyen menő beszédet mondtam.
Még kaptunk pár kérdést a formalitás kedvéért, aztán végeztünk.
Takahashi-san hazavitt minket, mert Főnök azt javasolta, hogy maradjunk otthon pár napig, amíg csitulnak a dolgok.
Hazaérve az első dolgunk az volt, hogy együnk valamit, mert szegény Yuu alig állt a lábán.
A pótreggeli után a kanapéra telepedtünk le. Én a szélén ültem, Yuu pedig az ölembe hajtotta a fejét, és úgy nézett fel rám.
-Menő voltál ott a stúdióban – simított ki egy tincset az arcomból.
-Csak az igazságot mondtam – mosolyogtam.
-De engem akkor is boldoggá tett – hunyta le a szemét.
-Yuu, szeretlek.
Meglepetten ült föl, de elmosolyodott.
-Azt hittem valami szebb helyen akarod, hogy szerelmet valljunk egymásnak – húzott magához.
-Már nem számít - pirultam el.
-Haru – nézett mélyen a szemembe – Szeretlek.
Átöleltem, ő pedig gyengéden megcsókolt.
أنت تقرأ
Két hangban egy dal
عاطفيةSasada Haruki (Haru ahogy a nagyközönség ismeri) egy híres idol. Nem érdekli a hírnév, egyedül az éneklésnek él. Nincsenek barátai, és nehezen jön ki az emberekkel. Nyugalmas mindennapjainak a bejelentés vet véget, hogy rivális kiadójuk, a ShiroBar...
