demon@mail.pok

Beszéljen helyettem a sztori. Ez most jó lesz. Érzem. :D Minden szombaton és szerdán fogok feltölteni, az ötödik fejezettől kezdve. Legyetek kedvesek, és kommenteljetek. Ki tudja, talán viszonzom majd a szívességet. ;)

 

 

Ross:

Egy szabályt követek a munkámban: csak olyannal üzletelek, aki megfizeti. Nem az élvezetért csinálom, hanem pénzért. Minden egyes forint számít, mert az életet igenis bankjegyekben mérik, én pedig mindent megteszek, hogy megtartsam az életem. Erre gondoltam, ahogy átvettem a vastag borítékot és ellenőriztem a tartalmát. Tele volt tömve a pénzemmel, amiért keményen megdolgoztam, még ha nem is az eszemet adtam el, vagy az erős karjaimat. Én az erkölcsömet tettem ki a  piactérre, ahol vastag borítékokra cseréltem el.

- Akkor jövőhéten, drágám. – kacsintott Jenna, ahogy kitipegett az ajtómon a tizenkét centis Gucci tűsarkakon. Amerikából rendelte a cipőt múlt hónapban. Mióta tartott az úgynevezett kapcsolatunk, legalább hetente egyszer rendelt valami új dizájner holmit és szent kötelességének érezte, hogy felvágjon vele előttem. Mindig is utáltam miatta. Jenna csinos volt, buta és nagyok voltak a mellei, de ez mind hidegen hagyott. A sok márkás táskában és cipőben is próbáltam nem látni azt, amit láttam. Csak egy vastag köteg bankjegyet szabadott jelenteniük, amelyek könnyen átvándorolnak az én pénztárcámba. 

Ahogy becsapódott az ajtó, a szekrényemhez siettem és beraktam a pénzt a rejtekhelyére, egy dobozba, amit egy régi pulcsiba csavartam bele. Már csaknem tele volt. Régóta dobozokban mértem a pénzem, olyan mértékegység lett számomra, mint a liter, vagy a méter. Ha megtelt a doboz, elvittem a bankba és betettem a pénzt. Aztán újra és újra és megint előröl. Valahogy mégis mindig elfogyott a hónap végére. Elvitte a felét a lakbér. A maradékot megdézsmázta a rezsi és az étel. Azt a keveset ami maradt ruhákra költöttem néha-néha, ha elég összegyűlt. Kieresztettem egy sóhajtást, és nem is kezdtem gondolkodni rajta, vajon lakbér, rezsi, vagy ebéd lesz-e ennek a doboznak a nehezen összegyűjtött tartalmából.

Néha megkérdezem magamtól, hogy miért csinálom ezt a munkát. Hogy miért fekszek össze fűvel-fával, olyanokkal akiket nem is kedvelek. Eladom az erkölcsömet, de a lelkiismeretem nem akar elhagyni, pedig ráfizetnék, ha valaki megszabadítana tőle.

Mindig hamar eszembe jut a válasz. Ha így élek is, élek. Ismertem olyanokat akik meghaltak…..megborzongtam, ahogy felsejlett előttem rémálmaim képe és próbáltam másra gondolni. Egy szép, nagy, fehér virágokkal teli mezőre, ahol vígan csiripelnek a madarak, a szellő simogatja a virágyszirmokat és lágyan ringatja a zöld szárakat. A mezőn vicces kis pingvinek ácsorognak és örülnek a melegnek. Jó helyet választottak a nyaralásra, de heteken belül vissza kell térniük a Déli sarkra.

Elővettem a füzetemet és nekiláttam, hogy írjak. Még egy olyannak is vannak céljai, mint én. Nyolc általános nélkül még utcaseprő sem lehetsz. Épp ezért, mikor 14 éves voltam készítettem egy listát. Olyan szakmák voltak rajta, amelyekhez bárki jó. Olyan helyek, amikhez nem kell iskolai végzettség vagy pénz. Persze ide is kellett valami. Tehetség. Ebben a négy évben egyszer sem vettem le a listát a falamról, csak akkor került le róla, mikor meggyengült a cellux és leesett, de utána biztonságosan odaszögeztem, hogy ne szökhessen meg. Ráemeltem a tekintetem.

1. énekes

2. táncos

3. zenész (lehúzva, hülye, ahhoz hangszert kell venni)

4. model

5. komikus

6. celeb

7. író