demon@mail.pok

A rejtélyes bajkeverő a jövőből

Terry POV:

Most! magyarázd meg mi folyik itt! - követeltem a nővéremtől.

- Izé. - makogott Liz, és bevörösödött, mint egy rák, engem meg kerülgetni kezdett az idegbaj. - Ross az a fiú. Tudod, akiről meséltem.

Óóó. - képedtem el.

- Vele írom a regényem.

- Óóó. - konstatáltam.

- Ő az a....

- Óóó, wow. - zártam le a témát.

- Most mi bajod? - vonta fel Lis a szemöldökét kérdőn. Hát nem nyilvánvaló? Na jó, neki nyilván nem, de akkor is idegesítő, ha jól láthatóan fogalma sincs arról, amiről nekem igen.

- Csak nem vagyok meggyőződve róla, hogy Ross illik hozzád. - közöltem vele. Ahhoz túl rossz. - ráztam a fejem, és arra gondoltam, vajon hány különböző lánnyal bújt ágyba a héten. Persze ha Lis tudja, és úgy sem áll el a bepasizási, férjhezmenési, és gyerekcsinálási szándékaitól, mivel nála ez a három egy és ugyanaz, nem lett volna egy szavam se. De így igen.

- És mégis miért nem? - Lis csípőre tette a kezét, mint néha az anyánk, ha veszekedtünk. Hú, de felidegesített.

- Csak.

Hölgyeim és uraim: ez pontosan egy darab szó volt. - Amúgy miért jöttél? - tereltem el a beszélgetést, és bár Lis furán nézett rám, válaszolt.

- Tegnap sütöttem meggyes sütit és sok maradt. Áthoztam.

A finomság említésére összefolyt a nyál a számban, a haragom pedig olyan gyorsan párolgott el, mint ahogy a kámfor szublimál. - Köszi Jézus! - kiáltottam a plafonnak, mondjuk tudtam, hogy az illető úgy se hallja. Imádom a meggyes sütit.

Három nap múlva, szerdán.

Ross POV:

Megigézve bámultam a nagyjából hivatalosnak tűnő borítékot.

"MiracleBoys Zrt." - állt a papíron, és tudatosult bennem, hogy a cégnek végig volt neve. Láthatólag egy nagyon béna darab, de a népek, úgy tűnik, buktak az egyértelműségre.

A tartalma már jobban tetszett.

- Na ne! - győzelemittasan boxoltam bele a levegőbe. Azért nem az volt a célom vele, hogy kicsináljam az arra terjengő szerencsétlen oxigénmolekulákat. Előléptettek B szintre. A legjobb rész pedig: 20%-os díjemelés!! Vagyis innentől 20%-al több pénzt kérhettem. Hiába, az én köreimben mindenki tudja: pénz diktál, kutya ugat. Valószínűtlennek tartottam, hogy az ügyfeleim közül emiatt bárki lemondjon rólam, mind könnyedén ki tudták perkálni. Persze az extra pénz fele a cégé, nem az enyém, de akkor is.  

Pár röpke órával később megérkezett Misha, azoknak a lányoknak az egyike, akiket Amy nemrég sózott rám. Ha előre tudom, hogy ez lesz, nem megyek bele a dologba.

- Um, szia - köszönt a barna bőrű, fekete hajú lány az ajtóból. - Gondolom te vagy Ross.

- Aha, ja. Gyere be nyugodtan - invitáltam be, kicsit zavartan attól, hogy úgy bámul rám, mintha én lennék Zeusz, csak egy olyan verzióban, amelyik elhagyta a villámját valamerre. Na meg Zeuszt lehet nem merte volna ilyen feltűnően fel-alá méregetni. 

Szó nélkül levette a cipőjét, ami Converse volt, nem tűsarkú, hála az égnek. Közben egyetlen pillanatra sem vette le rólam a szemét.

Beinvitáltam a szobámba és rövid beszélgetés után nekiláttunk annak, amiért ott voltunk.

- Úristen. Ez klassz volt - mondta, ahogy nyújtózkodva arrébbgurult.

- Aha - nyugtáztam. Rossznak éppen nem neveztem volna, de jónak sem. Úgyis arra lettem mondjuk kárhoztatva, hogy soha ne lehessek szerelmes. Misha aranyosabbnak bizonyult, mint elsőre gondoltam. Eddig valahogy mindig sikerült megúsznom az igazán problémás ügyfeleket. Persze ha akkor tudom, mi lesz azután, akkor mielőtt az agyam kitermeli ezt a felelőtlen gondolatot, leütöttem volna magam egy jó vaskos enciklopédiával.

- Azt hiszem szerelmes vagyok - suttogta Misha, aztán hirtelen elsírta magát. A két dús pillájú szemből ömleni kezdtek a könnyek, én pedig nem értettem dunsztot se a szituációból, de azért kölcsönadtam a művelethez a vállamat. Legnagyobb rémületemre megcsörrent a mobilom.

Sammael: Meglepiiiiii!

Én: Te hülye vagy? A frászt hoztad rám.

Sammael: Miért lennék hülye? Az volt a cél XD

Én: Kopj le!

Sammael: Na! Mindenkinek vannak hibái.

Misha a vállam mögött (fogalmam sincs, hogy került oda, és már nem volt semmi baja) : Kivel beszélsz?

- Senkivel! - gyorsan lezártam a mobilom. - Csak egy haver az.

- Jaj, nem akartalak zavarni! - hirtelen a homlokára csapott. - Már megyek is - azzal csúcssebességgel kezdte magára venni a cuccait.

- Még jó sokszor fogjuk látni egymást - vetette oda, ahogy az ajtóból csókot dobott felém. Ha később feltaláltam volna az időgépet, esküszöm visszamentem volna abba a pillanatba, és leszúrom hátulról valamelyik konyhakéssel. Tengernyi gondtól kíméltem volna meg magam. Most azonban csak azon jár azt agyam, hogy innentől annyi pulcsit vehetek, ahányat csak akarok.

Sammael: Te óriási kacsa! - jött az üzenet, ahogy a lány biztos távlatba került.

Én: Mi? O.o

Sammael: Szamár helyett. Jobban illik a mondásba a kacsa. Na mindegy. XD

Én: Miről beszélsz?

Sammael: Semmi fontos. Jobb lenne a kacsacsőrű emlős... Ne izgasd magad. ;) Jó sok algopirint félretettem az eljövendő fejfájásaidra.