demon@mail.pok

A testvérek furcsák

Lis:

- Gyerünk, ez az, nyírd ki! Neeeee…ne mondd, hogy már megint a szőke hal meg először. Annyira klispfé.

Nem igazán sikerült befejeznem a mondatot, mert a lökött húgom egy marék popcornt tömött a számba és közölte, hogy nem lehet velem horrort nézni, mert többet beszélek, mint az összes színész együttvéve. Nem vagyok beszédes, sőt igazából a csöndes, jókislány típusba szoktak sorolni, de ha horrorról van szó az más. Nincs az az isten, hogy csöndben maradjak, mikor már megint a szőke hal meg először!!!

- A film béna. – mondtam meg már azért is.

- Yup, de én élvezem. – közölte a húgom, mert persze teljesen hidegen hagyta, hogy nekem mi tetszik. A kis önző banya. De azért szeretem. Év eleje óta színét se láttam, csak hetente egyszer beszéltünk telefonon, de tegnap megkeresett. A barátjával volt a gond, állítása szerint a srác teljesen figyelmen kívül hagyta ami persze nem meglepő, akarom mondani hatalmas szemétség. Mivel ő épp „megállt a világban a saját lábán”, és teljesen le volt égve, az én otthonomat találta a legalkalmasabbnak arra, hogy kitombolja magát. Ebbe beletartozott a PS3 tönkretétele, az összes alkohol elhordása a buliba, a zsebkendőkészletem megcsapolása és a TV 20 órás bitorlása. A maradék négyben követte el a többi felsorolt dolgot. Meglepő, de egy nap elég volt neki rá, hogy ezt mind megcsinálja. Felér egy természeti kataszrófával. Csoda, hogy még áll a ház.

- Ne bántsd magad, nem a te hibád. – csitítottam, mert a film végével a jókedve is találkozott a THE END felirattal és látványos sírógörcsöt kapott. Persze, nem Emmett szakított vele, ő dobta Emmettet, de azért szétbőgte miatta a fejét.

- Persze, hogy nem az én hibám. Az a ……………beeeeeeeeeeeeeeeeeeep…………………. ………….,…………beeeeeeeeeeeeeeeeeeep………..beeeeeeeeeeeeeeep felelős az egészért!

Említettem, hogy a húgom szörnyen mocskosszájú?

- Mindegy. Lépj túl rajta. Annyira nem lehet szörnyű, hogy ezt csináld.

- Nem szörnyű? NEM SZÖRNYŰ!? Honnan tudhatnád? Mégcsak nincs is barátod. Soha életedben nem is volt.

- Ami azt illeti…

- Mi??? Azt ne mondd, hogy összejöttél valakivel!? – hugi arcáról egy csapásra eltűnt az összes önsajnálat és rám koncentrálta minden létező figyelmét.

Megráztam a fejem, de azt hiszem enyhén elpirultam. – Nem.

- De?

- Mi de???

- Nagyon jól tudod te azt! – csattant föl. – Ki vele!

Miért van, hogy úgy olvas bennem, mint egy könyvben? Én őt egész életében ismertem, bezzeg ő engem csak négy éves koromtól, mégis ő kettőnk közt az, aki jobban tud a másikra hatni.

- Jó, jó. Van egy fiú….

- Térj a lényegre!

- Ez a lényeg. – mondtam sértetten. De most komolyan, ha megkérdezi, hallgassa meg az egész választ.

Csak a fejét rázta. - Nem hagyom, hogy közben cenzúrázd az infót. Név?

- Ross - válaszoltam. Megadom magam, a húgom egy ördög.

- Kor?

- Tizennyolc.

- Nem mondod? – pattant föl. Úgy látszik sikerült meglepnem. – Egy fiatalabb pasi?

Azt hiszem még pirosabb lettem. Annál, mikor az ember elpirul, csak az rosszabb, hogy érzi is. Ha leégek, de nem tudom, akkor legalább nem strapálom magam miatta. Rossról szólva, szombat óta rajta jár az eszem. Nem csak azért ahogy kinéz, hanem azért is amilyen. Mintha megtaláltam volna a lelki társamat. Őszintén szólva tetszik. Nagyon tetszik. Kíváncsi vagyok ő mit gondolt rólam. Vajon vonzónak talált? Remélem, hogy nem dobozolt bele abba a bizonyos csak barát kategóriába, mondjuk miért is tette volna? Csak mert idősebb vagyok? Elismerem, hogy mikor chateltünk, azt hittem, hogy egy szimpla baráti találka lesz, de amint megláttam, a hormonjaim felkelést indítottak ellenem. Aztán jöttek, láttak, győztek.