demon@mail.pok

Egy meglepő tény

Szombat van. Az örömöm felhőtlen, akár a fölöttem elterülő végtelen kék ég. Süt a Nap és csiripelnek a madarak. Jó reggelt világ! Good morning madarak! AU! Halál rád, ágytámla.

Lüktető fejjel fölkeltem és megmostam a fogamat. Reggeli előtt. Csak akkor mosom meg reggeli előtt, ha nagyon máson jár az agyam.

Bekanalaztam a diós-mandulás müzlit, aztán felöltöztem. Lazára vettem a figurát, fiú vagyok, minek aggódjak olyasmi miatt, mint a ruhák….fél óra múlva pedig kiléptem az ajtón egy tök másik szerelésben. Teljesen nyugodt voltam, az apró gombóc a torkomban nyilván csak egy megakadt müzlidarab.

A lényeg, hogy a blogom fenomenálisan halad, a látogatóim száma pedig nő, gyorsabban, mint gondoltam, hogy fog. A Láttam… egyre hosszabb, már tíz fejezetes. Sose fogok beléunni, de azért nem tervezem, hogy életem végéig azt írom.

Az órámra néztem, minek következtében tudtomra jutott, hogy kicsivel múlt dél. Kettőkor találkozok WitchDoktorral. Csak most tudatosodott bennem, hogy fogalmam sincs, hogy néz ki. Nem fogom tudni felismerni, még az igazi nevét sem kérdeztem egyszer sem. Ha már ott tartunk, ő se az enyémet, de az én MSN-em kiírta, hogy Ross. Ez nem fer.

A kisbolt felé vettem az irányt. Nem, nem indulok el két órával korábban egy baráti találkára, csak vennem kellett egy-két dolgot, és véletlenül volt a közelben egy Coop. Bepakoltam amit kellett és a kasszához léptem. Szép lett volna még ücsörögni otthon egy kicsit a találka előtt. Őszintén, dögmeleg volt az utcán, közeledett a nyár, na meg a nyári szünet. Így belegondolva, kitalálhattam volna valami hihetőbbet az influenzánál. Nem tudok sokat a betegségekről. A legfrissebb értesülésem, hogy a pestis már kihalt.

- Ne csak bámészkodj, fizess! – szólt rám a kasszás lány. Ránéztem és majd kiszúrta a szememet a rikító vörös tincs, ami az amúgy barna hajában foglalt helyet. Komolyan, kiírhatták volna rá, hogy vészkijárat.

Lenyeltem a gondolataimat és fizettem, mert tulajdonképpen tök bunkók voltak, én pedig nem szándékozok egy utolsó szemét lenni.

- Itt hagytad a vizedet!!!

- Nem is, itt van a kezemben, nem látsz a szemedtől? – fordultam vissza, kinyújtva az üres tenyerem. A másik kezemre néztem. Csak a kenyér.

- Oh. Ja, tényleg.

Visszamasíroztam, a kasszáslány tekintetének kereszttüzében. Általában a kereszttűz szót csak több bámuló ember esetén használják, de esküszöm, hogy egyedül úgy nézett, hogy azt hittem ötfelől soroznak meg géppuskával.

- Bunkó. – dörmögte alig hallhatóan.

Mérgesen szembefordultam vele. A kasszánál ácsorgó öreg néninek még várnia kell egy darabig.

- Ugye nem várod, hogy most bocsánatot kérek?

- Ami azt illeti, de.

- Akkor jó várakozást Vészkijárat!

Egy pillanatra megdöbbent, látszott rajta, hogy nem érti.

- Vörös gomb fej. – segítettem ki.

- Nevem is van. Terrynek hívnak. – csattant fel, amint leesett neki a tantusz.

Valóban, a kis kártya amit a mellkasára tűzött azt írta: Terry Christensen. Tudtam, hogy bocsánatot kéne kérnem tőle, igaza volt, de miután lebunkózott elment tőle a kedvem. Az öreg nénike a kasszánál megköszörülte a torkát.

A lány nagyon nem volt szimpatikus, de a néninek ezt nem róhattam fel, szóval szó nélkül sarkon fordultam és elmasíroztam a másik kijárat felé.