demon@mail.pok

Már megint az a fránya víz

Ross POV:

Bőven voltak a múltban rossz napjaim. Egy nap nagyon sokféleképp lehet elcseszett. Előfordul, hogy az ember éhes. Az is előfordul, hogy fáj valamije. Van, hogy tönkremegy a kávéfőző és a koffeinfüggő elmorzsol egy-két könnycseppet a szeme sarkában. 

Ezen kívül, van olyan rossz nap is, mikor az ember eldönti, hogy felelősséget vállal a tetteiért. Az én esetemben ez azt jelenti, szembe kell néznem a ténnyel, hogy körülbelül a fél életemet elsmároltam, két különböző lánnyal, miközben épp azt tettettem, hogy meleg vagyok. 

- Szintet léptem - mormoltam magam elé mérgesen. Aztán olyat tettem, mint még soha. Fölhívtam a főnökömet, mármint Amyt, és lemondtam az aznapi melót. - Igen, nagyon durván megfáztam. Igen, elmegyek a gyógyszertárba. Nem, köszi, de megoldom egyedül - hazudtam neki. Miután letettem a telefont, további harminc percet töltöttem azzal, hogy döglött tengericsillag pózban fetrengek az ágyon. - Így van Ross, már vagy egy hete történt, nem halogathatod tovább - próbáltam biztatni magam. - Most vagy soha. - És akármennyire kellemesebbnek tűnt a soha, nekiláttam, hogy újra átgondoljam a dolgokat. 

Mikor egy héttel korábban, hajnalban hazaértem, nem voltam valami józan gondolkodású. Amint beléptem a lakásba, ruhában az ágyamra vetettem magam, csak és kizárólag azért, hogy idegesen beleordíthassak párszor a párnámba. Elképesztően jól esett. 

Aztán valami makacs tagadási fázisba kerültem. Mármint? Ki tudja. Démonok nem léteznek. Addig én sem vettem teljesen komolyan. Beismerem, többször is úgy tűnt, mintha Sammael olvasna a gondolataimban, de hát, ezt mással is meg lehet magyarázni, mint a természetfölöttivel. Akkor, hajnalok hajnalán, feltápászkodtam az ágyamról és elkezdtem áttúrni a házat meg a ruháimat kamerák és poloskák után. 

Hiszen az is lehet, hogy csak felültettek és nincs is semmiféle démon. Valaki bekamerázta a házamat, meghackelte a gépet a kávézóban és úgy általában a bolondját járatja velem. Lehet, hogy valamelyik régi ügyfelem bérelte föl. Vagy, ami még valószínűbb, hogy John látta jónak megfigyelni engem. Bár ő nem lehetett annyira kreatív, hogy ilyen Sammael stílusú sms-eket írkáljon. Jonh kilőve. 

Ahogy épp túrtam át a házat, a mobilom vadul rezgett, de én figyelmen kívül hagytam. Akárki legyen is ez a démon, nem fog a hülyeségeivel megállítani. Kizárt, hogy lebeszéljen, mielőtt rájövök, hogy mi a fészkes fene folyik itt valójában. 

Ez a makacs, tagadós fázisom aztán három óra alatt elpárolgott. Semmit sem találtam, a rendet ellenben sikerült átlényegítenem borzasztó kuplerájjá. 

Miután kissé lenyugodtam , kinyitottam a szekrényt és átszámoltam a kápét a cipősdobozban. Ugyanannyi. Tehát ez legalább még nem csesződött el. A telefonomat továbbra sem voltam hajlandó megnézni, úgy döntöttem, az ráér még, főleg mivel tekintettel akartam lenni a lelki békémre, amely kezdett visszaállni. Végül, ahogy sóhajtva levetettem magam a kanapéra, és bekapcsoltam a telefonomon egy részt egy sorozatból, elnyomott az álom. 

Most kelletlenül újra átgondoltam, hogy mi is történt és, hogy mik a teendőim. 

1. Fel kell hívnom Terryt, akit az éjszaka közepén faképnél hagytam, úgy két perccel az után, hogy lesmároltam, és elmagyarázni neki, hogy köztünk semmi nem volt, semmi sincs és semmi nem is lesz. Egészen azért, mert más opció nem létezik. 

2. Fel kell hívnom List is, akit otthagytam a nemlétező homoszexualitásom bizonyítása közben, hogy a nőnemű húga után rohanjak egy félreértést tisztázni. Vagy lehet, hogy nem kéne felhívnom. Egyszerűbb lenne. Lis amúgy már keresett az eset óta, de nem járt sikerrel, mivel bunkó módon kinyomtam. Szép volt Ross, nagyszerű. Így oldják meg a konfliktusaikat a felnőtt emberek.