demon@mail.pok

Egy új barát

Ross:

Enter.

Hosszú munka volt, de végre elkészült a blogom. Múlt héten vettem egy számítógépet az összegyűjtött pénzemből. Cserébe sajnos, egy ideig mellőznöm kell majd a nutellát, müzlit, és azt a pulóvert, amit ezer éve kinéztem. Semmi plusz költség.

A háttér bézs, a szöveg pedig fekete keretes fehér ablakban jelenik meg. A védjegyem, és egyben a blog tiszteletbeli kabalája egy hippi fekete párduc, békejeles nyaklánccal. Félreértés ne essék, nem vagyok hippi, éppen csak viccesnek találom Diegot. Igen, el is neveztem. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, mikor először felül az új, menő biciklijére és azt tetteti, hogy a jármű tulajdonképpen egy álcázott Ferrari. Mentségemre szól, hogy életemben először volt saját számítógépem, és minden titkára rá akartam jönni, beleértve a 18+ as weblapokat. Elmúltam tizennyolc, szóval ez teljesen legális, mielőtt bárki rosszra gondolna.

Megpróbáltam megkeresni azt a bizonyos weblapot is, de semmi eredménye nem volt. Hiába böngésztem az oldalakat, amelyeket azon a napon is néztem, nem ugrott elő a fekete háttér. Eltűnődök néha azon, hogy vajon nem csak káprázott-e a szemem, de mikor benézek a kávézóba, látom, hogy hiányzik a számítógép. Szervizbe vitték, mivel felrobbant, persze csak miután a tulajt lebeszéltem róla, hogy velem fizettesse ki a kárt. Az biztos, hogy Bélu bácsi többé nem enged a kávézója közelébe.

A blogom témája: vegyes. Nem tudom, hogy miről írjak, nem tudom, hogyan. De tudok írni. A számítógép mellett heverő papírkupacra néztem. Az első novellámra, amelyre büszke vagyok. Miután hazaértem azonnal nekiláttam. Röpke öt óra alatt elkészült, és utána döntöttem úgy, hogy blogot készítek. Talán rossz ötlet volt. Lehet, hogy csak véletlen az az egy írás és még mindig nem értek az egészhez. Kísérletképp nekikezdtem egy horrorsztorinak. Külön lapot nyitottam neki, mert a bézsen elég idiótán nézne ki. Beállítottam háttérnek a feketét és nekikezdtem a műnek.

Láttam…

Ez lett a címe. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. A képzelőerőm szárnyalt, mintha csak egy álmom vetítettem volna a képernyőre, tökéletesen átadva minden apró részletet. Három napig mást se csináltam, csak gépeltem reggeltől estig. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a történetből kisregény lesz. Fejezetenként töltöttem fel, mert nagyon szerettem volna valamilyen visszajelzést kapni. Bármilyet, hiszen lehet, hogy még mindig szörnyű vagyok, csak az elborult agyi állapotommal nem ismerem fel az inkompetensségemet. Azért ez túlzás, éreztem, hogy sziporkázok. De azért nem hazugság az se, hogy féltem.

Ding!Ding!Ding!

A csengő csengett és három nap után visszarángatott a fájdalmas valóságba. A munkát nem hagytam abba, valamiből meg kell élnem, nem?

Klikk! A blog kidobta az első megjegyzést. Figyelmen kívül hagytam a csengőt.

A történeted zseniális! Ha van időd, ugorj el a blogomra.

Egyfiolasötét.hu                                              WitchDoktor13

Ezaz! Eme legújabb örömömet egy Donald kacsa stílusú farriszálással ünnepeltem, amit kénytelen voltam rövidre fogni, mert a csengő még mindig szólt.

- Szia Amy, nyitom. – szóltam bele. Amy 25 éves volt, házas, de vannak olyanok akiknek elnézem az ilyesmit. Ő pontosan ilyen, és megvannak rá a megfelelő okok.

Merci. Megnézem, amint időm lesz rá. ;)

                                                       acRoss99

Válaszoltam gyorsan, azzal lecsuktam a gépet. Ha valakit, akkor Amyt nem akarom váratni. Annál többet köszönhetek neki. Azt nem részletezném, hogy mi mindent csináltunk, de utána meghozhattam azt a kellemes döntést, hogy nem mondok le a müzlimről.

Még írogattam egy kicsit, aztán mikor meguntam, - igen, három nap alatt még én is megunom - megnéztem WitchDoktor13 blogját.

Ráleltem a horror mennyországra! WD-nek(csak rövidítve írom, túl hosszú lenne) zseniális sztorijai voltak. A kedvencem a Siratósor. Egy bevásárlóközpontban játszódó gyilkosságokról szól. Valami elképesztő, hogy milyen pontos a leírás, milyen könnyed a stílus, aztán hogyan lesz az egész hirtelen szörnyen nyomasztó. És épp mikor már nem bírnád tovább és lecsapnád a gép tetejét felenged a hangulat.

Ez a kicseszett HorrorMenny!

                                    acRoss99

Nem túloztam, csak leírtam a véleményem. Nem tudtam mihez viszonyítani, mert nem olvastam sokat röpke tizennyolc évem alatt, de tetszett amit láttam, és mint író, - imádom, hogy írónak hívhatom magam - tehát, mint író, kötelességemnek éreztem, hogy kifejezzem a tetszésemet.

Én is ezt mondtam a te blogodra :D – jött rögtön a válasz.

Chat? Van facebookod?

Fene! Kellett volna csinálnom egy újat. A facebookon egy félmeztelen kép a profilképem, és az összes ismerősöm nő. Nem tudom, ez milyen hatást válthat ki egy potenciális barátból.

Nincs. – hazudtam.

MSN? Ősrégi, de még nem töröltem.

Belegondolva, a facebook előtt még nekem is volt. Hetente egyszer átmentem a kávézóba, hogy visszaírjak az, öhm, lányoknak. Akkoriban még csak ketten voltak, mert teljesen új voltam a buisnessben. Amy karolt föl. Az utcán laktam, koszos voltam és sovány. Az iskolára gondolni sem mertem. Amy nem angyal, és nem értem, hanem az üzlet miatt tette amit tett, de gyakorlatilag mindent neki köszönhetek. És hagyni fogja, ha azt mondom majd, hogy ki akarok szállni, amiért külön hálás vagyok. Amúgy elvitte a pénzt is. Még nem említettem, de a munkám úgy működik, hogy a „cég” kapja minden jövedelem 40%-át, ami a szakmában jó aránynak számít. A többi az, amit dobozolok, mint már elmagyaráztam.

Van MSN-em.

Így hát beszélgetni kezdtünk, és éppenséggel kezdtem úgy érezni, hogy van egy barátom. Rengeteg közös volt bennünk. Az MSN neve is ugyanaz volt, mint a blogos, szóval a személyes életéről nem sokat tudtam kikövetkeztetni, de a WitchDoktorból és abból, hogy nem használt fura kifejezéseket, mint az édi, cukkancs, puszilnivaló, de cuki, stb. feltételeztem, hogy fiú.

WD: Hogy csinálod? Nekem hetekbe telik ennyit írni. Nem jársz munkába? Neee! Azt ne mondd, hogy nyugdíjas vagy!!! O.O

Ross: Dehogy! Ne öregíts!

Elgondolkoztam egy darabig, hogy mit mondjak, miért nem dolgozok. Ha megmondom a korom, csak felmerül az újabb kérdés, hogy miért nem járok iskolába. Kellemetlen.

Ross: 18 vagyok. Otthon influenzával.

WD: Szegény :( Jobbulást.

Ross: Te?

WD: 21, orvosi egyetem, Bergz.(Bergz egy fiktív helyszín, mert kényelmesebb egy ilyenről írni. A történetnek helyt adó fiktív ország fővárosa).

Ross: Miiiiii? Én is ott lakok.

WD: Komolyan? O.O Nincs kedved összefutni valamikor? :DD

Ross: Szívesen. :)

Na szóval ez a lényeg, végre van egy barátom. Szombatra beszéltünk meg találkozót a Starbucksba, és elköszöntünk egymástól, bár emésztett kicsit a bűntudat, mikor WD azzal búcsúzott, hogy jobbulást kívánt a nemlétező influenzámhoz. Szombatig ki kell találnom, hogy tulajdonképpen ki is vagyok. Mert a teljes valóságot nem mondhatom el, ugye? Ugye?!