WE DON'T BELIEVE IN GOD

three

figyelmeztetés: bántalmazás, erőszak. többször nem fogom ezt kiírni az ilyen részek elejére, hiszen benne van a leírásban, de ez az első ilyen, szóval úgy érzem muszáj.

CAIN DORTEN

lazán, kissé szétterpesztett lábakkal ülök az egyik öreg konyhaszéken, miközben a kezeim hanyagul lógnak az ölemben. az apámra várok. már a nap utolsó sugarai is majdnem eltűntek, szóval nemsokára hazajön. valószínűleg elment a kocsmába, hogy bemelegítésként igyon egy-két üveg sört, mert azt azért tudni kell róla, hogy ő egy nagyon okos ember. sosem a kocsmában részegedik le, mert hát akkor mi értelme lenne az egész látszatsztorinak, amit felépített? szóval ha hazajön, még inni fog. sokat. egyszer poénból előre kiraktam az asztalra az összes piát, amolyan tálalás képpen, de nem igazán értékelte, hogy a hideg italait kivettem a hűtőből, és a meleg levegőn hagytam. akkor vert meg először józanon. aztán bezárt a szobámba, és szinte biztos vagyok benne, hogy sírva itta le magát. ekkor jöttem rá, hogy neki kell az alkohol ahhoz, hogy bűntudat nélkül meg tudjon verni. vagy csak túlságosan azt akarom hinni, hogy van benne még egy kis szeretet irántam. mindenesetre már nem nagyon próbálom elkerülni az elkerülhetetlent, mert akkor csak szarabb lesz. ugyanis van rosszabb a fizikai bántalmazásnál, jelenleg pedig van egy olyan érzésem, hogy ma ismét szembesülök ezzel a nagyobb rosszal. ma túlzásba estem. apának ez az egész a hívőcsoportnál olyan volt, mintha a tökéletesen szőtt vásznába belevágtam volna egy kést.

az ajtó lassan nyitódik ki. mióta ide költöztünk még nem vert meg, csak lekevert egy pofont, mikor leejtettem a sörét. aztán feltakaríttatta velem. azt hiszem már egészen hiányzik, hogy új sötét foltokat találjak a testem különböző pontjain.

- szia apa! - köszönök vidáman, miután hallom becsukódni az ajtót. néha elgondolkozom azon, hogy nincs-e valami gond az agyammal. mások már rég bezárkóztak volna a szobájukba, vagy haza sem jöttek volna. én meg önként, és dalolva állok apám elé, széles mosollyal fogadva az első ütést.

apa besétál a konyhába. várom, hogy a hűtőhöz sétáljon az első üvegért, de ehelyett átmegy a nappaliba. nem megyek utána, hogy megnézzem mit csinál, mert már úgyis tudom. lehunyom a szemeimet, és nagy levegőt veszek. az ajkaim remegnek, miközben kilélegzek. a félelem most kezd szétterjedni az ereimben, szinte érzem, ahogy lassan uralma alá keríti az egész testemet.

elindul egy régi rockzene, apa pedig jól felhangosítja. sírni akarok, menekülni, és elrejtőzni. az a cain, aki máskor szembeköpné a saját apját, csakhogy mégjobban feldühítse, egyszerűen eltűnik. és ezt utálom.

hirtelen megragadja a kezemet, és felránt a székből. ujjai keményen mélyednek az alkaromba, aztán el is eresztik, amint tiszta erőből a falnak lök. a fogaim összekoccannak, és ráharapok a nyelvemre, ahogy nekicsapódok a falnak. már most a számban érzem a vérem, pedig még csak el sem kezdte.

rá nézek, feje dühtől vöröslik, és tudom, hogy vissza kell hoznom az erős caint, különben már a második ütésnél bőgni fogok. szóval nem törödve a bordáimban szétterjedő fájdalommal, és a szájízemet keserítő vérrel, elmosolyodok.

- én is örülök neked, apu.

- te rohadék kis buzi. - apa megragad a pólómnál fogva, majd előre ránt, hogy aztán még nagyobb erővel lökhessen vissza a falnak. a fogaim ismét nagyot csattannak. minden erőmet össze kell szednem, hogy megint mosolyogni tudjak.

- azt hittem, már mondtam, hogy nem vagyok meleg. - a számhoz nyúlok, és letörlöm a kicsorduló vért. baszki, durván elharaptam a nyelvem.

- ezért nézel buzi pornót, mi? - mégis a hűtőhöz megy. kivesz egy sört, majd lassan visszalépdel elém. belekortyol, miközben végig a szemeimbe néz, majd grimaszolva felém hajítja a teli üveget.

alig tudok elhajolni. a zöld üveg pár centire tőlem csapódik a szépen tapétázott falnak. a szilánkok rám hullanak, míg a sör az oldalamra ömlik.

- hogy merészelsz az egész csoport előtt szégyent hozni rám? egész életedben nem csináltál mást, csak szégyent hoztál rám. nem csodálom, hogy az anyád inkább meghalt, minthogy egy ilyen gyerekkel éljen tovább. - undorodva elhúzza a száját, ahogy rám néz. a szívem összeszorul. itt a nagyobb rossz. mikor lelkileg terrorizál.

- anya miattad halt meg! nem bírta elviselni, hogy egy igazi fasz vagy. - úgy vetem oda a szavakat, mintha égetnék a számat.

- mit mondtál? - a tekintete elsötétedik. azt hiszem, ma tökéletesen megleszünk pia nélkül is.

- azt hogy egy fasz vagy. anya miattad halt meg. és nem miattam. - és egyszerűen leköpöm. a nyálam véres az elharapott nyelvem miatt, de kurvára leszarom.

apának pedig pont ennyi kell.

a földre lök, mire kezeimmel automatikusan az arcomat védem, de ő ahelyett, hogy megütne, belerúg a gyomromba. nyögve összegörnyedek a padlón. leguggol, belemarkol a hajamba, és a parkettának vágja a fejemet. az első könnycsepp végiggördül az arcomon. a fájdalom óriási. hiába tart már több mint hat éve ez az egész, kénytelen vagyok megszokni, hogy mennyire fáj.

- még most is kényszert érzel arra, hogy olyat csinálj, amit nem szabad? - motyogja közel hajolva hozzám. a fejem zsong, és szét akar szakadni, ezért alig tudom felemelni, hogy apára nézhessek.

- dögölj meg. - suttogom. apa ordibálva felránt a földről, de már nem is figyelek arra, hogy mit vág hozzám. elindul a lépcsőn, engem pedig maga után rángat. mikor felérünk, direkt nekilök a falnak, hogy aztán tovább rángasson, egészen a szobámig. olyan vagyok, mint egy kislány kezében a rongybabája.

betaszít a sötét uralta szobámba, mire nekiesek az ágyam oldalának. a tüdőmbe nem jut levegő, ahogy tehetetlenül rogyok a földre.

- ha a mait mégegyszer megmered csinálni, nem kelsz fel többet. - és becsukja az ajtót, így teljes sötétség borul rám. halványan érzékelem, ahogy elfordul a kulcs a zárban, de nem igazán fogom fel.

csak fekszem az ágyamnak támaszkodva, vérző fejjel, és nyelvvel, miközben bámulok a semmibe. összeszorítom a szemeimet, de még ez a kis mozdulat is őrületesen fáj.

fogalmam sincs meddig ülök így, de végül a fájdalomtól nyögve felállok, az íróasztalomhoz sétálok, és bekapcsolom a gépemet. a képernyő fénye bántóan erős, de nem törődök vele, mert ez már igazán mindegy erre a napra. megnyitom a facebookot, majd bejelentkezek. mikor meglátom, hogy van egy ismerősnek jelölésem, a szívem hatalmasat dobban. rá kattintok a kis ikonra.

finn wolfhard

és egy aranyos, mosolygós kép róla profilképnek.

az arcomra mosoly kúszik, és hiába fáj, elkezdek nevetni. beletúrok a hajamba, és csak bámulom a számítógépem képernyőjét, miközben egyszerre sírok, és nevetek.