WE DON'T BELIEVE IN GOD

nine

CAIN DORTEN

- komolyan nincsenek itt szekrények? - kérdezem finnt, miközben a suli főfolyosóján sétálunk végig. most volt az utolsó óránk, már csak a testnevelés van hátra, amitől nem kicsit tartok.

- komolyan.

- és akkor egész nap cipelitek a könyveket?

- aha. - felel egyszerűen, mire úgy döntök, hogy inkább ejtem a kiakadásom tárgyát.

ma reggel is nagyon korán jöttem, ezért megint a gondnok engedett be. ismét leszidott, de aztán csak a fejét csóválva nyitotta ki előttem a suli kapuját. most nem vezetett el a termemhez, mivel nem igazán akartam addig odamenni, míg meg nem jön finn. helyette bevitt a menzára, ahol adott egy dobozos, gyerekeknek való almalevet, meg almachipset. nem mondom, hogy a kedvencem, de marha hálás voltam, mivel mára sem hoztam semmi kaját. szóval mosolyogva elfogadtam, és mindkettőt beraktam a táskámba, a spirálos, kissé tépett füzetek, és a tankönyveim mellé. míg finnre vártam, az udvaron ücsörögtem, és azzal szórakoztam, hogy véletlenszerű pillanatokban ránéztem az engem bámuló lányokra, ezzel teljes pánikot váltva ki belőlük. nagyon vicces volt, ahogy azonnal elkapták a fejüket, és ijedten sutyorogtak egymással, amint feléjük fordultam. hiába vallásosak, süt róluk, hogy akármelyik percben képesek lennének széttenni a lábukat egy végzősnek... vagy akár nekem is. talán kicsit kéretnék magukat, eljátszanák a szende szüzet, az ártatlan kisbárányt, de aztán már pattannának is a finom selyemblúzok gombjai.

valaki hirtelen a vállamnak ütközik, mire a kezemben szorongatott két könyvem a földre esik.

- nézz már a lábad elé, törpe! - szól rám a srác, aki nekem jött. felnézek rá. olyan tizenegyedikesnek tűnik, és bár felettébb magas, kétlem, hogy végzős lenne. finn úgy áll mellettem, és mered rám, mint egy veszélyt érzékelő macska. alig érezhetően megböki a könyökömet, ezzel arra ösztökélve, hogy csak szedjem fel a könyveimet, és hagyjam az egészet.

de én pont nem arról vagyok híres, hogy annyiban hagyom a dolgokat.

- parancsolsz? hiszen te jöttél nekem. - enyhén összehúzom a szemöldököm.

- talán azért, mert ilyen rohadt pici vagy, és kilógsz a látókörömből. - erre röhögcsélve összeüti a kezét a mellette álló haverjával, mire muszáj grimaszolnom. szegényt nem igazán tanították meg arra, hogy kell úgy beszólni, hogy csattanjon.

- már ne is haragudj, barátom, de te vagy itt az, aki nem az iq méretéhez igazodva nőtt.

a srác, meg a barátja kikerekedett szemekkel, és leesett állal néznek rám, míg egyre többen torpannak meg körülöttünk, hogy lássák, mi fog történni.

- cain... szerintem mennünk kéne, mielőtt teljesen leesik nekik, amit mondtál. - súgja finn.

- mi bajod van, te kis mitugrász? - a fiú dühösen közelebb lép hozzám, a mellkasa szinte súrolja a felszegett államat.

- az, hogy egy faszkalap vagy. - ahogy ez elhangzik a számból, finn felkapja a könyveimet, majd hátrébb húz a karomnál fogva. a mellkasomhoz nyomja a tankönyveket, mire én erősen megmarkolom őket.

- na ezért megverlek, te szarházi!

de finnel már futunk is, át a körülöttünk álló emberek között, majd mint akiket rakétából lőttek ki, kicsapódunk a bejárati ajtón. leszaladunk a lépcsőn, én pedig azonnal jobbra mennék a kapu felé, viszont finn elkapja a csuklómat, és balra ránt, mire botladozok párat.