WE DON'T BELIEVE IN GOD

seven

CAIN DORTEN

mindenki eszméletlenül jófejnek tűnik. megkértek, hogy álljak be hozzájuk kosarazni, aztán el voltak varázsolva, mikor kiderült, hogy jól játszok. az egy huzamban ötödik zsákolásomnál a lányok tapsolni kezdtek a padról, ami kicsit kellemetlen helyzetbe hozott, de azért játszottam tovább az úriembert, és meghajoltam előttük. sorba kaptam a különböző kérdéseket a fiú osztálytársaimtól, de annyira unalmas, és egyszerű elméjük van, hogy a volt szomszédunk kopaszmacskája is képes lett volna válaszolni nekik. viszont ami igazán érdekelt, hogy úgy tűnt, mintha finn is le lett volna nyűgözve azon, hogy milyen gyorsan képes voltam magam megszerettetni az osztálytársaival. igazából, hogy őszinte legyek, magamat is megleptem egy kicsit. mondjuk ők még semmit sem láttak belőlem, de azt hiszem jobb, ha nem is fognak.

nemsokára becsengetnek, úgyhogy már fent várakozunk a folyosón. egy fiú dumál hozzám, akinek sajnos még nem sikerült megjegyeznem a nevét. mondjuk lehet, ha figyelnék rá, akkor tudnám, de amíg nem tud érdekesebbet mondani annál, amit jelenleg szövegel, nincs sok kedvem társalogni vele. finn egy sráccal beszélget, akivel úgy néz ki nagyon jól érzi magát, szóval gondolom elég erős a barátságuk. kicsit böki a csőrömet, hogy nem velem van, de ezt igazán nem róhatom fel neki.

- jön a tanár! - szalad ide a gyerek, aki eddig a folyosó végén leste, hogy mikor bukkan fel a lépcső aljánál a némettanár. erre mindenki, aki a földön, a radiátoron, vagy az ablakpárkányon ült felpattan, és egy viszonylag egyenes sorba rendeződik. a srác, akivel finn dumált, gyorsan összeöklözik vele, majd átsiet a tömegen. ó, szóval nem németre jár.

leghátra állok a sorban, mivel biztos vagyok benne, hogy a tanár meg fog állítani azért, hogy az asztala mellett szorongva ácsorogjak, és bemutatkozzak.

- jó reggelt, tanárnő! - köszön a csoport kórusban. finnre nézek, aki egy gyerekkel előttem áll, de ő nem pillant hátra. honnan a francból tudjam, hogy hova üljek? ha finn mellett nincs hely, ki máshoz mehetnék oda?

- jó reggelt, gyerekek. - a kulccsal kinyitja az ajtót, majd előlre enged minket. mikor utolsóként mellé érek, rám mosolyog, majd már nyitja is a halványan rúzsozott ajkait, hogy megszólítson. olyan negyven körülinek tűnik, de jól tartja magát.

- te vagy az új diák, ugye? - kérdezi mosolyogva, miközben engem is betessékel, de persze nem hagyja, hogy leüljek, amíg van hely finn mellett.

- igen. cain dorten. - mutatkozom be szűkszavúan.

- örvendek, cain. az én nevem mrs jones. megteszed, hogy bemutatkozol a csoportnak is? ha esetleg még valaki nem ismerne. az osztály másik felével majd következő órán találkozol.

- természetesen. - mosolyogva bólintok, és ott maradok az asztala mellett, míg ő csendre inti a többieket.

- gyerekek, biztos tudjátok már, de ma új diákkal bővül az osztály. - szól fennhangon, majd felém fordul. - kérlek, mesélj kicsit magadról.

végignézek a teremben ülő összes gyereken. minden szem rám szegeződik. a könyvekben most jönne az a rész, hogy a főszereplő full be van ijedve, mert mindenki biztos marhára utálni fogja, ugyanis az embereknek nincs jobb dolguk annál, hogy egy új gyerekkel foglalkozzanak. de ez nem egy klisés papírkönyv, én pedig imádom a figyelmet, és egy hangyányit telibe is szarom, hogy ki mit gondol rólam.