WE DON'T BELIEVE IN GOD

fourteen

CAIN DORTEN

tudom, hogy valószínűleg még alszol, de szeretném veled tudatni, hogy a sulinál vagyok és várom a gondnokot. - elküldöm az üzenetemet finn-nek, miközben háttal az iskola zárt kapujának dőlök. mély levegőt véve a zsebembe csúsztatom a telefonomat, de mielőtt elengedhetném, a készülék rezzen egyet. sietve emelem fel újra, szinte majdnem kiesik a kezemből, ahogy ügyetlenül feloldom a képernyőt.

"le sem tudtam hunyni a szememet"

finn válaszától összeszorul a szívem. ha én annyira ideges vagyok, hogy reggel majdnem eljöttem otthonról mezítláb, akkor el sem tudom képzelni, hogy ő mennyire zaklatott lehet.

csak nem rajtam járt az eszed egész éjszaka? - írom vissza, hátha ezzel kicsit fel tudom vidítani.

"túl sokat gondolsz magadról, cain"

szinte látom magam előtt, ahogy az ajkait összeszorítva mosolyog.

mit szóltak a szüleid, hogy olyan későn értél haza?

"csak anya volt itthon. még világos volt, szóval nem volt nagy gond. örült, hogy nem áztam el"

hát igen, egy csepp esővíz sem került rád, miközben a viharban táncoltunk

"pontosan, cain"

";-)"

finn kacsintós smiley-ját látva muszáj felnevetnem, majd szinte azonnal körbepillantok, hogy nem hallott-e senki, de szerencsére ilyenkor még egy lélek sem jár az iskola közelében.

elképzeltem, ahogy kacsintasz.

"nem tudok kacsintani."

a képzeletemben elég profi vagy benne.

nem igazán tudom, hogy mikor lépem át a poénkodás és a flörtölés között húzódó vékony határt, mindenesetre finn nem ért félre semmit, amit írok, szóval rendben vagyunk.

"mi lesz, ha nem hisznek majd nekünk?"

nagyot nyelek. a mai nap esetleges következményeinek gondolata méregként égeti a torkomat, és olyan érzésem van, mintha szögesdrót ölelné körbe a nyakamat.

nem nekünk fognak hinni, hanem annak a felvételnek. ha pedig nem csinálnak semmit sem, megmutatjuk a szüleidnek, vagy elmegyünk a rendőrsége, de ígérem neked, hogy kirúgatjuk ezt a rohadék tanárt.

"csak sikerüljön..."

"köszönöm, cain. köszönök mindent."

akkor köszönd meg, ha kirúgják a nőt.

"most is megköszönöm, meg akkor is."

hirtelen megpillantom a suli kapuja felé sétáló gondnokot, mire gyorsan jelentek finn-nek, és elköszönök tőle.

itt a gondnok, szóval most lépek. írok, amint tudok. ne idegeskedj, mindent kézben tartok!

"rendben. suliban találkozunk"

beharapom az alsó ajkamat, majd a táskámba dobom a telefonomat, és lazán a rácsoknak támaszkodva várom, hogy mr. kavinsky ideérjen. amint megpillant, forgatni kezdi a szemeit, de azért látom a barázdákkal keretezett arcán, hogy örül nekem. bármekkora szarzsáknak is tart, le sem tagadhatná, hogy szebbé teszem az unalmas, szürke reggeleit.

- jó reggelt! szép napunk van, nemde? - szólítom meg vidáman, miközben ő előszedi az iskola kulcsait. vastag szemöldökei a magasba szöknek, ahogy végignéz rajtam.