It's just a dream ♡ S.M.

06. - Something big

Izgalom. Egy olyan testi és lelki erőt adó érzés, hogy képes lennél egy falat is kitépni a helyéről. Ha az életed múlna rajta, sem bírnád abbahagyni a mosolygást. És ilyenkor kettő dologgal tudod lenyugtatni magad. Énekléssel és táncolással. Legalábbis, teli röhögött valamivel ami egy zene szövegére szeretne hasonlítani és olyan mozdulatokkal amire már epilepszia gyógyszert is lehetne szedni.

Én nem voltam sem nagy táncos, sem olyan aki énekel, még magában sem (akkoriban). Akkor viszont magamat is megleptem. Majd' kicsattantam az örömtől. Utolsó lépés, első munkanap. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.  Egy fekete, derekán szűkített ruhát vettem, arra egy farmerdzsekit. A hajamat előző este lazán befontam, így most enyhe hullámok simogatják lágyan az arcom, az arcom amit szeplők környeznek. Szerencsémre télen elhalványulnak, de még így is látszanak a rohadékok. Meg sem próbálom eltüntetni őket, mert csak még hülyébben néznék ki. Szemem körvonalát egy vékony fekete szemceruzával árnyalom. Így nem is nézek ki olyan szörnyűen. A szobám ajtaján van egy egész alakos tükör, oda álltam elé és próbálgattam, hogy  hogyan nézzek csábítóan. Hát. Sehogy se jött össze. Egyszer túl sok, másszor meg mintha most halt meg volna a kiskutyám. Lebiggyesztettem a szám és megvontam a vállam. Végül is egy szürke kisegérhez képest, aki vagyok, jobb.

-Hope, indulni kell!

Anya hangja hallatta magát, lentről szólt. Futás! A lépcsőn is majd' lezuhantam, siettemben, viszont ahogy kiléptem a bejárati ajtón akkorát csúsztam, öröm volt nézni. A hátam és a térdem két hangos roppanással tiltakozott. Aú. Elkezdtem dörzsölni a lábam.

-Egyszer a nyakadat szeged, olyan figyelmetlen vagy és heves!

Egy halvány félmosollyal díjaztam a beszólását és beszálltam az autóba. Előre ültem, a vajszínű bőrülés olyan gyengéden nyelt el, mint egy hideg és csendes ölelés. A negyed órás autó úton rengeteget fészkelődtem. Egyszer a bal lábam raktam keresztbe a jobbon, majd fordítva. 5-ször csekkoltam, hogy a szemfestékem a helyén van-e még. (Ott volt.) Az ajkaim is dörzsölgettem, hátha nagyobbak lesznek. (Nem lettek.) Még anyával is próbáltam beszélgetni. Nem ment olyan jól.

"-Nagyon örülök ennek a munkának. Köszönöm, hogy elintézted nekem a próba napot!

-Lehetőleg ne szúrd el, jó?"

Brrrr. Hidegebb, mint a legfagyosabb éjszaka a tél közepén. Tudjátok, amikor a vékonyabb ablakokon jégvirágok játszanak gyönyörűen, kristályokként.  Mivel a beszélgetés elapadt, ezért arra jutottam, hogy fantáziálok az állásról. Persze, először egy olyan kép villant be, hogy nem kell semmit sem csinálnom, csak Shawnnal lógni. Korrepetálni őt spanyolból, ő meg nekem segít fizikából. Dolgozás helyett fagyizni, kávézni és kirándulni járunk el...és minden, minden nyugis és tökéletes. Na persze, lehervadt a mosoly azonnal a hiszékeny pofimról, amikor egy sötét és komor képpé változott Hawaii homokos tengerpartja, Shawn, aki épp egy koktéllal kínált meg, hatalmas papírköteggé változott, én pedig egy fehér falú, fehér bútorozású szobába kerültem, ahol egy ablak, sem ajtó nem volt. Egész nap nem láttam mást, csak a faxgépet. Jajj. Megérkeztünk. Lépések, lépések. Elkezdtek az ereim a torkomnál lüktetni és lebénítani azt. Tiltakozóan nyeltem egy nagyot és kiszálltam az autóból. A kocsiajtó szélét szorongatva bámultam a nagy világoskék épületet. Egyik láb a másik után, tudod Hope, régóta tanulsz járni. Menni fog. Csak ne ess el kérlek. Hátra pillantok, próbálok egy bátorító anyai pillantás elkapni, de az autó a hó ropogását követően elindul. Ééés olyankor szúrt be a térdem. Huhh. Bicegve és liftező gyomorral indulok el a fagyos járdára, az új életem színtere felé.

Kerek szemekkel álltam a nagy fekete ajtó előtt. Késő már a megfutamodáshoz? Értek én egyáltalán a faxgépekhez? Több dolog nem jutott eszembe, mert egy óriási nyikorgást követően egy alacsony, hipszter szemüveges, oldalra nyalt hajú, 40-es hapsi mosolygott rám. A víz is levert. Köszönni kellene. Hope, figyelj. Köszönni kell!!