It's just a dream ♡ S.M.

15. - Nosotros?

- Áhh, te biztos Hope vagy! Sok jót mesélt rólad az én drágám! - nyújtotta felém kezét egy illedelmes kézfogásra egy fufrus sötét hajú, nagyjából a negyvenes-ötvenes éveiben járó, de nagyon fiatalos, mosolygós nő, Shawn anyukája. A fiú idegesen fújta ki a levegőjét - Jajj, ne vicceljünk, gyere ide, ölelj meg! Úgy örülünk Manny-val, hogy Shawn végre talált magának egy kedves lányt...az előzőek, hát...inkább hagyjuk! - fecsegett nevetve, lágy kacaja, felfelé ívelő ajkai és az apró kis nevetőráncok nagyon ragájosak voltak. Már most kedvelem!

-Hope és én csak... - próbálta megfékezni az anyját Shawn, az én arcomról lehervadt a mosoly és összeszorított ajkakkal erősködtem kontrollálni az érzelmeim.

Olyan gyorsan elhallgatott, amilyen gyorsan kezdte a mondani valóját, észre vette a csalódott és egyben ideges arcom. Érzések hada dúlt bennem, túl sok minden történt egyszerre és semmi sem hagyott időt arra, hogy felfogjam a dolgokat, minden csak úgy belém rohant teljes sebességgel, szétzúzva az oldalamat és összenyomva a mellkasom. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyom, mint mindig, amikor ideges vagyok, de ismét megfeledkeztem a megzúzódott térdemről. Fájdalmasan haraptam be ajkaim.

-Azt hiszem, jobb lesz, hogyha le ülünk! - lépett előre "Manny", Shawn apja és csendben követte őt mindenki.

Shawn anyukája megkérte Shawn-t és Aaliyah-t, hogy terítsenek meg, én is segíteni akartam, de ő nem engedte.

-Kérem, Mrs. Mendes, szívesen segítek!

-Szólíts Karen-nak és tegezz nyugodtan! Meg amúgy is, vendég vagy! - úgy vibrált a nő a boldogságtól, hogy ezerszer kényelmesebben éreztem magam, mint amikor a saját anyámmal beszéltem. Volt benne valami, amitől rendkívül szimpatikusnak tűnt, és ez a valami nem csak az óriási - nem mellesleg vakítóan gyönyörű - mosolya volt. Hát tőle örökölte Shawn...

-De ha már zavarok, akkor szeretnék hasznos lenni. - sután mosolyogtam, új volt nekem ez a terep.

-Badarság! Nem zavarsz, sőt szívesen látunk, inkább mi zavarunk téged. - nevetett. -Nem is értem, hogy Shawn hogy nem kergetett még ki téged a Világból!

-Annyira nem szörnyű...

Ránéztem a fiúra, aki a húgával serénykedik az asztal körül, közben a copfom végével babráltam. Egy vékony, fekete póló volt rajta, ami nagyszerűen illeszkedett izom vonalaira, és burkoltan tárta őket szemeim elé. Haja ismét füle mögé volt tűrve, cukin. Ajkait lágyan tartotta össze, azokat a selymes ajkakat, pontosan azokat, amikkel megcsókolt. Istenem, hisz a mennyekben járok!  A gombóc a hasamban és a torkomban egyaránt állandósult, ahogy arcomon az a kis pozsgás szín is. Ajkaimban egy halvány vigyor bújt meg és a körülöttem lengedező illatok táncra hívták a lelkem és megnyugvásra az elmém.

-Jajj! Te fülig szerelmes vagy! - kacagott fel Karen.

Válaszként megejtettem egy apró nevetést.

Ezt hívják szerelemnek?

Szerelem az, amit érzek?

Ha igen, hát állok elébe.

xxx

-Shawn! El vagyok képedve, isteni ez a spagetti! - mondta meglepett hanggal Karen, két tágra nyitott szem kíséretében és a pohara urán nyúlt, amibe komótosan belekortyolt.

Az eddig csupasz asztalon most egy szép, fehér terítő pihent, azon 6 féle evőeszköz, - olyan is, amit még sosem láttam - egy stóc süteményes tál, a főételes tányérok már ott pihentek előttünk. Az asztalt egy gyönyörű, üveg vázában pihenő, vörös virágokból álló csokor koronázta meg. Az asztalfőnél ült Shawn apja, jobbján az anyja, mellette pedig Ő. A bal oldalt ültem én, Shawnnal szemben, Aaliyah mellett.