It's just a dream ♡ S.M.

08. - Don't even know your name

Családi idill. Egy olyan esemény, amikor anya, apa és az összes testvér egyszerre jelen van és boldogok. Nincsenek konfliktusok, nincsenek viszályok, se marakodások. Egyetlen árva megjegyzés sincs. Csak csendben, esetleg a napi történéseket mosolyogva kibeszélve vacsorázik, kirándul, társasjátékozik, ünnepel és még kismillió dolgot is csinál a család. Lehet ez a kép totál kamu, vagy igazi érzelmeket is közvetíthet, de általában az első szokott érvénybe lépni. Főleg, ha a húgod elér abba a korba, hogy lopkodja a cuccaidat, amiket használsz. És ha nagyon balszerencséd van, még tönkre is teszi.

-JENNIFER!!!!

A hangom ingerülten metszette szét azon a szombat délutánon a ház csendjét. Apa konferenciára utazott, így a házban lévő értelmes emberek száma lecsökkent egyre.

Egy szál fekete csőfarmerben és melltartóban, törülközőbe csavart hajjal gázoltam át a folyosón az én szobámból át Jenhez. Anyáék szobája a földszinten volt, a konyha és a nappali mellett. Az emelet a miénk. Az én szobám a fel vezető lépcsővel szemben helyezkedett, ez a kisebbik szoba, Jen-é meg persze, a nagyobb, a folyosó végén.

Türelmetlenül dörömböltem a fehér ajtón szüntelenül, még a rózsaszín "JEN" feliratot kitevő égkövek is majd' leestek. Kinyitotta és kérdőn tekintett rám. Kihúztam magam, félrebiccentettem a fejem és lehunyt szemmel vontam kérdőre:

-Add vissza, most rögtön!

-Mit?

Ártatlan bociszemek. Na ezekkel nem fogsz ki rajtam.

-Ne, tettesd, hogy nem tudod miről beszélsz. Add vissza a sötétkék csipkés pólóm!

-Ami derék felett feszül, alatta meg fodrozott?

-Igen azt!

-Nem tudom hol van.

Gyorsan beszélt és be akarta csukni előttem az ajtót, de erősebb voltam nála. Tenyérrel nekifeszültem és beléptem a tömör rózsaszín és selyem világba. A szoba közepén egy alacsony, babarózsaszín baldachinos ágy terpesztett. A pinken csillogó falakon mindenhol képek fehér képkeretekben. A trófeái már-már alig fértek el a polcain, amik az ágytól jobbra függtek. A helységben volt egy fehér íróasztal, egy hasonló színű óriási szekrény és egy próbababa, ami minden tájékon ugyanakkora volt, mint a kishúgom. Tipik szépségkirálynős álom szoba. Talán ilyen lehet egy szivárvány belülről. Vagy egy vattacukor.

-Figyi, én sietek, szóval az alku: gyorsan ideadod és megtarthatod az igazgyöngy fülbevalómat, amit szintén elcsórtál, vagy...

-Vagy mi lesz...bemószerolsz anyánál?

-Szólok apának...

A szemtelen mosolyt egy szempillantás alatt lebiggyesztette az arcáról. Hahh. Varázsszó. Amíg nekem anya volt a mumus, neki apa. Ez így volt rendjén. Ismét keresztbe akasztottam a kezeimet, jelezve, hogy várok.

-Ultimátum?

-Azt már mondtam, az előbb. És mióta ismersz te ilyen szavakat?

Egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. A mögötte függeszkedő pónis órájára pillantottam. 14:56 és még vizes volt a hajam...

-MOST! Ha nem adod ide a kezembe fél percen belül még a gardróbomat is összepakolhatod, ami miattad most úgy néz ki, mintha légitámadás érte volna.

Egy kicsit még hezitált. Közelebb hajoltam hozzá, és elkezdtem hajtogatni, hogy TIKK-TAKK, TIKK-TAKK...Hiába voltam az iskolában, a melóban, a buszon és minden más helyen egy csendes szobanövény, otthon más volt a helyzet. De ez mindenkivel így van, nem?