It's just a dream ♡ S.M.

05. - Remember me

Lehetőség. Az az, ami ha felüti a fejét legszívesebben azonnal rákapnál. De mégsem teszed. Nem teszed, mert a barátaid vagy a szüleid lehurrogták. Akárhogy is, de ott örlődik benned napokig, hetekig, addig amíg el nem úszik a lehetőség. Akkor meg már bánni fogod, ahogy mindig megbánod, hogy nem cselekedtél. Mint egy örökös körforgás. Utólag mindig felteszed magadnak a kérdést: Miért? Azért mert félsz. Félsz, hogy kudarcot vallasz, hogy véletlenül küldték neked a levelet, hogy mégsem kellesz, hogy nem leszel elég jó, hogy megbánod. Félsz élni. Félsz saját döntéseket hozni. Félsz független lenni. NEM! Most nem. Nem fog megint megtörténni. Igen is élek a lehetőséggel, elfogadom az állást és leszek valaki.

Óriási csattanás.

A fülemben visszhangozott, ahogy a csarnokban is. Egy ütést éreztem a sisakomon, megcsúsztam és ráestem a jégre. Jajj. Vörösödő arccal felnéztem. Rey, az edzőm nem volt különösebben ordítozós típus, de úgy éreztem, hogy kapni fogok. Szorosan, a feje tetején össze kötött fekete copfja előre billent, a szemöldökét ráncolta és kék szemében türelmetlenség látszott. Izmos kezét a csípőjére tette, lábával jeget rúgott az arcomba.

-Hope. Koncentrálj. Ma még egyszer sem találtál kapura. Ez így nem mehet figyelj oda. Egy centernek sosem lankadhat a figyelme! -minden szavával újra éreztem a korong dobhártyarepesztő találkozását a kemény műanyaggal. Rey megfordult, elsiklott és egy hosszú sípszóval jelezte, hogy vége az edzésnek.

-Egész jól megúsztad.

-Ha te mondod. - Lena kiköpte fogvédőjét, ledobta kesztyűjét és felém nyújtotta kezét. Én belekapaszkodtam és felhúztam magam. Ő sokkal erősebb és stabilabb volt nálam. Sokkal jobban megérdemelte volna a csapatkapitány címet, mint én.

-Lehet vak vagyok, de bánt valami?

-Csak béna vagyok.

-Nem, ez most másféle bénázás volt - köszi, Lena! - Járt valamin az eszed. Láttam.

Már csak ketten voltunk a jégen, lassan csúszva vitt minket a lendület a kijárat felé. Nagyot sóhajtottam.

-Csak....ma fogok felmondani. Nem tudom még mit fogok mondani.

-Azt majd a szíved diktálja.

Lena kilépett a folyosóra és bement az öltözőbe. Egyedül álltam ott, a hidegben. Körülöttem csend volt. Bennem 1000 hang szólt egyszerre. Csak meredtem magam elé. De mégis honnan fogom tudni, hogy melyiket mondjam ki? A hatalmas reflektorok szinkronban elsötétedtek. Indulás. Első lépés az új élet felé, a lehetőség megfogása felé.

Emlékszem, amikor először sírtam el magam munka közben. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy miért volt, de tudtam, hogy nagyon magam alatt voltam. Stefanie nem röhögött ki, mint bárki más. Sosem nevetett rajtam, mindig csak velem. Mellette önmagam lehettem, feloldódtam és otthonosan éreztem magam. Tényleg olyan volt nekem mint egy szerető testvér. A kék haja, a fekete szemei, a tetkói és a gödröcskéi olyan lazává tették a megjelenését, amit én mindig irigyeltem. Folyton unszolt, hogy lépjek ki a medremből és csináljak valami érdemeset. Valamit, ami ráébreszt arra, hogy az életet nem érdemes olyanra fecsérelni, hogy nem mersz megszólalni.

Melanieval nem voltunk ilyen jóban, de több volt, mint főnök-alkalmazott viszony. Ő is barátom volt, azonban mindig tolt afelé, hogy a munkámat mindig rendesen végezzem. Igaz nem volt túl sok dolgom, kipakolni a polcokra, ha azok elüresedtek, majd egész nap mosolyogni. És emberekkel beszélni. Nem is tudtam, hogy ez az állás mennyit segített nekem. A néma Hope-tól eljutottam egy olyan Hope-ig, aki most készül megváltoztatni mindent.

Nem tudtam, hogy szomorú vagyok, vagy boldog. Persze, majd kiugrottam a bőrömből, hogy találkozni fogok vele, de az a faja ember vagyok, aki nehezen ragaszkodik, viszont, ha igen, akkor nagyon.

Új lehetőség. Régi álmok. És egy hülye Hope.

Felkanyarítottam a táskám a hátamra, belenéztem a tükörbe. A méregzöld bojtos sapkám teljesen az arcomba húztam, alig látszott ki a szemem, ugyanilyen sállal körbetekertem a nyakamat. Próbáltam egy szúrós pillantást vetni önmagamra, de inkább hasonlítottam egy éhes kisbabára, mint egy elszánt ifjú hölgyre. Félig mosolyra húztam a számat. Na, haladunk. A telefonom kicsöngött.

-Hope?

-Tudunk beszélni a kávézóban? Fontos.

Melanie igenlően válaszolt, majd leraktam. Sóhaj. Újabb lépés következik.

Az átható fahéj illat beáramlott a testembe, és szétszórta benne a nyugodtság morzsáit. Két kézzel kapaszkodtam a bögrébe, amiben forrócsoki volt, pillecukorral. Ha izgultam valami miatt mindig azt ittam. A gyerekkoromra elékeztetett az íze. Amikor kiskoromban a mogyorót megtörni és tökös pitét sütni segítettem Anyának. Hiányoztak azok az idők.

Kinéztem az üvegfalon és láttam hogy megjött Melanie. Sóhaj. Vágjunk bele! Fekete szövet kabát volt rajta, amit a derekánál egy övvel megkötve hordott. Nyakában egy kockás sál lógott, amiben a sárga szín dominált. A haja kócosan táncolt minden fele. Az arca kisimult volt és nyugodt. Mosolyogva köszönt nekem, majd leült velem szembe. Odajött a pincér, hogy felvegye a rendelését, de ő csak hátra legyintette a kezét és elmorzsolt egy köszönöm-öt.

-Na ki vele!

Hajrá szív tedd a dolgod!

-Mel. Imádok nálad dolgozni. Megtanítottál arra, hogy hogyan lépjek ki a komfortzónámból. Nálatok arcot öltött egy új énem, egy olyan aki mosolyogva beszél idegenekkel.

-Néha. - nevetett.

-Szóval, szeretlek titeket, de... - elcsuklott a hangom. Nem tudtam, hogyan fejezzem be a mondatot. A szívem elhallgatott.

-Találtál egy jobb állást, ami jobban fizet, könnyebb a suli és a hoki mellett csinálni, stb, stb. Jajj Hope, még mindig túlbonyolítasz mindent. Ne agyalj ennyit. Mondd ki mindig amit akarsz, feltudom fogni, és meg sem haragszom. Hidd el, ha Stef nem a húgom lenne, már rég ő is valahol rohadt messe lenne és valami nagyon menő állást végezve. - Wow. -Milyen munka?

Huhh. Mintha olvasott volna bennem. Valóban nem haragudott és nem is volt szomorú. Örült annak, hogy jobb helyen leszek és mintha enyhült, barátiasodott volna a légkör köztünk.

-Az Island records egy helyi irodájának és felvevő termének a Főnökének leszek az asszisztense. Iratok rendezése, kávé főzés, elrohangálni dolgokért és...

-És Shawn Mendessel lógni, ha?

-Az nem tartozik bele a munkakörömbe, de nagyon ajánlom neki.

Elnevettük magunkat. Átment a komor és nehéz felmondási meeting egy vidám és hangulatos baráti társalgásba.Még egy órát ott ültünk és beszélgettünk, úgy mindenről. Idő közben ő is kért egy kávét. Biztosítottam arról, hogy havonta legalább egyszer eljövök meglátogatni őket. Mosolyogtam. Szívből.  De még egy lépés vissza volt. A bevágódás.

HÁROMSZOROS HURRÁ NEKEM! Egy év kellett ahhoz, hogy folytassam ezt a könyvet. Igaz 500 szóval kevesebb a drága, mint a régi részek voltak, de lesz jobb is, ne aggódjatok. Igen, megvan a gépem, szóval így péntek esténként lehet majd részeket várni, ezúttal az évad végéig! Puszi srácok, írjatok véleményt, ha van kedvetek. +Téma: ma megyek moziba, a Fekete párduc, Marvel filmre, így eszembe jutott megkérdezni titeket, Marvel vagy DC? Válaszokat várok, és jövőhéten jön az én okfejtésem is. <3