TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

2. Fejezet

Minden vacsoránál, próbáltam minél egyenesebb háttal ülni, kifinomultan viselkedni, hogy véletlen se adjak okot Anyámnak arra, hogy éreztesse velem a tökéletlenségem. Vagyis azt, amit ő annak vélt.
Miután elváltak a szüleim, Anyammal maradtam, de mindig nehézkes volt vele. Semmi problémát nem okoztunk egymásnak, még én a pályán voltam, ő pedig otthon vagy a dolgán. Viszont amint hazaértem, feltör benne az ösztön, hogy visszafogott, bájos, barbie-t akarjon, belőlem csinálni. Én ehelyett egy benzin és olajszaggal áthatott, vékony, nem túl formás, szálkás, fakó hajú kamaszlány voltam, akit sokmindennek lehetett nevezni, csak klasszikus értelemben vett nőiesnek nem.
Nemmellesleg Anyám aznap némasági fogadalmat is tett bosszúból, a hír hallatán, hogy feljebb lépek egy új kategóriába. Nem ellenkezett, nem vitatkozott, tudta, hogy mindent Apám finanszíroz, mindössze nem szólt hozzám, de ez rosszabb volt minden lekezelő szónál. Mikor közöltem vele, hogy megírtam a szerződést, nem szólt egy szót sem, csak elment vacsorát készíteni. Semmi öröm, düh. Csak csend.

Mikor nem bírtam tovább, megszólaltam. A kelleténél hangosabban tettem a villát a tányéromra, hogy rámnézzen.

- Kérlek, mondj valamit! - szólaltam meg, az előre hulló szőke tincseit szugerálva. Pár pillanatra felnézett, majd vissza a tányérjába, hogy egy brokkolit emeljen a szájához - Anya!

-Mit szeretnél, mit mondjak, Katherine? - továbbra sem nézett rám. Összeszorult a torkom.

- Bármit. Ha örülsz, azt, ha mérges vagy rám, azt. Csak mondj valamit.

-Hazudjak? - kérdezte keserűn - Ha azt mondanám, örülök, azért hazudnék, mert minimális örömöt nem érzek a dolog miatt. Ha azt mondanám mérges vagyok, akkor is hazudnék, mert nem vagyok dühös. Rád nem. Apádra igen.

-Apa hogy jön ide? Neki a teljesítményemhez semmi köze. - feszülten dobolt a lábam az asztal alatt. Anya hátradőlt a székében.

-Valóban. Azért egyedül te felelsz. Apád viszont felelős azért, mert ebbe irányba vitt gyerekkorodba, ráadásul pénzel is téged.

- Mit gondolsz? Mit lenne helyes csinálnom? - dőltem én is hátra.

-Olyan dolgokat, mint más lányok, Kathy. Ez az autosport! Hány nőt látsz érvényesülni? Élve felfalnak azok a milliárdos férfiak, meg a "versenylovaik"!- csattant fel, nekem pedig összeszorult a szívem a szavaira - Más lányok, röplabdáznak, táncolnak, lovagolnak, eljárnak a barátnőikkel. Minden anya arra panaszkodik, hogy a lányuk be van nőve a telefonjába. Az enyém csak a lóerőkről, tengelytávolságokról, motorolajfajtákról és versenycsapatokról tud beszélni. - a hangján éreztem a mély csalódottságot. Nem ez volt az első ilyen vitánk. Igazából sosem tudtam eldönteni hogy magával a sporttal, vagy kifejezetten azzal van baja hogy én csinálom  – Vannak lány barátaid? Ha mesélsz egy fiúról, nem azt mondod, hogy néz ki, hanem hogy milyen a körideje. Nem csak a pályán van élet!

- Az én életem viszont azokon a kerítéseken belül van, mióta először vezettem, Anya. Sajnálom.

Felálltam az asztaltól és egy könnycseppet lesöpörve siettem a bejárathoz. Anya nem kérdezte, hova, miért megyek. Tudta jól ő azt és meg se próbált megállítani. A biciklimre ülve próbáltam tartani magam, csak szökni akartam a kellemetlen környezetből.
Kint sötét volt, de a pálya és a garázs kulcsa mindig ott volt nálam. A számkódot beírva belöktem a kaput, és hagytam, hogy fémes csapódással visszazuhanjon a keretébe. A biciklimet a falnak támasztottam és a garázs felé sétáltam. Andres bent volt, mint ilyenkor mindig.

A két Bauer fivér közül Andres örökölte Anyja olasz vonásait, Hannes egy sápadt bőrű, de jóképű, igazán német fiú volt. Andres viszont mediterrán, kék szemű, olajbarna bőrű, nagy szempillákkal és dús, sötét hajjal. Erre rátett, hogy két anyanyelvű, (akárcsak Hannes) és néha olaszul, néha németül beszélt, ami adott neki egy  plusz kisugárzást. Meg persze, ennek meg volt a hátránya. Néha a felét nem értettük annak, amit mond.