TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

9. Fejezet

Bian nem hazudott, Magny-Cours tényleg nem volt egy Berlin.
A pálya kiterjedése nagyobb volt, mint a városé, vidékies volt és érződött rajta, hogy ez egy régi versenypálya. Megvolt az a bizonyos hangulata, mint Monzának. Forma-1-es pálya volt, bár ezen tizen éve nem versenyeztek akkor, ami szintén nyilvánvaló volt. Talán korszerűtlennek neveztem volna. Persze, szerveztek más versenyeket rajta, de azoknak nem volt szükségük ugyanarra a szervezési minőségre.

Egész kellemes májusi idő volt, csodálkoztam, hogy a tavasz vége fele nem volt hőség. Elbírtam magamon egy melegítőt és a csapatpólónkat. Enyhén fújt a szél a keddi napon, én pedig egy székben ülve lógattam a lábam visszaérve a szokásos futásomból, már mosdott állapotba, néhány hajtincsem nedvesen a tarkómra tapadt. Lehunyt szemmel süttettem az arcom napszemüvegben, miközben a következő teendőimet osztottam be a fejemben. Úgy éreztem magam, akár egy élő naptár.

- Katherine a Bauersből személyesen? Zavarba hoz ez a nyugalom. - hallottam az ismerős orosz akcentust a bal oldalamról. Ki se nyitottam a szemem.

-Örömmel látom, hogy ti is megérkeztetek. - mondtam némi cinizmussal Nikolajnak, aki kitakarta előlem a napot - Arrébb állnál kétszáz métert?

-Természetesen. Hozzászoksz legalább, a hétvégén is kétszáz méterrel előtted leszek. - irritált a rájatszott akcentusa. Olyan volt, mintha elharapta volna a mondatát, de mégis kimondta volna az egészet valahogy nyújtva. Szerintem direkt csinálta nekem.

-Elmés, nagyon elmés. - morogtam továbbra is lehunyt szemmel és megkönnyebbültem, mikor hallottam, hogy elsétált.

Délután futottam, majd edzettem, újra futottam és a kora estémet jógával zártam, csak hogy Lukas is elégedett legyen. Bennel nem is találkoztam egész nap, fogalmam se volt mit csinált, utoljára reggel láttam, ahogy a kanapén olvasgatta a laptopján a híreket. Máskor össze szoktam vele futnia boxok környékén, vagy a Paddockban, vagy a szerelőknél, de akkor egyáltalán nem láttam sehol.

Lukasnak viszont sikerült előhozakodnia azzal, hogy mit szólnék hozzá, ha elmennék kötelező alapon a Magny-Coursbe a boltba és bevásárolnák a csapatnak, Pepe pedig szívesen elvinne kocsival.
Arra tekintettel, hogy nem mondhattam nemet, negyedóra múlva a francia kisváros legnagyobb boltjában toltam egy akadozó kerekű bevásárlókocsit, ami volt szíves annyira nyikorogni, hogy mindenki megbámult minket, aki mellett elmentem. Épp magamban fortyogtam, kezemben a listával nézelődtem a konzerveknél és kerestem Davidnek valami tonhalat zöldségekkel, mikor megláttam Bent. Háttal állt nekem, de felismertem az alakjáról és a mozdulatairól. A szemközti fagyasztók mellett állt és valamit nagyon keresett. Mit keresett Ben a bevásárlóközpontban? Bizonyára Luka őt is elküldte, hogy segítsen.

Felvont szemöldökkel sétáltam oda és mosolyogva kopogtattam meg a vállát.

-Hát te hol voltál elveszve egész nap? - kérdeztem. Ben megfordult és értetlen fejjel nézett rám. Nem. Nem Ben. Határozottan nem Ben volt az. Viszont nagyon is úgy nézett ki, mint ő.

Léptem egyet hátra és zavartan mértem fel az előttem álló férfit, aki nem csak hogy nem Ben volt, de idősebb is volt nála. A negyvenes, szőke hajú férfi kiköpött hasonmása volt, azzal a különbséggel, hogy a szemei zöldek voltak, amikkel értetlenül meredt rám. Szürke pólót viselt és így jobban megnézve Bennél erősebb alakja volt, de a magasságuk egyforma lehetett.

- Bocsáss meg. - mosolyodott el, mire kínosan feszengve megvakartam a tarkómat és bólogattam, de ekkor a szemei meglepetten felcsillantak, majd németül szólt hozzám - Várj, te nem a lány vagy a Fomra-3-ból? A Bauersből?

-De, azt hiszem. - most én voltam értetlen, ugyanis Forma-3-as versenyzőket nem igazán szoktak felismerni, de ez a férfi tudta ki vagyok. Lesütötte szemét, mint aki nem tudja mit mondjon, vagy inkább, hogy hogy kezdjen bele. Kissé megrémített az idegen, így jobbnak tartottam, ha odébb állok - Há, ha megbocsájt... - léptem hátra kettőt a kocsimhoz és épp menekülőre fogtam volna a Ben hasonmás elől, mikor megszólalt.