TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

4. Fejezet

Anya az ablakból nézte ahogy a két bőröndömet bepréselem Lukas autójának hátuljába. Körmét rágta, haját kusza kontyba kötötte, szemeiből nem lehetett semmit kiolvasni. Összeszorítottam a számat ahogy intettem neki, ő pedig küldött felém egy csókot. Megint remegett a gyomrom, de próbáltam nem erre koncentrálni. Lukas a pályához vitt, ahonnan indultunk. Igyekeztem nem a tájra figyelni és azon agyalni, mennyire huzamos ideig leszek távol az otthonomtól.

Anya nézett, tudtam, hogy még mindig mered utánunk, akkor is, mikor már kihajtottunk az utcából. A pálya parkolójában álló lakóbuszoktól viszont elállt a lélegzetem és elterelte minden borús gondolatom. Leesett állal néztem fel a vörös-szürke járművekre, amiknek az oldalán még a csapatcímer is rajta volt.
A két busz magas volt, és hatalmas. Mindkettő mellett egy-egy sofőr állt. Ben és Andres már ott vártak a bőröndjeikkel. Még Ben arcán is elégedettség ült a luxusbuszok láttán. Andres boldogan ölelt át, ahogy megérkeztem, Lukas pedig segített a csomagjaimat kivenni az autóból.

-Ezek mégis mennyibe kerültek? - kérdeztem Lukastól. Felhorkant.

-Higgy nekem, ez volt a legkisebb kiadás.

Izgatottan odasietett a sofőrökhöz és kezet rázott velük. A szürke ingen nekik is ott virított a csapatcímer és mosolyogva bólogattak.

- Kölykök, bemutatom nektek a két sofőrt, Eriket - a fiatalabb, magas férfire mutatott, akinek már azért jócskán kopaszodott a haja, majd az idősebbik, ötvenes fickóra, aki akkora volt, mint én és baseballsapkát viselt - és Fabiant. Erik a mi sofőrünk lesz, de azért jó, ha ismeritek. A versenyzőink fuvarosa viszont Fabian lesz. Fabian, ők itt Ben Müller és Kathy Lehman.

- Fabian Schwartz . De csak Bian. - mutatkozott be mosolyogva, majd a bőröndjeimet felkapva a busz felé masírozott. Ben a sajátjával utána lépett, én pedig közelebb mentem. A busz tényleg hatalmas volt, az oldalán pedig a címer alatt kisebb dőlt betűkkel, a vezetékneveink fénylettek.

Bent és Biant követve sétáltam a buszba. Elámultam a látványtól. Bent az uralkodó szín szintén a vörös és a szürke volt. A falak betonszínre voltak festve, ahogy a beépített szekrény is és egy vörös díszcsík húzódott végig rajta. Volt a jobb oldalon, a sofőrtől plexivel elválasztott helyen egy kanapé, szembe vele a falon tévé, alatta asztal két székkel. Tovább követtem őket egy másik kis helyiségbe.
Apró hely volt, az ablakokon vörös függönyökkel. Ez volt a háló. Két ágy volt a két fal mellett, előttünk beépített szekrény. Ámultan néztem az egyszerű kis szobát. A tervezők kitettek magukért. Bian megmutatta ezek után a fürdőszobát, ami alig volt másfél négyzetméter, de tükrökkel, amitől sokkal tágasabbnak tűnt az egész.
Lukas sétált fel végül a buszra hozzánk és csípőre tett kézzel elégedetten nézett körbe.

-Na? Hogy tetszik?

- Imádom! - nevettem fel - Komolyan. Nagyon menő!

-Szerintem is, Gina tervezte! - mondta ábrándos tekintettel a feleségére gondolva.

-Ő nem jön? - kérdezte hirtelen Ben. Furcsa volt, hogy valaki társas kapcsolatai iránt érdeklődést mutatott. Lukas szomorúan sóhajtott fel.

-Nem, ő nem. - nem akartam Lukast szomorú helyzetben látni, de mire kerestem volna valamit, amivel felvidíthatom, újra kivirult - Na, de vágjunk bele! Hosszú még az út! - az órájára nézett - A nappali részen van egy minihűtő, van benne minden, ami kellhet. Hét óra múlva állunk meg enni. Addig húzzátok ki mindazzal, ami ott van.

Luka sarkon fordult, intett, jó utat kívánt, majd ott hagyott minket. Bian beült a vezető ülésbe, ám épp mikor indult volna, valaki felrohant a buszra.
Eden volt az, overálját a nyakáig húzta, haja csapzott volt. Végig rohant a nappalin és a nyakamba dőlt, egyszerre ölelt meg engem és Bent. Erősen fogtam át én is a barátomat, Ben pedig esetlenül veregette meg a vállát. Éreztem, hogy nehezére esik így maradni, nem szerette, ha hozzányúlnak, de most kivételt tett. Mikor Eden eltolt magától minket, mosolyogva néztem rá, ahogy végigmérte a szobát.