TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

13. Fejezet (vége)

Reggel sikerült olyan pozícióban felébrednem, amit a legkevésbé sem neveztem volna kényelmesnek. takaró rácsavarodott a testemre, Ben pedig szó szerint félig rám feküdve aludt. Alig kaptam levegőt, és tudtam, hogy nem így aludtunk el, nagyon nem.

-Ben...- löktem meg a vállát, hogy hátha arrébb gurul, de mindhiába. Csak fészkelődött még egyet a mellkasomon. A plafont nézve sóhajtottam és fáradtan dörzsöltem a szemem. Megpróbáltam felrúgni magam, de a lábaink egymásba voltak fonódva, esélytelen volt a próbálkozásom - Ben!- szóltam most már erőteljesebben. Semmi. Két kézzel alá nyúltam a vállának, majd megtaszítottam, amivel csak magamnak ártottam, mivel teljes erejéből zuhant vissza rám. Fuldokolva köhögtem fel a mellkasomat ért nyomás miatt - Ben! - rivalltam rá, mire nyögött egyet, morgott és hunyorogva nyitotta ki a szemét.

Én mindig hamarabb keltem, mint ő, ezért volt az, hogy mire ő kijött, én már futni voltam. Úgy másfél óra volt az alváshosszúságunk között, az ő javára. Így nem volt csoda, hogy sötét szemei a fáradtságtól pirosan néztek vissza rám. Bennek nyugati fekvésű szobája volt, így nem jött be a reggeli napfény, de a tipikus kékes szürkeség már beállt. Mondjuk ahogy láttam, nem is volt minek bejönnie, hisz az egész ég csupa borulás volt. Félg felkönyökölve nézett rám, majd felettem átnyúlt a telefonjáért. Hunyorogva meredt a kijelzőre, majd nyúzott ráncok szaladtak össze az arcán és visszazuhant (legnagyobb örömömre) mellém és nem rám.

-Tudod te, hány óra van? - nyögött fel rekedtes hangon. Takaróstul felültem, amivel rántottam magammal az ő részét is. Hűvös volt a szobába, érződött, hogy október volt. Bennek így felszabadult a csupasz mellkasa és boxerbe bújtatott csípője. Ahogy végig néztem rajta, fáradtan felnevettem.

-Nem. - ingattam a fejem, majd hátrasimítottam a hajam, ami a hátamra omlott - De a testednek úgy látom nincs korán. - összeráncolt szemöldökkel meredt rám, majd végignézett magán, megállapodott a tekintete a lába között és ugyanezzel a bosszús lendülettel a másik oldalára fordult és lerántotta rólam a takarót.

-Komolyan mondom... hagyj aludni... - morogta a párnába. Egy szál alsóneműbe ültem az ágyon és kirázott a hideg. Megfordultam és hozzá simultam a hátához, a lábam átvetettem a csípőjén. Libabőrös lettem a hűvöstől, Ben pedig hátra nyúlt, hogy magunkra rántsa a takarót, majd megfordult, átölelt és a mellkasához vont. Nekidöntöttem, de nem tudtam aludni. Tíz perc elteltével hangosan felsóhajtott - Miért nem tudsz aludni, Kicsipatak?

-Mert már felébredtem. - adtam meg a számomra logikus választ.

- Hunyd le akkor a szemed.

Nem aludtam vissza. Helyette néztem, ahogy Ben mellkasa emelkedik és süllyed. Erős volt, mégis puha, olyan, ami biztonságérzetet ad, ha hozzábújsz. Soha nem gondoltam volna félévvel ezelőtt, hogy Ben az maga lehet a biztonság. Velem soha nem volt olyan durva, mint a többiekkel, de agresszívan viselkedett, még ha nem is testi értelemben. Most minden olyan más volt. Mellette minden más volt, mégis természetesnek éreztem akármit, amit vele tettem.

Elrepült az október.
Lukas jóvoltából November elején voltam Olaszországban egy Forma-2-es tesztvezetésen. Nem volt sokkal másabb Forma-2-es autót vezetni, mint Forma-3-asat, csak kicsit tanulni kellett az irányításról. Ez a Forma-1 előszobájának számított, mármint szó szerint, hiszen ettől egy lépésre volt a királykategória. Az olasz csapatnak szimpatikus volt a vezetési stílusom és az is, hogy bajnokságot nyertem. Az egyetlen, ami nem tetszett annyira nekik, hogy három Európa bajnoki gokartcím, pár hét tesztvezetés és egy megnyert szezon Forma-3 van csak mögöttem. Lukas viszont azt mondta, hogy jó pár Forma-2-es csapat érdeklődik utánam, így vannak esélyeim. Én nem hittem annyira benne, mint ő.