TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

11. Fejezet

A hazaérkezésem estéjén Anya kitett magáért, ugyanis üdvözölt itthon és közölte, hogy egész nőies lettem, ez pedig nála csillagászati teljesítménynek számított. A győzelemről egy szót sem szólt, mintha csak nem is tudott volna róla, hogy megtörtént. Ezen a héten, még Apám se jelentkezett egy árva gratulációra se, egyszóval, ha engem a családom dicséretei motiváltak volna, eléggé hátrányos helyzetben lettem volna. Jó volt újra a saját ágyamban aludni, de el kellett ismernem, hiányzott, hogy Ben ott legyen egy méterre tőlem és hogy halljam valaki szuszogását magam mellet, hogy tudjam, nem vagyok egyedül. De örültem a szobám sárga-fehér falainak, a sötét, pácoltfa ágyamnak, a takaró öblítőillatának és a szemközti falnál álló vitrinnek, amiben a gokartos kupáim közé, most már oda helyezhettem a Forma-3-as első és harmadik helyezett díjam is. Láttam azért, hogy Anyám volt annyira rendes, és áttörölgette a trófeákat, hogy ne lepje be őket a por. Hiába voltak vitrinben, nem volt egy légmentes kamra, hogy ne jusson be oda levegő, ezáltal egyéb benne szálló elemek is. Csodálkoztam, hogy "véletlen" nem törte el valamelyiket.
A reggelinél sikerült egy monológot elmondania arról, hogy Apámra mennyire nem lehet számítani, meg hogy vessek magamra, hogy még bízok benne, meg hogy mennyire naiv vagyok, hogy hiszek neki. Sokszor csinálta ezt, mintha egy gyerek hibája lett volna, hogy hitt a szüleinek.
A hét folyamán nem találkoztam Bennel, még a klubban se. Teljesen felszívódott, pedig én minden percet kihasználtam, amit az ikrekkel tölthettem és megismertem pár újoncot is, akik szívüket és lelküket beleadták a gokartba. Ben leghamarabb szombat este tűnt fel, mikor már csak egyedül pakolásztam a kisgyerekek után a klubban. Rettentő rendetlenek voltak, de jó szándékúak. Sajnáltam, hogy nem lehettem itt tanítani őket, de már egy hét kihagyás után is hiányzott a versenyzés. Máskor a közelemben vannak az autók, még ha darabokban is, így viszont, hogy a csapat nagy része és ezáltal a szerelők műhelye is már a Nürburgringen voltak, távol éreztem magamtól őket. A Formaautózás függővé tett, akárcsak a gokart, de ez egy még erősebb fokozaton. Még Nikolaj, meg a csapata is hiányzott, pedig őket aztán annyira nem kívántam, mint púpot a hátamra. Miközben ezen és hasonló dolgokon tűnődtem, érkezett meg Ben. Elég nagy hévvel jött, de ez megszokott volt tőle.

Sötét farmert viselt és egy hét alatt is fakult aranybarna színe. Soha nem láttam még rajta inget, ám most elegánsan festett, amit nem tudtam hova tenni, hisz olyan volt, mint aki egy estről érkezett. Piszkosnak éreztem magam mellette a régi overálba és olajfoltos topba, ami lényegében igaz is volt. Összeráncolt szemöldökkel és összefont karral néztem rá.

-Hát te? - kérdeztem. Vállat rántott, fáradtnak tűnt - Mit csináltál a héten?

-Anyám Hannoverből ideutazott. Én hívtam, biztos azt hitte Lukas tud neki valamiféle anyagi támogatást nyújtani, ha már az a senki férje dolgozni se dolgozik. Benjamin viszont beszélni akart vele, ezért jött ide Olaszországból. Ott kellett lennem velük. Anyám teljesen kiakadt és magából kikelve bőgött.

-Jézus... - motyogtam leeresztve magam mellé a karjaimat - Tudtatok normálisan beszélni?

-Benjamin igen. Anyám alig tudott valami értelmeset kinyögni. Végül tegnap utaztak el. Vagyis Benjamint ma kísértem ki a reptérre. - leült a szétnyűtt kanapéra és ledobta a bukósisakját. Motorral volt, akkor vettem észre. Látszott rajta a fáradtság. Lehuppantam mellé, de figyeltem rá, nehogy összeolajozzam - Most pedig családi vacsorán voltunk, valami flancos étteremben. Szerintem meggyűlölték a félig olasz családomat. Hangosak voltak.

-Cara?

-Mi van vele?

-Nálatok van?

-Ja. Gina odáig van érte. Megtalálták a közös hangot a származásuk miatt. Hannessel veszekedett is, hogy miért nem tud összeszedni tisztességes nőt.