TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

3. Fejezet

Andressel már reggel nyolctól pakoltuk. Egy hónap múlva indult a Forma-3-as szezon, két nap múlva pedig utaztunk. Olaszországba mentünk, az pedig nem a szomszéd város volt. Ha Lukas nem lett volna ilyen gazdag, soha nem kaptam volna ilyen lehetőséget. De ebben a sportban mindent a pénz mozgatott és a mai napig mozgat. Van, hogy  a tehetségnél is többet számít, hiába keserű ezt elismerni.
Eden teljesen magán kívül volt, mikor megtudta, hogy Lukas mit hozott össze. Ő nem akart jönni, nem akart pilóta lenni, ő csak szerelni akart és autók közt lenni. Neki nem kellett több ennél, de attól teljesen odavolt a történtekért.

Kinyitottam a szekrényem. Ott volt a kuplerájban az egyik bukósisakom, fényképek, váltóruha, pokróc, magazinok, kulacs, tisztasági szerek, napszemüveg, összességében a fél életem, hiszen azt itt töltöttem.
Néztem a képeket, amiket az ajtóra ragasztottam az évek alatt. Versenyeken készültek a gokarttal, pár Andressel és volt, ami az egész csapattal. Derűsen húztam végig az ujjam a csoportképen, ami másfél éve készült. Luka állt középen, kitárt karokkal, egyik keze alatt Andres állt, a másikkal Edent húzta oda, aki meglepett arccal nevetett. A földön törökülésben előttünk ültem, vigyorogtam, a copfomból pár tincs kiszabadult, és a kezemben egy újsággal legyeztem magam. Az overálom a derekamon lógott, nyár legmelegebb napján készült a kép, mármint a Németország ezen részén kánikulának számító 25 fokban. Ben fél lépéssel Edentől állt, kezét napellenzőként használva hunyorgott, mellette pedig Gabriel terült el a földön kiöltöt nyelvvel.

- Segítsek, vagy megy magadtól is? - nézett be Eden a karom alatt - Rohadt meleg volt aznap! - nyögött fel, ahogy meglátta a képet amivel szemeztem. Nosztalgikusan elmosolyodtam és lehúztam a képről a ragasztócsíkot amivel fel volt tapasztva, majd a dobozomba ejtettem. A többivel is ugyanígy tettem.

- Meglesztek egyedül? - kérdeztem a ragasztót kapargatva. Eden felröhögött.

- Azt hiszed egyedül leszünk? Áh, Lukas beszervezi Hannest, ő fog itt vezetni mindent. Megörököli a kis birodalmat. Nem rossz arc a gyerek, majd megneveljük!

- Ne készítsétek ki! - mondtam figyelmeztetően, miközben kihajítottam a tisztasági cuccaimat a dobozba. Eden összevont szemöldökkel nyúlt bele.

- Ez mi? - húzott ki egy kis tasakot, majd felnyitotta - Ó! Fertőtlenítő kendő! Tök jó, olajos a kezem amúgy is, hátha leviszi. - azzal kihúzott egyet, és dörzsölni kezdte a kézfejét. Sóhajtva figyeltem.

- Az nem arról nyílik, ki fog száradni! - motyogtam.

Ben is kidobálta a cuccait a szekrényből mellettem, bár neki alig volt bent valami. A sisakja, kulacs, egy törölköző és ugyanaz a csoportkép, mint nálam. Nem is vártam tőle, hogy tele lennének a polcai. Az nem illett volna hozzá.

(***)

Délután kettőkor idejét láttam annak, hogy némi késéssel megebédeljek. Andres lelépett Lukassal, hogy a városba egyen egy étteremben, Eden hazament tizenegy fele, én pedig egyedül maradtam Bennel, aki aznap a szokottnál is szótlanabb volt. Talán őt is megviselte a kipakolás, bár nem úgy tűnt elsőre. Inkább undok pillantásokkal ajándékozott meg mindenkit aki elment mellette, vagy hozzászólt. Még Lukasra is csak morgott, mikor az megérkezett a fiáért.
Miután Eden elment, semmi társam nem maradt a társalgáshoz, így némán sepregettem a garázst, kiszellőztettem, összepakoltam a szerszámos szekrényben, kivittem az üres kannákat  és behúztam néhány használaton kívül álló gokartot a pálya széléről. Mikor visszaballagtam a táskámhoz, kirántottam belőle az elcsomagolt szendvicseim és a kulacsom, majd Benre néztem. Én törtem meg a dél óta ülő csendet.
- Eszel? - álltam meg mellette az egyik szendvicset felé nyújtva. Összevont szemöldökkel nézett fel rám - Eszel?

-Hogy mondod?

- Ebéd, tudod, amit délbe szoktak enni az emberek. - megforgattam a szemem – Gyere, menjünk el sétálni. - a szendvicsemre nézett, majd rám, majd megint az ételre, és végül elfogadta. A fólia megzörrent a kezében ahogy megmarkolta.

Kint sütött a nap, de mindössze hét fok volt és csípett a szél, adzseki alá bebújt a szellő, átfújt. Kisétáltam Bennel a pályára.
Nagy pályánk volt, mint egy Forma-1-es pálya kisebb másolata. Beszívtam a levegőt, majd mélyen kifújtam. A cipőnk talpa súrlódott a betonon ahogy egyszerre, komótosan lépkedtünk. Kibontottam a szendvicsem és beleharaptam a kenyérbe. A számról lesöpörve a morzsákat néztem a fiúra, aki a távolba révedve sétált mellettem, tisztes távolságban.

-El sem hiszem, hogy elmegyünk. Hihetetlen ez az egész. - mondtam a fiú arcát kémlelve, teli szájjal. Megrándult a szája széle, talán egy mosoly volt ez az ő világában.

-Ja.

Néhány perc után a pálya mellé sétáltam és leültem a szélén a gyepre. Ledobtam magam mellé a kulacsom és intettem Bennek, hogy jöjjön. A fiú egy méterre tőlem telepedett le, szőke hajába belekapott a szél és megreptette a tincseit. Összefontam a karom és néztem ahogy kibontja a szendvicset.

-Azért hiányozni fog ez itt. - mutattam körbe. Ben felvonta az egyik szemöldökét.

-Tizenkét év hosszú idő.

-Legalább Andres is velünk lesz. - mosolyodtam el a szélben ringatózó fűzállakat nézve. Ben egy gúnyos horkantás félét hallatott. Összeráncolt szemöldökkel meredtem most már rá én is.

-Mi bajod van Andressel?

-Semmi.

-Semmi? - kérdeztem vissza hitetlenkedve – Olyan lenézőn viselkedsz szegénnyel, néha nekem esik rosszul!

-Nekem ilyen a természetem. - meredt rám, de valahogy nekem nem úgy tűnt, hogy velem vagy a többiekkel ilyen lenne. Legalábbis, ennyire nem - Csak nem vagyunk egy világ.

-Vettem észre.

-Veled se, Kicsipatak, félre ne értsd.

-Tekintve, hogy a "Ben Müller" egy különálló faj... - nevettem fel, mire Ben csak a szemét forgatta.

-Hé! - hallottam a hátunk mögött egy ordítást - Ne romantikázzatok, toljátok be a seggeteket, van még egy egész iratszekrény amit át kell válogatni! - a visszatérő Eden ordított nekünk a garázstól, a hangját pedig alig hallottuk a széltől. Ben felugrott.

-Fogd be, Eden, kapni akarsz? - dörrent a fiúra, az pedig az ajtóból látványosan a fejéhez kapott és pánikolást tettetve berohant. Ben sietős léptekkel haladt a Eden és a garázs felé. Nyögve tápászkodtam fel, kinyújtóztatva magam.

- Akkor menjünk, válogassunk.