TISZTA SZÍVVEL (BEFEJEZETT)

10. Fejezet

Futás közben minden gondolatot kiűztem a fejemből. Erőből rohantam, agresszívan, nem foglalkozva a külvilággal, sem azzal, ami körülöttem történt.
A fülembe üvöltött egy punkzenekar dala, tettem a sajgó lábaimra meg izmaimra, amik sikítva könyörögtek a megállásért és a pihenésért. Ha a testemre hallgattam volna mindig, akkor semmit sem értem volna el. Már láttam a boxutcát, ahol a tíz kilométernek vége volt. Felgyorsítottam és az ájulás határán estem be a garázsunkba a levegőt nyeldekelve, megtámaszkodva a térdemen.
Pepe pislogva meredt rám a laptop mögül, ahogy lezuhantam egy székbe. Már megszokta hogy olyan vagyok, amilyen, de az aznapi alkalommal kifejezetten túlhajtottam magam. A testem meg is büntetett az akaratosságomért egy kis hányingerrel. Próbáltam egyenletesen venni a levegőt. Talán köze lehetett a tébolyomnak az előző este történtekhez. Borzasztóan dühös voltam magamra, amiért azon gondolkodtam, hogy most mi lesz velem és Bennel, ahelyett, hogy a hétvégére koncentráltam volna. Igazából mindegy is volt. Addig, míg nem érkezett meg Ben apja, addig felesleges volt ezen gondolkozni, hiszen fent állt az esélye, hogy utána el is felejthetek minden "kis kedves romantikát".

-Te... - szólalt meg Pepe a vállamat lökdösve - Te... Hallod...

-Mi van? - löktem el a kezét magamról.

-Az ott ki? - mutatott mögém. Összeráncolt szemöldökkel néztem hátra. Hát megérkezett.

Benjamin Müller zavartan ballagott a boxutcában, mint aki nem igazán tudja hova menjen. Lukas már érkezett vele szembe, én pedig átrángattam a székem Pepe mögé az informatikai részleghez, hogy takarásba legyek, amennyire tudok és a háttérből figyeltem a történéseket, anélkül, hogy Ben véletlen gyilkos pillantásokat tudott volna felém küldeni, pedig ott sem volt még. Fő volt az elővigyázatosság. Pepe továbbra is értetlenül meredt a férfire, aki Ben kiköpött hasonmása volt.

-Csak én vettem észre, vagy ez az alak tényleg olyan, mint Ben?

-Jól látod. - bólintottam a szájjam szélét rágva.

Lukas odasétált hozzá és bemutatkozott neki. Jóval alacsonyabb volt nála, de láttam, hogy jól felméri a férfit és a döbbenetet az ő arcán is láttam. Mondott neki valamit, a férfi pedig bólintott és néha zavartan szétnézett. Akkor gyorsultak fel az események.
Ben belépett a hátsó ajtón egy szerelő társaságában, én pedig meghúztam magam a széken, Pepe szája enyhén szétnyílt a csodálkozástól. Ben elsőre nem is figyelve zavartalanul sétált a boxban és kezdett pakolni pár tömb papírt, majd megtalálva, amit keresett, indult volna ki és akkor találta szemben magát Benjaminnal. Összeszaladt a szemöldöke a tőle két méterre álló férfi láttán.
Kísérteties volt a látvány, ahogy a két Müller ott állt egymással szemben. Az apa, akinek fogalma sem volt a fia létezéséről és a fiú, aki nem tudja, mire vélje amit lát. Nem sokszor láttam Benen szívből döbbent arcot, de most akkorák voltak a szemei, akár egy rajzfilm figurának és pislogás nélkül nézett a férfire. A férfi hasonlóképpen elnyíló ajkakkal meredt Benre, aki mintha csak a fiatalabb kiadású tükörképe lett volna. Hatalmasokat pislogott, tetőtől talpig felmérték egymást, de még a mozdulataik is kísértetiesen hasonlítottak. Benjamin külsőre ugyanazokat a jeges, erőteljes jegyeket viselte, mint Ben, de ő nem tűnt annyira vadnak. Ben közelebb lépett egy lépést, így ő is kint volt a boxutca betonján.

-Én... nem tudom, mit mondjak. - vallotta be a férfi, amire nem láttam Ben reakcióját, de sejtettem, hogy csak nézett - A nevem Benjamin... Müller. - éreztem, hogy Ben megfagyott, de jól tartotta magát, Luka pedig inkább arrébb araszolt - Nem tudom mit kellene mondanom. - Ben hallgatott, Benjamin pedig zavartan folytatta - Az egyik barátom mondta, hogy látott versenyezni egy fiút Monzába, aki hasonlított rám... én is láttalak és a vezetékneved is... eszemebe jutott tizenhat éve az a lány nyárról, akinek a vezetékneve Bauer volt és a csapatnak is az, ő meg említette, hogy a testvére már akkor is gokarttal foglalkozott és úgy éreztem ez túl sok véletlen... eljöttem. Ide. Nem tudom mit csináljak. Abszolút meggondolatlan ötlet volt, de úgy éreztem muszáj... - sokkal nyíltabb volt, mint Ben. Vajon, ha Ben nem ment volna keresztül gyerekkorába azon, amin, akkor ő is ilyen lehetett volna? - De.. nem akarok semmi rosszat csak... fogalmam sincs. Láttalak, az egész olyan... nem tudom ezt kifejezni szavakkal, nem tudom, mit mondhatnék.