Határtalanság 2 - Csoda(18+)

Első fejezet - Ian

Kora reggel a rohadt ébresztőre kellett kelnem. A haverom, Jensen hozzám vágott egy párnát és felmordult.
- Bazd meg, Ian. Mi a fasznak szól ilyen korán az ébresztőd?
Kikapcsoltam az ébresztőt, majd felültem. A gyomrom azonnal jelezte, hogy előző este sokkal többet ittam a kelleténél. Majd odarókáztam a szőnyegre.
- Fú. Bassza meg. – morogtam.
- Most hová mész?
- Valami csajszi nem tudott bejönni a középsuli végén vizsgázni és ma jön be énekelni.
- És mi közöd van neked ehhez? – motyogta, miközben a fejére húzta  a párnát.
Felálltam és bár egy kicsit ingadoztak a lépteim, a fürdőbe indultam.
- Az, hogy a nővérem benne van a diáktanácsban és a fejébe vette, hogy én énekeljek a felvételizőkkel mostantól.
- Hát tesó. Ez gáz lehet.
- Ne is mondd..
Bementem a fürdőbe, majd lezuhanyoztam, fogat mostam és felkaptam magamra egy fekete farmert, egy fehér pólót, meg egy tornacsukát. Felkaptam a táskámat és kimentem a szobából. Beültem az én kicsikémbe, a fekete Escalade - ba, majd elhajtottam az iskolába. Nem volt messze, de messze állt tőlem a séta. Ha tehettem volna, még a budira is a fekete életemmel megyek.
Pár perccel később le is parkoltam a suli előtt, bedöglesztettem a motort és leszálltam. A New York – i egyetemre jártam, a zenei tagozatra. Mivel anya énekesnő volt, örököltem tőle néhány dolgot. Ne higyjetek egoistának, de tudtam, hogy jó hangom van. Akárcsak a nővéremnek, Lacynek. Az apámtól csak seggfejséget örököltem. Semmi más értékelhető dolgot. Meg talán egy kis önbizalmat. De azzal úgy voltam, hogy valamelyik embernek több jut, valamelyiknek kevesebb. Hát nekem több jutott. Ezeket még nem is bántam annyira. Csak azzal voltam seggfej, aki megérdemelte. Egyetlen egy dolog volt az életemben, amit bántam. És azon már változtatni sem tudtam.
Na, szóval ott tartottam, hogy bementem az egyetemre. A zenei tagozaton normál osztályok voltak, meg egy baszott nagy terem egy óriási színpaddal. A tanáraink a legjobbak voltak, nem csak énekelni tanítottak, meg művtörit, hanem azt is megtanították, hogy kell a színpadon viselkedni. A nővérem szerint ez volt a legjobb zenei tagozat az országban és mivel neki tetszett, sőt közel is volt, én is beiratkoztam. Egy hete jártam oda, de imádtam. Csak azt a hülye lotyót nem, aki épp a nyakamba ugrott és csókolgatni kezdett. Olivia már az első naptól kezdve akaszkodott rám és sehogysem tudtam levakarni. Na jó, az igaz, hogy rögtön első nap megdugtam, de tényleg nem tudtam levakarni. Abban a hitben volt, hogy ha kufircol valakivel, akkor már egy párnak számítanak. És a fél iskola élménybeszámolóiból ítélve egy egész középsikolával jár együtt.
Finoman eltoltam magamtól, mire lelombozódott az arckifejezése és bevágta a durcát.
- Most mi van, Ian?
- Te. Mi. A. Faszt. Keresel. Itt? Kilenckor van óránk, Via.
- Tudom. De a tegnapi bulin említetted, hogy ma be kell jönnöd, gondoltam elkísérlek.
Beletúrtam a hajamba és kínomban felnevettem.
- Via. Mikor érted már meg, hogy mi nem vagyunk egy kibaszott pár! – förmedtem rá – Egyszer keféltünk, de attól még nem kell kísérgetned, meg együtt ebédelni, meg faszom tudja még mit.
Még csak könnyek sem gyűltek a szemébe. Nem akart ő kapcsolatot, csak egy kis figyelmet. Tőlem. De azt biztos nem tudtam volna megadni neki. Sohasem volt barátnőm. Na jó, a gimiben talán volt egy – kettő, de aztán rájöttem, hogy az egyéjszakás kalandok sokkal jobbak. Nincs telefonálgatás, nincs közös vacsora meg ebéd, meg hasonló marhaságok.
Olivia összefonta két karját a – mellesleg nagyon feszes - mellein, majd gonoszan nézett a szemembe.
- Te egy rohadt nagy seggfej vagy, Ian.
- Gratulálok. Erre hamarabb is rájöhettél volna.
Rákacsintottam, majd elindultam a próbaterem felé. A próbatermünk olyan volt, mint egy színház. Itt próbáltak a színészek, a zenészek, az énekesek és a táncosok is. Fogalmam nincs, mennyi ember fért el ott, de szerintem vagy ezren biztos. A nővérem már a mappájával a kezében várt a színpadon. Teljes mértékben az ellentétem volt. Mindenkivel kedves volt, életvidám és folyton pörgött. Nem cigizett, nem piált, a bulikon is csak kólát meg gyümölcslevet ivott. De soha nem nézett le azért, amilyen én vagyok. Mindig mellettem állt, még akkor is, amikor én úgy ordibáltam vele, mintha kikeltem volna magamból. Nem vagyok érzelgős fajta, de azt bevallom, hogy nála jobb testvért nem is kívánhattam volna.
Felugrottam a színpadra, Lacy pedig rám mosolygott, majd a kezembe nyomott egy bögre kávét.
- Jó reggelt, öcskös. A lány nemsokára megérkezik.
- Ó. Szóval lány. – vigyorogtam egy kicsit izgatottan.
- Nem olyan lány, akit megdughatsz, Ian. – vigyorgott, majd valamit írni kezdett a mappájába.
- Egyébként meg a felvételi két – három hónappal ezelőtt volt. Ő miért kivételezett?
- A felvételijét szépen megírta, színjeles tanuló. Tud gitározni és zongorázni, de családi okok miatt nem tudott ideutazni, hogy meghallgathassuk.
- Ugyan már. Milyen családi ok lehet az, ami miatt nem megy el az ember a felvételijére? – kérdeztem szemrehányóan.
- Meghalt az anyám. – hallottam meg egy vékony, édes hangot a hátam mögül.
És amikor megfordultam... Bazdki. A kávé megremegett a kezemben. Csak elkerekedett szemekkel bámultam rá és meg sem tudtam szólalni. A lány haja legalább a derekáig ért, sötétbarna volt és kalászként omlott szét a vállan, meg a feszes és éppen kézbeillő mellein. Csinos, fekete szűk nadrágot viselt, ami kihangsúlyozta a rövidke, bár rettenetcsinos lábait, a spagettipántos pólója pedig megmutatta, hogy mennyire karcsú. Na de az arca. Basszus, a szemei olyan gyönyörű szürkék voltak, amilyeneket még életemben nem láttam. Esküszöm, ő volt az első lány, akitől igazán elállt a lélegzetem.
Viszont ha már elképzeltem volna egy találkozót egy ilyen istennővel, biztos nem azzal indítottam volna, hogy belegázolok a lelkébe. Az arca kifejezéstelen volt, de azért láttam benne megbújni egy kis haragot. Na jó, temérdek haragot.
- Ne... Ne haragudj. Nem... Nem tudtam. – dadogtam.
Veled meg mi a faszom baj van ember?
- Nem gond. Csak szóltam, hogy egy családi ok is lehet olyan fontos, hogy az ember nem tud miatta elmenni a saját felvételijére. – jegyezte meg szemrehányóan.
Tényleg nem akartam megbántani, de a seggfejségem néha erősebb volt, mint a bűntudatom. A lány otthagyott, mint szart a jégen, majd a tanárunkhoz, Mr. Wilsonhoz ment és kedvesen bemutatkozott neki. Nem hallottam a nevét, de rettenetesen kíváncsi voltam rá.
- Hogy hívják a lányt? – kérdeztem Lacytől.
- Fogalmam sincs. Azt mondta, névtelen akar maradni a felvételin, mert nem akar protekciót.
Picsába! Pedig egy ilyen dögös és gyönyörű lánynak biztos csodás neve van. Lacy elég furán nézett rám, amikor észrevette, hogy egyfolytában azt a tüneményt bámulom.
- Miért nézed annyira?
- Kit?
- Hát a lányt. – nevetett, mire végre sikerült levenni a szemem arról a lányról.
- Nem is bámulom.
- Ja, persze. – forgatta a szemét, majd megint belekukkantott a mappájába – Oké, szóval Bonnie Tyler „Total eclipse of heart” című számát fogjátok énekelni együtt, aztán ő elénekli egyedül azt, amit választott.
- Ezt is ő választotta? – fintorogtam.
- Nem. Azt én. – mondta büszkén, majd odament a lányhoz és beszélni kezdtek.
Pár perccel később Lacy a kezembe adott egy mikrofont, a kiscsaj pedig megállt velem szemben. Aztán felcsendültek az első hangok a dalból. Az első sorokat én énekeltem, aztán ő is bekapcsolódott. Jézusom, gyönyörű hangja volt. Esküszöm, még a hideg is kirázott a hangszínétől. Csodás volt. És az odaadása. Úgy beleélte magát, mintha már megélte volna, amiről a szám szólt. És gyönyörű volt. Millió lánnyal bújtam már ágyba, de ő. Basszus, alig vártam, hogy vége legyen az éneklésnek, mert kezdtem egyre szűkebbnek érezni a gatyámat. Teljes összhangban énekeltünk. Nem kellett sokatmondó pillantás, hogy jelezzük, mikor következik a másik. Mintha éreztük volna, hogy mikor fog elkezdeni énekelni a másikunk. A végére még halványan el is mosolyodott, amitől valamiért egy kicsit elállt a lélegzetem. Amikor elcsendült a zene, teljesen transzba estem. Csak bámultam őt. A szép szürke szemeit.
Bazdki, mi a fenéket beszélek? Nem engedhettem magamnak, hogy egy lány így fogva tartson a tekintetével. Még soha nem történt velem ilyen és nem is akartam, hogy történjen. Nem voltam annak a híve, hogy a lányok egy napnál többet töltsenek velem. Mondjuk néha még egy napig sem voltak velem. Voltak olyanok, akiket fél óra után kidobtam. Szerettem szép lányokkal kefélni, ez volt az egyik védjegyem. És soha nem akartam elköteleződni, bár anya folyton ezzel nyaggatott. Hogy majd valamikor jön egy lány, akibe beleszeretek meg satöbbi. De én ezt nem akartam. Jó volt az életem olyannak, amilyen. Én így élveztem. És nem akartam, hogy jöjjön egy lány, aki mindent megváltoztat. De az a lány, aki ott állt velem szemben. Basszus, egyszerre volt jó és rossz előérzetem miatta.
Miután sikerült elszakítanom a tekintetem az övétől, lementem a színpadról és szó nélkül vágtattam ki a teremből. Neki kellett dőlnöm a terem ajtajának, hogy kifújhassam magam. Valamiért alig kaptam levegőt. És nem tudtam kitörölni a fejemből azt a szempárt.
Inkább elmentem az első órámra, a történelem terembe és leültem a helyemre. Még senki nem volt ott, az óra csak kilenckor kezdődött. Az órámra néztem. Még csak fél kilenc volt. Alig vártam, hogy elkezdődjön az óra, mert akkor legalább talán ki tudtam volna verni a fejemből azt a szépséget.
Szerencsére pár perccel később beállított Jensen, az egyik haverom és ledobta a táskáját, leült mellém majd vigyorogva nézett rám.
- Mi van?
- Na milyen volt a faszival énekelni? Remélem nem buzultál be.
- Nem faszi volt. Hanem egy lány. – sóhajtottam fel.
- És dögös? – kíváncsiskodott – Meg fogod dugni?
- Ő nem olyan lány.
- Ajjaj. Ilyen mondatot még életemben nem hallottam tőled. Beteg vagy?
- Nem. – nevettem fel – Csak ő valahogy más.
Jensen a szobatársam volt, egyben a legjobb barátom. Vele meg még két haverommal a nyár elején alapítottunk egy bandát. Én énekeltem, meg néha gitároztam is. Jensen volt a szólógitáros, Adam a bassz, Jackson pedig a dobos. Jó csapat voltunk, a nyáron viszont még csak kétszer léptünk fel, ahogy azt említettem. A nővérem beszélt itt a zenetanárral, aki megengedte, hogy amint elkezdődik a fősuli, néha próbálhatunk a nagyteremben. Én még nem találkoztam vele, de biztos jó fej lehetett. A héten még csak ismerkedtünk a fősulival, beköltöztünk a koleszba, meg hasonlók.
Lassan kezdtek tódulni a diákok a terembe. Már mindenkit ismertem. Csak azt a két egyformán gyönyörű, barna hajú lányt nem, aki pár perccel csengetés előtt lépett be az ajtón. Az egyik egy srác karján csüngött, a srácot ismertem is. Jó haverok voltunk míg Texasban éltem. A másik viszont. Bazdki, ő volt az. Ő volt az az istennő, akivel énekeltem és amikor felpillantott rám, egy pillanatra megállt a szívem. Halványan elmosolyodott, majd leült elém. Pont elém. Az illata átjárt, talán egy kicsit bele is szédültem. Ahogy a terem összes hím tagja. Jensen az egyik oldalamon sóhajtozott, Adam mögöttem, Jackson a másik oldalamon, az összes fiú meg az egész teremben.
Erőt vettem magamon, megkapartam a torkom, majd finoman megkocogtattam a vállát. Amikor hátrafordult, minden egóm felszívódott, de próbáltam magabiztos és menő lenni.
- Hé, kiscicám. Tudtad, hogy az összes fiúban megállt a levegő, amikor beléptél? – kacsintottam rá, mire megint ráncolni kezdte a homlokát.
- Tudtad, hogy ilyen szöveggel sohasem lesz barátnőd? – kérdezte gúnyosan.
- Másoknál bejön.
- Én nem vagyok olyan, mint mások. – mosolyodott el.
- Az biztos. – pillantottam az ajkára.
Biztos rohadtul finom ajka volt. Vörös volt, de nem rúzstól, mint a lányok többségének. Hanem természetes vörös. Jobban szemügyre vettem az arcát. Világos, finom arca volt, gyönyörű íve. A szemei alatt pedig egy kis piros szín jelezte, hogy elpirult, amiért így tanulmányozni kezdtem.
- Egyébként Ian Rogers vagyok. – vigyorogtam.
- Nekem meg oda kellene figyelnem az órára. – mondta, amikor észrevette, hogy a tanár belépett az ajtón és előre fordult.
- Ne már, kiscicám. Legalább a nevedet megmondhatnád.
Erre felemelte a kezét és bemutatott nekem. Na fasza. Az első lány, aki nemet mondott nekem, miután bevetettem nála minden tőlem telhetőt. Adam megveregette a vállamat és a haverjaim hangosan felnevettek.
- Haver, ez mi a fene volt?
- Vele énekeltem reggel. – mondtam halkan.
- Na ne bassz.
Próbáltam ezek után az órára figyelni. Esküszöm, hogy próbáltam. De nem igazán ment.
Az óra után már mentem volna ki a teremből, amikor valaki utánam szólt.
- Ian.
Amikor megfordultam, azt a texasi haveromat láttam meg, akit említettem. Szélesen vigyorgott, majd lekezeltünk egymással.
- Hé, Will. Mi újság van?
- Nem sok. Tetszik ez a suli.
- Ja, nem rossz. A koleszben laktok? Mert nem láttalak még ott.
- Nem. Én vettem egy kisebb házat. A barátnőmmel és a tesójával lakunk ott.
- Értem.
- Te haver. Miért a koleszben laksz? Tudtommal sosem voltál rosszban az ősökkel.
- Ja, nem vagyunk mi rosszban, csak kell egy kis önállóság.
- Van még egy szabad szobánk. Sőt kettő is. Lakhatnál nálunk. A kolesz elég kicsinek tűnik. És amúgy is jó haverok voltunk, amíg Wisconsinba éltél. Mit szólsz?
- A lányok nem fogják bánni?
- Ugyan, dehogy.
- Szuper. Ma este lesz egy buli. Medencés. Gyertek el. – adtam neki oda három meghívót.
- Kössz, haver. Akkor majd ütközünk.
Újra kezet fogtunk, majd kimentem a folyosóra és elindultam megkeresni a termet a következő órámra. Egyszerre örültem és szenvedtem amiatt, hogy az a lány azokra az órákra iratkozott be, amire én. Egész álló nap minden kibaszott órán mellettem ült. Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak és ne azt a baszottul finom vanília illatot keljen éreznem, mert valami megmozdult a mellkasomban minden egyes alkalommal. A nap végére már azt hittem, megbolondulok. És ha belegondoltam, hogy este talán láthatom, meg hogy négy évig hogy a faszba fogom bírni, hogy ott van mellettem. De mindenesetre... Valamit megmozgatott ez a lány. És ettől rettenetesen féltem.