Határtalanság 2 - Csoda(18+)

Ötödik fejezet - Becca

Bele fogok bolondulni Ian Rogersbe. Minden amit terveztem, minden távolság amit akartam elment a fenébe már akkor, amikor először együtt énekeltünk. És akármennyire is akartam ellenállni, nem tudtam. Egyszerűen nem ment. Amióta először megcsókolt, sóvárogtam az ajkai után. És amikor először magamban éreztem... Aztán újra... És újra. Akkor, amikor először lefeküdtünk, azt hittem ennyi volt. Főleg amikor meghallottam azt a lányt. Egy kicsit összetörtem, hogy őszinte legyek. És aztán már tényleg a feje tetejére állt minden. Hallottam, ahogy kiabálnak, aztán egy pofont, végül egy ajtó csapódást. Ian keze vérzett, amikor megtaláltam és úgy nézett ki, mint aki egyszerre dühös, maga alatt van és szomorú.
„Mert ő nem te voltál”. Mondta nekem, amikor megkérdeztem, miért küldte el azt a lányt. És ez a mondat beleégett a szívembe. Zack szemében sosem láttam olyan őszinteséget, mint az övében. Aztán az egyik dolog követte a másikat. De ma, amikor megkért, bízzak benne, egy kicsit tépelődni kezdtem. Nálam az nem ment olyan könnyen. Aztán azt mondta, szeretne bemutatni a családjának, mire lefagytam. Azt sem tudtam, mit mondjak.
Végül is... Adott már pár okot arra, hogy bízzak benne. Tudott anyáról, Zackről, a betegségemről. És mindig próbálta valahogy elterelni ezekről a dolgokról a figyelmemet. Ezért pedig szörnyen hálás voltam neki.
Na de vissza a jelenbe.
Ian egyre gyorsabban mozgott, olyan mélyen éreztem magamban, hogy sikítozni kezdtem. A fülemet harapdálta, a körmeim a hátába vájtak.
- Ian. Kérlek. Kérlek. – lihegtem.
El akartam menni. Már annyira közel jártam. Túl közel. Mindenem remegett, szinte égtem alatta.
- El akarsz menni, cica?
- Igen.
Éreztem a nyakamon, ahogy vigyorogni kezd. Nem gondoltam volna, hogy a csúnya beszéd ennyire fel tud izgatni, de amikor Ian durva szavakat mondott vagy amikor ilyen dolgokat suttogott a fülembe sex közben, attól azonnal nedves lettem.
Azt sem tudtam, hol vagyok, amikor Ian egy utolsó, erős lökéssel belém élvezett, belemorgott a nyakamba, én pedig felsikítottam.
- Istenem. – kapkodtam levegő után.
Ian meleg, kicsit nehéz teste beterítette az enyémet, éreztem, ahogy levegő után kapkod, ahogy a szíve az enyém mellett kalapál.
- Jól vagy, Becca? – kérdezte elfúló hangon, a hangja rekedtes volt.
- Igen.
Hűvösség csapta meg a testemet, amikor Ian bőre elvált az enyémtől, egyik könyökén megtámaszkodott, a szemembe nézett, majd ujjait végigfuttatta a karomon, míg megállt a csuklómnál. Magához emelte, majd egy gyengéd csókot nyomott a csuklóm belsejére, miközben lehunyta a szemeit, mintha magába akarná szívni. Megigézve néztem, ahogy a hollófekete szempillái kisfiús arcát simogatják, a haja a homlokába hullott és olyan össze – vissza állt, ami csak még vonzóbbá tette.
Aztán kinyitotta a szemeit, finoman körbeölelte ujjaival a csuklómat, majd lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt. Ez az Ian nem ugyanaz volt, mint akivel sexeltem. Gyengéd volt, édes és kedves. Amikor sexeltünk, mocskos dolgokat mondott és kemény volt, erős. De amikor vége lett, egyszerűen átcsapott ebbe a kedves fiúba. És úgy éreztem, hogy ezek miatt a dolgok miatt nagyon, de nagyon erősen magához fog láncolni. Féltem, hogy mi lesz ebből az egészből, nem akartam egy újabb összetört szívet. De úgy döntöttem, sodródom az árral és hagyom a dolgokat, hogy úgy történjenek, ahogy kell. Aztán majd meglátjuk, hogy ha ennek vége, hogy fogok ebből az egészből kimászni.
- Minden rendben? – kérdezte az arcomat fürkészve.
- Igen, persze. Csak elgondolkodtam egy kicsit.
- Min, cica?
- Semmi különös. Csak azon, hogy mit vegyek fel, hogy lenyűgözzem a szüleidet.
Elmosolyodott, majd megpuszilta az orromat.
- Hidd el, már azzal le fogod őket nyűgözni, hogy létezel. Eddig még egy lányt sem mutattam be nekik. Azt hiszem, ezen nagyon, de nagyon meg fognak lepődni.
- Figyelj, Ian. Nem szükséges, hogy elvigyél hozzájuk. Így is bízom benned. Csak olyan gyorsan történt minden és...
- Igazad van, nem szükséges. De én szeretném. Tényleg szeretném.
Igazat mondott. Nem tudom, hogy lehetséges – e, de láttam a szemében, hogy nem hazudik.
- Rendben. – csúsztattam a tenyeremet az arcára, mire édesen elmosolyodott.
- Akkor felhívom anyát, hogy mikor lenne idejük, rendben?
- Igen.
- Biztos szeretnéd? Készen állsz erre?
Hogy a fenébe ne álltam volna készen? Hevesen bólogatni és mosolyogni kezdtem, majd magamhoz öleltem. Halkan felnevetett és egy csókkal ajándékozott meg. Amikor elengedett, kimászott az ágyból, felöltözött, majd felém fordult és féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Mindjárt visszajövök.
- Oké. – mosolyogtam, majd én is kimásztam az ágyból, miután Ian kiment a szobámból.
Felöltöztem, majd kimentem a konyhába, hogy egyek valamit. Viszont amikor kinyitottam a tolóajtót, azt hittem, kiég a retinám.
- Jézus Mária! – sikítottam fel, majd eltakartam a szemeimet.
Örökre beleégett az agyamba az a rémisztő kép, ahogy Sophie az asztalon ült szétterpesztett lábbal, Will pedig a gatyáját letolva kefélte a húgomat. Sikítást, majd nevetést hallottam a nyögések után. Nem mertem elvenni a szemem elől a kezem. Így is egy másodpercnyi kép elég volt ahhoz, hogy aznap este ne aludjak.
- Jól van, Becca. Most már kinyithatod a szemed.
- Nem akarom.
- Mi történik itt? – hallottam meg Ian mély hangját magam mögül, aztán felmordult - Bassza meg, te pöcs. Gombold már be a nadrágodat. Jézusom, asszem ma kurvára nem fogok aludni.
Félve de levettem a kezem a szemeim elől, megnyugodva láttam, hogy mindketten felöltöztek. Sophie a haját igazgatta és olyan vörös volt, mint egy paradicsom, Will viszont csak lazán nekidőlt a konyhapultnak és vigyorgott.
- Bocs ezért. Azt hittem, nem vagytok itthon.
- Aludtam. – mondtuk egyszerre Iannel, Will tekintete gyanús lett.
- Mind a ketten?
- Én csak ledőltem. – mondtuk megint egyszerre.
Felsóhajtottam és az ég felé emeltem a tekintetem. Basszus, rá fognak jönni. Akkor pedig Will kiheréli Iant. Ami persze nekem is rettenetesen rossz lett volna, hiszen akkor többször nem...
- Jól van, fiatalok. Bocsi még egyszer. Öhm. Becca, ma mi lesz a vacsora? – kíváncsiskodott Will vigyorogva.
- Hát...
Bazdki, el is felejtettem, hogy ma rajtam a sor. Fogalmam sem volt, mi a fenét fogok készíteni vacsorára.
- Az a helyzet. – állt szorosabban mellém Ian – Hogy minket ma várnak vacsorára.
Will és a húgom szája tátva maradt, a szemeik elkerekedtek. Basszus, így nem száradnak ki?
- Titeket? Egy asztalhoz? Ott bizony baj lesz.
- Beccával már félretettük az eddigi nézeteltéréseinket. – pillantott rám, majd kacsintott úgy, hogy Sophiék ne vegyék észre – Sőt, egész jóban lettünk.
Basszus, basszus, basszus. Égni kezdett az arcom, mert bevillantak a képek az ágyában vagy az ágyamban. Igen, tényleg egész jóban lettünk.
- Szóval most már nem kell amiatt aggódnom, hogy ha kettesben maradtok, akkor felgyúl a ház?
Ahogy vesszük.
- Nem. – vigyorgott Ian, majd lazán nekidőlt az ajtófélfának és olyan édesen pillantott rám, hogy majd elolvadtam – Beszéltem anyával. Hétre várnak minket.
- De...
- Nem, nem, nem. Semmi de. – parancsolt rám a húgom – Majd rendelünk valamit, úgyis kívánok valami gyorskaját. Gyere, segítek elkészülni.
Azzal el is kapta a karomat, majd vonszolni kezdett a szobámba. Ott leültetett az ágyra, majd kutrálni kezdett a szekrényemben.
- Na. És miközben kicsinosítalak. – állt meg egy pillanatra a keresgélésben – Te keféltél Iannel?
- Mi?! – csattantam fel, persze nem jogosan – Dehogyis! Tudod, hogy Zack után nem vágyom semmire. Semmi komolyra. Csak barátok vagyunk.
Jobban hazudtam, mint azelőtt.
- De azért nem bánnád, ha megtörténne, mi? – vigyorgott – A suliban minden lány róla beszél és nem feleslegesen. Láttad, hogy néz ki? Te jó isten. Mint egy sexi, bosszúálló angyal. Ha nem lenne Will... Hát érted.
Felnevettem. Sophie sosem volt az a fajta, aki fiúk után fut, de Will kihozott belőle egy kis vadságot, ami pont elég volt.
- Mit tett veled ez a Will? Nem ilyen voltál. – nevettem fel, mire hozzámvágta az egyik ruhámat – Ne is tagadd. A sok kefélés teszi, igaz?
- Fejezd be!
- Hallottalak titeket egyszer – kétszer. Nem semmik vagytok ám. – vigyorogtam – És szerencsétlenségemre most már láttalak is.
- Azért ti sem voltatok semmik Zackel. Will már panaszkodott párszor. – kuncogott, miközben kidobált egy pár ruhát az ágyamra.
- Zackel nem volt valami élvezetes. Néha tettettem a dolgot, hogy őszinte legyek. – vallottam be.
- Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.
- Én nem. – mondtam.őszintén – Te jól vagy azok után, ami történt. Itt van neked Will, aki jobban szeret még az életénél is. És nekem ez a lényeg.
Sophie megállt egy időre, majd leült mellém, magához ölelt. A fejét a vállamra hajtotta, én a fejemet az övére.
- Ugye tudod, hogy te is egyszer leszel annyira fontos egy fiúnak, mint én Willnek.
Talán Iannek szeretnék ilyen fontos lenni.
- Talán egyszer.
- Talán valakinek máris az vagy. – kacsintott rám, amikor elengedett, de fogalmam sem volt, mire gondol.
Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit akar, felpattant az ágyról, majd engem is felhúzott és az ember nagyságú tükröm elé állított. Elém tartott egy fehér, nyári ruhát, aminek a pántját össze lehetett kötni. Fintorgott egyet, felhúzta az orrát, majd ledobta az ágyra és egy másikat, egy fekete teljesen szűk, csipkés ruhát tartott elém.
- Ez túl kihívó. – fintorgott újra, majd az is vissza került az ágyra.
A harmadik ruha egy tűzpiros, spagettipántos ruha volt. Deréktól felfelé szűk volt, csipkés és egy pár kis ezüstkő is volt benne. Térd felé ért a szoknyája, lenge volt, kényelmes.
- Ez lesz az. – mosolygott boldogan Sophie – Vedd fel szépen, keresek hozzá egy cipőt.
A kezembe nyomta a ruhát, majd kutatni kezdett a cipőim között. Gyorsan átöltöztem, majd nézegetni kezdtem magam a tükörben. Kényelmes volt. Azt hiszem, ezt a ruhát még Jessetől kaptam az egyik születésnapomra, de eddig nem volt alkalmam felvenni. Sophie kikészített egy fekete cipőt kis kövekkel, majd elvette a fésűmet és elkezdte elkészíteni a hajam. Nem tudtam, mire ez a nagy felhajtás, hisz csak egy vacsorára mentem. Aztán rájöttem, mit akart ezzel az egésszel elérni, amikor két oldalt befonta a hajam egy részét, az pedig eltűnt a sűrű tincseim között.
- Így ni. Gyönyörű vagy. Iannek el fog állni a lélegzete.
- Te most komolyan Ian miatt csináltad ezt? Tudod, hogy...
- Igen, tudom, hogy milyen és azt is, hogy nem történt köztetek semmi. De amióta ide költözött, még egy lányt sem hozott fel. És látom, hogy néz rád, ahogy azt is, milyen a tekinteted, amikor látod őt. Hidd el, Becca. A saját ikertestvéredet nem tudod átverni. Én is megpróbáltam és mindketten tudjuk, hogy nem sikerült. – mosolygott, mire halkan felkuncogtam.
Felhúztam a cipőmet, majd a kezembe fogtam a kis táskámat, amibe becsúsztattam a pénztárcámat és a mobilomat. Aztán kopogást hallottam.
- Kész vagy, Becca? – szólt be Ian, mire a szívem hevesebben kezdett verni.
- Igen. Egy pillanat. – kiabáltam ki neki, aztán Sophiera néztem – Köszönöm, Sophie.
- Szívesen, testvérkém.
Az ajtóhoz léptem, majd a kilincsre csúsztattam a kezem, de Sophie megállított.
- Becca.
- Igen?
- Talán ő lesz az.
Hogy azt mennyire nagyon szerettem volna. Féloldalasan elmosolyodtam, majd kinyitottam az ajtót. Azt hiszem, abban a pillanatban ugyanúgy állt meg bennem a levegő, mint Ianben. Az a fiú... Te jó ég, úgy festett, mint egy vagány üzletember. Fekete farmert viselt természetesen a katonai bakancsával. Sima, fekete zakót vett fel, ami úgy állt rajta, mintha egyenesen neki tervezték volna. Alatta viszont csak egy sima, fekete póló mutatta ki az izmos mellkasát. A haját kifésülte, de így is össze – vissza állt. A szemei viszont. Basszus, attól csak kalapált igazán a szívem. Úgy nézett végig rajtam, mintha hozzám hasonlót életében nem látott volna. A pupillái kitágultak, a kis fekete pötty eggyé vált a szeme feketéjével. Tűz égett a szemében, olyan ami felperzselte a bőrömet.
- Basszus, Becca. Gyönyörű vagy. – mondta halkan, hogy alig hallottam.
- Köszönöm. – feleltem elpirulva.
Kinyújtotta a kezét felém, amibe belecsúsztattam az enyémet.
- Mehetünk?
- Igen. – mosolyogtam.
A szája jobb sarka felfelé kunkorodott, majd kézenfogva vezetett ki az autóhoz. Amint beültünk, Ian gyengéden átnyúlt előttem és bekapcsolta az övemet. Viszont ahelyett, hogy elhúzódott volna, rám nézett, az utcai lámpák fénye a gyönyörű, helyes arcán játszott. Nagy levegőt vett, amit kifújt, azt a mellkasomon éreztem.
- Mondtam, hogy mennyire gyönyörű vagy? – suttogta.
Tekintete hol a szemeimet, hol a számat fürkészte. Megremegtem, amikor megéreztem az ujjait a meztelen combomon, ahogy egyre feljebb kúszott.
- Említetted.
- Nagy kár, hogy most sietnünk kell. De amint hazaértünk, én akarlak megszabadítani ettől a csinos kis ruhától. – mondta kéjes hangon, majd odahajolt hozzám és megcsókolta a nyakam. Levegőért kaptam – Nem tudom, hogyan fogom bírni a vacsorát. – újabb csók, ezúttal az államra – Egész végig az fog a fejemben járni, hogy milyen nedves vagy odalent – ezúttal az ajkamat csókolta meg, ujjai pedig elhúzták a bugyimat és a szeméremajkamhoz értek.
Basszus, basszus! Ha Ian így folytatja, ott fogok elmenni. Az autójában. Belenyögtem a szájába, mire éreztem az ajkamon, hogy elmosolyodik.
- Végig erre fogok gondolni. – suttogta lehunyt szemekkel, majd elvette a lábam közül az ujjait, lágyan újra megcsókolt, majd elhúzódott tőlem.
Alig kaptam levegőt és olyan lucskos voltam, hogy az hihetetlen. Ian mellkasa is hevesen hullámzott, beletúrt a hajába, majd beindította az autót. Amint kisorolt a forgalomba, a kezemért nyúlt. Nyomott a csuklóm belsejére egy gyengéd csókot, majd leengedte a kezeinket a combomra. Hüvelykujját a csuklómon lévő ütőeren tartotta. Nem értettem, miért mindig a csuklóm, de édes volt. Megnyugtatott a keze a kezemen, az, hogy itt – ott, amikor rám pillantott, a szája sarka mindig felfelé kunkorodott egy picit.
- Baj, ha jobban izgulok, mint te? – kérdezte hirtelen, majd horkantott egyet.
- Miért izgulsz?
- Anyáék szét fognak szedni. Téged is és engem is. Soha nem mutattam még be nekik senkit.
- Én kibírom. Remélem látok majd rólad kiskori pucér képeket.
Felnevetett, ujjai picit szorosabban fonódtak a csuklómra. A nevetése olyan őszinte és dallamos volt, hogy teljesen beleitta magát a lelkembe.
Azokat szerencsére anya elhagyta egy költözés során. Nem tudod, mennyire hálás vagyok neki érte. Bár nem gondoltam, hogy lesz valaha valaki, akinek megmutathatná.
Különlegesnek éreztem magam. Nem értettem, miért vagyok számára más, de jó érzéssel töltött el.
- Különleges kis cica vagy te, Becca. – erősítette meg a gondolataimat.
- Csak tudnám, miért. – mondtam halkan, inkább csak magamnak.
- Én sem tudom, Becca. – vallotta be – De abban biztos vagyok, hogy bármi is ez, ami köztünk van... Én nem akarom, hogy vége legyen.
- Én sem akarom. – pillantottam rá.
Mintha érezte volna, hogy nézem, felém fordult, megajándékozott egy kedves mosollyal, majd újabb csókot kaptam a csuklóm belsejére. Pár perc elteltével egy utcába hajtottunk be, ahol hatalmas, gyönyörű luxusházak, birtokok voltak. Olyan házak, mint a milyeink. Még szerencse, hogy kiöltöztem, hisz nem tudtam, hogy Ian szülein ilyen előkelőek. Egyre beljebb hajtottunk az utcában, majd Ian megállt az egyik fehér ház felhajtója előtt. Becsengetett a kapu melletti csengőn, egy pillanattal később pedig egy mély férfi hang szólt bele a telefonba.
- Mr. Rogers?
- Én vagyok, Michael.
- Üdvözlöm itthon.
- Köszönöm. – felelte mosolyogva Ian, majd a kapu kinyílott és Ian behajtott a ház felé.
Hatalmas volt, vagy két emeletes és gyönyörű, viktoriánus stílusban épült. Hasonló volt, mint a miénk New Yorkban. És ez egy picit elszomorított. Utoljára majdnem egy éve jártam otthon, miután anya meghalt. Az után pár nap múlva költöztünk Wisconsinba. Az a pár nap életem legnehezebb időszaka volt. Mindannyiunknak nehéz volt. Amíg anya élt, a házunk tele volt élettel, folyton valami finom étel illata terjengett a földszinten. Estélyek, kisebb bálok és összejövetelek szinte minden hétvégén. Viszont miután elment, egyikünk sem találta a helyét abban a házban. Mindenhol a családunk képe lógott, anyával. Nem tudtam úgy elmenni a szobája mellett, hogy ne zokogtam volna. Nem volt több estély, nem volt több finom illat. Nem volt anya.
Ian hirtelen az arcomhoz ért, mire összerezzentem. Egy könnycseppett törölt le a szemem alól, tekintete aggódóan fürkészte az enyémet. Fura. Nem is érzékeltem, hogy sírok.
- Becca.
- Ne haragudj. – szipogtam és hevesen megráztam a fejem – Minden oké. Csak eszembe jutott valami.
- Jól vagy?
- Igen. – mosolyogtam, ő viszont nem tette.
Odahajolt hozzám, gyengéden megcsókolt. Olyan volt a csókja, ami minden fájdalmat ki tudott törölni a fejemből.
- Nem tudom elégszer elmondani, mennyire sajnálom. – suttogta, hangja őszinte volt.
Mintha a gondolataimban olvasott volna. Zack sosem tudta, mi bánt. Vagy ha bántott valami, nem nagyon próbált megvigasztalni, vagy legalább egy kicsit együtérezni. Néha bármilyen nyugtatás jól esett volna tőle. Ezért nem is mutattam előtte, ha valami fájt.
Gyengévé tettél Ian Kibaszott Rogers. Gratulálok.
- Nem kell sajnálnod, Ian. Minden rendben van. – mosolyogtam rá, bár a tekintetéből ítélve tudta, hogy ez nem volt őszinte.
De aztán lassan elhúzódott tőlem és hagyta a témát. Én pedig hálás voltam neki ezért. Nem akartam ott, azelőtt kiakadni, mielőtt a szüleivel találkozunk. Ian kiszállt a kocsiból, majd gyorsan megkerülte az autót és a mosolyogva nyújtotta felém a kezét. A mosolya rám is átragadt, szinte el is tűnt az előbbi fájdalmam, mert már csak a gyönyörű szemeire figyeltem és a kezemre az ő kezében. Kiszálltam az autóból, Ian bezárta az ajtót, majd lassan az ajtóhoz vezetett. Figyeltem, ahogy nagy levegőt vesz, majd féloldalról rám pillantott és egy picit megszorította a kezem. Aranyos volt, hogy ennyire izgult, én meg a fellegekben jártam, amiért én lehettem az első lány, akit bemutat a szüleinek, még akkor is ha csak barátként. Ian bekopogott a nagy cseresznyefaajtón, ami egy fél perccel később ki is nyílott. A nő, aki kinyitotta nagyon fiatalos volt, barna haja kontyba volt összefogva a feje tetején, a szemei ugyanolyan barnák voltak, mint Iannek. Úgy gondoltam, az anyukája. Le sem tudta volna tagadni. A nő szélesen mosolygott, kilépett az ajtón és boldogan megölelt, amit szívesen viszonoztam.
- Jaj, annyira örülök, hogy megismerhetlek. – örvendezett, aztán elengedett, tetőtől talpig végigmért – Te nagyon gyönyörű vagy. Ian nem túlzott egy cseppet sem.
Éreztem, hogy pír jelenik meg az arcomon. Ian azt mondta az anyukájának, hogy gyönyörű vagyok?
- Én is nagyon örülök, Mrs. Rogers.
- Ugyan, édesem. Szólíts Lisának. – utasított kedvesen, majd Iant is megölelte.
- Örülök, hogy eljöttetek, fiam. Na, gyertek be.
Ian még akkor sem engedte el a kezem, amikor beléptünk a házba, Lisa pedig az étkező felé invitált minket. A nappalitól semmi nem választotta el, csak egy kb. egy méter magas fal. Nem volt túldíszített a ház, de nagyon szép volt. Az étkezőben még három ember állt. Az egyik egy kisfiú volt, úgy kilenc éves lehetett és kiköpött olyan volt, mint Ian egy fiatalabb kiadásban. Még a sötét, borzos haja is ugyanúgy állt, mint neki szokott. Még az arckifejezése is ugyanolyan volt. Kedvesen a kezét nyújtotta felém, amit megfogtam.
- Ash vagyok. – közölte egyhangúan, de halványan elmosolyodott.
- Én Becca.
- Szia, Becca. – szólalt meg jókedvűen a mellette álló lány. Azt hiszem, Lacy volt az, aki a felvételimet intézte – Mi már találkoztunk. Nem érkeztem bocsánatot kérni az öcsém seggfejségéért – pillantott Ianre, mire a fiú felmordult, aztán mindketen felnevettek – De látom, ő már megtette.
Ha tudnád, mennyire.
- Semmi baj. Kibékültünk. – nyugtattam meg.
Utoljára a magas, piszkos szőke hajú kedves mosolyú férfi nyújtotta felém a kezét. Ő nem hasonlított egyikükre sem. Vagy mindhárom gyerek az anyukájától örökölt több gént vagy... Vagy nem az igazi apjuk volt.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Becca.
- Én is örvendek, Mr. Rogers.
- Szólíts Tonynak.
- Rendben. Tony.
- Na jó, mindenki tudja, hogy ki kicsoda. – csapta össze két kezét Ian – Ehetünk végre?
- Türelmetlen egy tuskó vagy. – bökte meg a vállát Lacy mosolyogva – De igazad van. Én is éhen halok.
- Te mostanság mindig éhes vagy. – közölte Ash.
Ösztönösen Lacy hasára pillantottam. Nem akartam, hogy bárki is észrevegye, de amikor visszanéztem a lány arcára, láttam, hogy tudja, mire gondolok. Az arca sokatmondó volt. Egyszerre boldog és szomorú. Terhes volt. És emiatt boldog, de talán nem tervezett gyerek volt, ezért volt egy picit elkeseredett is. Úgy döntöttem, nem fogom lelombozni. Nem kérdeztem meg hangosan. Bizonyára fájdalmas téma volt neki.
Ezután végre asztalhoz ültünk. Tony az asztalfőre ült, jobb oldalán Lisa, mellette Ash, aztán Lacy foglaltak helyet. Én a bal oldalán foglaltam helyet, Ian pedig mellém ült. Tetszett, hogy nem pincér hozta a kaját, hanem Lisa. Így családiasabbnak tűnt. És a kaja. Isteni volt. Közben senki nem szólalt meg. Nyugodtan megvacsoráztunk, majd miután befejeztük, átvezettek a nappaliba és mindenki helyet foglalt valahol. Ian persze szorosan mellém ült. Bár a vacsora mellett nem beszéltünk, nagyon kedvesnek tűntek mind. Ian néha – néha fürkészően az arcomra pillantott, mintha ki akarta volna találni, hogyan is érzem magam a családjával. Hát, aggódnia nem kellett emiatt. Lisa megkínált egy pohár borral, de mivel indulás előtt vettem be a gyógyszeremet, inkább nem kockáztattam. Amúgy sem voltam nagy ivós.
- Mesélj magadról valamit, Becca. – mosolygott rám Tony, aki szintén szorosan fogta Lisa kezét. Boldognak tűntek együtt.
- Nem tudom, mit mondhatnék. Van egy ikertestvérem és három bátyám.
- Akkor vigyázz a farkadra, tesó. – viccelődött Ash Iannel.
- Remélem a te barátnődnek is lesz egy pár bátyja, hogy ezt majd visszakaphasd. – vágott vissza, mire felnevettünk.
És éreztem, hogy elpirulok. A te barátnődnek. Mondta. A barátnőjének szólított? Basszus, basszus. Nagyon szerettem volna, ha annak érez.
- Apukámnak van egy vállalata. A Daniels Corporation.
- Akkor üzlettársak vagyunk. – mondta büszkén Tony – Éppen a héten voltam hozzá tárgyalásra. Én mondom, érti, amit csinál.
- Ezt örömmel hallaná.
- És az anyukád?
Nehéz kérdés. Egy pillanatra lefagytam, fél szemmel láttam, ahogy Ian rám pillant. Megszorította a kezem, ami egy picit megnyugtatott.
- Édesanyám már nem él.
- Ó, sajnálom, nem tudtam. – mentegetőzött Lacy.
- Semmi baj. Nem tudhattad.
Talán éjfélig is ott voltunk. Úgy mindenről beszélgettünk. A suliról, Texasról, Tonyval apa cégéről, Lacy beszélt a terhességéről is. Kiderült, hogy a barátja felcsinálta, aztán elhagyta. Nagyon sajnáltam, ami vele történt, de láttam rajta, hogy azért örül annak a kis pocaklakónak. Már alig várta az első vizsgálatot, hogy végre láthassa őt. Lisa elmesélte, hogy Ianék igazi apjával elváltak, Tonyval pedig pár éve találkoztak és össze is házasodtak. Nagyon boldognak tűntek együtt. És szerelmesnek. Reméltem, hogy egyszer én is ilyen boldog leszek valaki mellett. Habár már az voltam. Ian mellett. De nem tudhattam, abból mi fog kisülni. Ian is sokalt beszélt. Együtt meséltük el, hogyan találkoztunk, persze a pikánsabb jeleneteket kihagyta. A seggfej beszólásain mindenki jót nevetett és Lacy azt mondta, büszke rám, hogy nem feküdtem neki azonnal hanyatt. És amikor beszélt, sokatmondóan pillantott rám, azt hiszem, egyszer ténylegesen a barátnőjének hívott. Abban a pillanatban megugrott a szívverésem, mindenki más büszkén pillantott Ianre. Nem értettem. Ennyire rossz volt Ian a lányokhoz? Ezek szerint igen.
Úgy éjfél körül ásítottam egyet. Tudtam, hogy illetlen, de nem bírtam megállni, hogy ne tegyem. Elálmosodtam. Ian bejelentette, hogy ideje menni, mindenkitől elbúcsúztunk. Lisa reménykedő arccal közölte, hogy máskor is elmehetnék. Mit mondhatnék? Én nagyon megkedveltem őket.
A búcsúzkodás után beültünk az autóba és elindultunk haza.
Alig vártam, hogy hazaérjünk és Ian beváltsa az ígéretét, miszerint megszabadít a ruhámtól és egész éjjel kényeztetni fog. Viszont arra nem számítottam, hogy el fogok aludni a negyed órás út alatt. Csak arra lettem figyelmes, hogy záródik egy ajtó, nyílik egy másik. Aztán két erős kart éreztem meg magam körül. Ian testének melege még a ruháján is átütött, szinte betakart. A mellkasába fúrtam az arcom, beszívtam finom illatát. Annyira fáradt voltam. Félálmomban érzékeltem pár perccel később, hogy Ian lefektet az ágyamra. Levette a cipőmet és a földre dobta.
- Ne haragudj. – motyogtam, félig nyitott szemem alól a sötétben az arcát keresve.
- Ugyan miért haragudnék, cica?
- Már úgy vártam, hogy hazaérjünk és megszabadíts a ruhámtól, majd kényeztess.
Éreztem, hogy fölém magasodik, majd egy kicsit megemelt, hogy lehúzhassa a ruhám cipzárját. A ruha lekerült rólam, a melltartó is. Aztán valamit áthúzott a fejemen. Egy pólót, aminek olyan illata volt, mint neki. Rám adta a pólóját. Aww.
- Már a ruhádtól megszabadítottalak. Majd holnap kényeztetlek. – mondta kéjes hangon.
- Nagyon remélem. – motyogtam, mire halkan felnevetett.
- Cica?
- Igen?
- Aludhatok itt veled?
Mondhattam volna neki nemet amikor így nézett rám és emellett minden porcikám azt kívánta, hogy soha többé ne aludjak nélküle?
- Ezt meg sem kellene kérdezned.
Levette a nadrágját, majd lefeküdt mellém, ránk terítette a takarómat, aztán a derekamra csúsztatva a kezét szorosan magához húzott. A mellkasára feküdtem, hallgattam a picit heves szívverését.
- Szeretnék minden este így elaludni. – suttogta, majd nyomott egy csókot a homlokomra, aztán magához húzta a kezem és a csuklómra is kaptam egyet.
Ujjait összefonta az enyémekkel, majd a mellkasára helyezte.
- Én is. – suttogtam.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Megbeszéltük. – mosolyogtam.
Még nyomtam egy csókot a mellkasára, mire érezhetően megremegett. Aztán magába zárt az álom.

Arra ébredtem, hogy fáj a karom. Fogalmam sem volt, mitől, egészen addig, amíg meg nem éreztem Ian ujjait a kezemen, annyira szorította, hogy feljajdultam. Még mindig a hátán feküdt, ám most egyáltalán nem tűnt békésnek. Kapkodta a levegőt, veríték borította a homlokát, a hevesen hullámzó mellkasát és morgott valamit.
- Ian. – ráztam meg a vállát, de nem reagált. Másik kezével a paplant markolászta – Ian! – szólítottam meg kicsit hangosabban és erősebben ráztam meg a vállát.
Hirtelen kinyitotta a szemeit, még mindig alig kapott levegőt. Soha nem láttam még egy ember szemében akkora félelmet, mint az övében. Viszont amikor tekintete a kezemet szorító ujjaira siklott, a félelmet a megbánás és az aggodalom vette át.
- Becca. – lihegett, majd elengedte a kezemet – Annyira sajnálom. Nem akartalak bántani. Sajnálom.
Majd megszakadt érte a szívem, főleg, amikor elcsuklott a hangja és bűnbánó arccal csókolta meg a kezemen azt a pontot, ahol megszorított.
- Rémes álmod lehetett. – simítottam végig az arcán, hogy megnyutathassam.
- Az nem kifejezés.
- Szeretnél beszélni róla?
- Nem. – hunyta le lassan a szemeit, majd derekamra csúsztatta a kezét – Csak szeretnék melletted lenni.
Lefeküdtem és magamhoz húztam őt. Nagy teste beterített, két kezével átfonta vékony kis csípőmet, fejét pedig a melleimre hajtotta. Reméltem, hogy megnyugtathatom valahogy. A haját piszkáltam, ő pedig egyre lassabban, nyugodtabban lélegzett.
- Nem nyomlak?
- Nem. – mosolyogtam.
- Akkor maradhatok így?
- Persze. – mondtam neki, majd nyomtam egy csókot a feje búbjára.
- Ez megnyugtat.
- Micsoda?
- Hallom a szívverésedet. Megnyugtat. Nem tudtam, hogy ez lehetséges. – suttogta, lehelete a mellkasomat simogatta.
Elmosolyodtam, de gyengeségemre könnyek is gyűltek a szemembe. Nem tudtam, mit álmodhatott, ami ennyire megviselte. De új dologra jöttem rá. Arra, hogy ez az erős, bátor fiú valójában olyan démonokkal küszködik, amiket nem tud talán legyőzni és álmatlan éjszakákat adnak neki. Segíteni akartam neki. Meg akartam szabadítani a démonjaitól. De fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. Így csak köré fontam karjaimat, még egyszer megcsókoltam a haját, mire az ő kezei is erősebben fonódtak körém. Ezek után már nem tudtam aludni. Megállás nélkül azon járt az eszem, hogyan segíthetnék neki. De semmi nem jutott eszembe. Abban reménykedtem, hogy talán az is elég neki, ha mellette vagyok.
Reméltem, hogy ennyivel segíthetek neki.