Határtalanság 2 - Csoda(18+)

Tíz évvel később - Ian

Leparkoltam a házunk előtt az Escalade – ot, majd felcsörtettem a lépcsőn és besurrantam a házba. Becca úgy tudta, aznap tovább vagyok, de lemondtak egy megbeszélést így meg akartam lepni. A főiskola után nyitottunk egy hangszerüzletet, ami egyre csak növekedett. Hónapok alatt akkora lett a híre, hogy nagyobb cég lett az eladásból. Becca persze nem tudott sokáig dolgozni. Vagyis tudott volna és akart is, csak nem engedtem neki. Hiszen terhes volt. Basszus, amikor megkértem a kezét, ő pedig azt mondta, babánk lesz, a szívem egyszerre akart megállni és kiugrani a mellkasomból. Az volt életem legboldogabb perce. Hisz akkor mondott igent és jelentette be, hogy a gyermekemet hordja a szíve alatt. Másnap azonnal elmentem egy tetováló szalonba és az alkaromra varrattam azt a dátumot. Kisfiúnk született, Becca pedig ragaszkodott hozzá, hogy Tonynak hívjuk. Amikor apám meghallotta, úgy sírt, mint egy gyerek. Pedig soha nem láttam őt sírni. Örültem, hogy ezzel boldoggá tudtuk tenni. Hisz a fél életemet neki köszönhetem. Nem sokkal Tony születése után kiderült, hogy Becca újra terhes. Amikor a doktornő azt mondta, két szívhang van, azt hittem, összeesek. Imádtam a gyermekeimet, de néha még mi is gyerekek voltunk és attól is rettegtünk, Tonyt hogy fogjuk felnevelni, nemhogy még másik kettőt egyszerre. Persze nem bántam meg semmit. Sem azt, hogy feleségül vettem őt, sem Tonyt, sem a két kis hercegnőnket, Coryt és Camillet. Mindhármuknak olyan sötét haja volt, mint nekünk, de a két kislánynak olyan csillogó és hatalmas szürke szemeik voltak, mint Beccának. És egyszerűen imádtam őket. Akárcsak Beccát. Ők voltak a mindenem. Az egész világom.

Halkan surrantam be a konyhába, mert sejtettem, hogy Becca vacsorát főz. Belopóztam, lábujjhegyen osontam a fapadlón, hogy még csak meg se halljon. Aztán a hasára csúsztattam a kezem, mire felsikoltott és a fakanál kiesett a kezéből.
- Bazd meg, Ian. Már leszokhatnál erről. – ordította, majd felnevetett és hozzám bújt.
Sokszor csináltam ezt, az igaz. Tudtam, ha megijed tőlem, még biztonságos ütemben ver a szíve. De azért mindig leellenőriztem. Azóta, hogy kihoztam a a könyvtárból és majdnem elveszítettem, mindig érezni akartam a pulzusát, vagy a szívverését. Tudnom kellett, hogy jól van. A szülés emiatt a betegség miatt elég nehezen ment. Rohadtul féltem, hogy újra elveszítem, de hát az én cicámnál nem volt erősebb lány a földön.
- Szia, cica. – nevettem, mire ütött egyet  mellkasomon, majd felemelte a fejét, hogy lágy csókot lehelhessek a finom kis ajkaira.
- Milyen napod volt? – kérdezte mosolyogva.
- Mint mindig. – válaszoltam, miközben lekapcsolta a tűzhelyet – Kurvajó, csak hiányoztatok. És nektek?
- Egész nap TV – t néztünk a kicsikkel, aztán játszani kezdtek, miközben intéztem a papírmunkádat. De nem fejeztem be, mert piszkálni kezdték egymást én meg nevettem rajtuk.
Ezen felnevettem, ő pedig mosolyogva meghúzta a vállát. Megfogta a kezem és kihúzott a nappaliba. Vagy millió játék volt a földön és mindhárom kis csodám együtt játszott.
- Ne úgy csináld. – szólt rá Tony a kis Coryra, majd elvett tőle valamit.
- Nem tudom, hogyan kell. – nyafogott Cory.
- Jaj, olyan buta vagy. – tolta le Tony, mire felnevettem.
- Na, ezt vajon kitől tanulhatta? – kérdezte Becca csípőre tett kézzel.
- Fogalmam sincs. – vontam meg a vállam.
Akkor mindhárman rám pillantottak. Akármilyen kicsik is voltak, hárman elég erősek. Persze nem tudtak volna leteríteni a földre, de mindig, amikor hazaértem, ők pedig hatalmas öleléssel fogadtak, a földre estem, tettetve, hogy legyőztek, ők pedig boldogok voltak mind azért, hogy hazaértem, mind azért, hogy „erősebbek” voltak nálam.
- Ne add itt az ártatlant, Ian Kibaszott Rogers. – nézett le rám Becca, majd leült mellénk a földre.
- Na, de anya. – szóltak rá a gyerekek, mire Becca lesütött fejjel jött rá, hogy csúnyán beszélt. Imádtam!
- A picsába. Óu. – nyafogott, majd arcát a két tenyerébe temette – Rémes anya vagyok.
- Nem vagy az, kicsim. – simogattam meg a combját.
Camy lemászott rólam, majd Becca ölébe mászott és megszorongatta. Becca elvette a kezét az arcáról és könnyes szemmel nézett le a kislányunkra.
- Te vagy a legjobb anyuka a világon, mami. – mondta, aztán rám nézett – Te meg a legjobb apuka.
- Még akkor is, ha csúnyán beszéltek. – mosolygott Tony.
- Megegyeztünk, hogy mi csak akkor fogunk csúnyán beszélni, ha nagyok leszünk. – bólogatott okosan Cory.
- Jaj, olyan édesek vagytok. – mosolygott Becca, az arcán örömkönnyek folytak végig.
- Ne sírj, cica. – fogtam meg a kezét.
- De olyan édesek.
- Te meg annyira buta vagy.
- Kapd be, Ian. – nyöszörgött, mire mind felnevettünk.
A vacsora, mint mindig, isteni volt. Evés után én a konyhában raktam rendet, Becca pedig rendbe rakta a gyerekeket. Rutin volt, hogy minden este együtt énekeltük nekik a Wonderwallt. Imádták és nélküle aludni sem mentek. Ezután a szobánkba mentünk, Beccát a falnak nyomtam és megcsókoltam.
- Basszus, Becca. Egész nap erre vártam.
- Azt hiszed, én nem?  - zihált, majd végigsimított a mellkasomon, levette a zakómat és a földre dobta  - Tegyél a magadéva Ian Rogers.
- Ezer örömmel cicám.
A többit meg már tudjátok.

Vége :)