Határtalanság 2 - Csoda(18+)

Hetedik fejezet - Ian

Miután Beccának húszadszorra is elmondtam, mennyire szeretem, álomra hajtottam a fejem. Napok óta nem voltak rémálmaim. Akkor éjjel viszont megint abban a Los Angeles – i házban voltam, ahol tönkrement az életem.
Iskolából hazaérve zokogást hallottam, amikor beléptem a házba. Azonnal anya szobájába siettem, mert onnan hallottam a rémes hangokat. Anya az ágynak dőlve zokogott, Lacy mellette. Mindkettejük arca véres volt és csupa lila meg kék folt.
- Mi a fene történt?
- George. George bántotta anyát. Szembeszegültem vele, de engem is megütött. – zokogott Lacy.
Ökölbe szorultak a kezeim a dühtől. Soha nem akartam így látni az anyámat és a nővéremet. Ilyen bántottnak, tehetetlennek és sértettnek. Képes lettem volna megölni azt a faszt. Megfordultam és kifelé indultam a szobából, hogy megkeressem Georgeot, viszont Lacy utánam szólt.
- Mit csinálsz, Ian?
- Hívjátok ki a rendőrséget. Én elintézem ezt a seggfejet. – fújtattam, alig láttam a méregtől, ami elborította az agyam.
- Ian… - szólt újra.
- Csak hívjátok már azt a kibaszott rendőrséget. – sziszegtem.
Ha kiabáltam volna, George meghallja. És nem hagyhattam, hogy emiatt újra bántsa a családomat. Lementem a nappaliba, onnan a konyhába. Megállt bennem az ütő, ahogy megláttam, George nyugodtan kávézgat az asztalnál.
- Ó hát hazaértél? – kérdezte gúnyosan.
Válaszként akkorát behúztam neki, hogy leesett a székről, a kávé szét fröccsent mindehová, a bögre pedig hangos csörömpöléssel tört össze a fapadlón. George felállt, vigyorogva a vérző orrát törölgette.
- Mégis mit képzelsz magadról, te kis szaros? Hogy merted megütni apádat?
- Kurvára nem vagy az apám, te fasz! – ordítottam – És nem fogom engedni, hogy még egyszer bántsd a családomat!
Azzal neki is rontottam és eszeveszettül püfölni kezdtük egymást. Ő egy cseppett sem volt magasabb nálam, de kigyúrtabb volt, mint én akkor. Erősebbet ütött. Sokkal erősebbet. De nem hagytam magam. Erőssé tett a düh, ami fortyogott bennem. Aztán viszont egy jól bemért ütése miatt a földre kerültem. Elkapott a pólómnál fogva, és felráncigált a földről, majd a konyhapultnak lökött. Éreztem, ogy eltört az orrom. Kurvára nagyon fájt.
- Te akarod megvédeni a családodat? Te kis fasz! Azt hiszed, meg tudod tőlem védeni a szajha anyádat?!  - nevetett, miközben nehezen feltápászkodtam a konyhapultba kapaszkodva.
Akkor láttam meg a hegyekben álló késeket. Nem gondolkodtam, csak elvettem a legnagyobbat és amikor megfordultam, egyetlen mozdulattal George mellkasába döftem. Ő megdermedt, a kés mellől vörös vér kezdett ömleni. Utolsó erejével még elkapta a nyakam és folytogatni kezdett. Már nem bírtam ellenállni. Hiába próbáltam eltolni magamtól, még így is erősebb volt. Aztán egyre csak enyhült és enyhült a szorítása, míg végül elengedett, aztán holtan esett össze a padlón. Kapkodtam a levegőért, amitől megfosztott és már nem bírtam megállni a lábamon. A földre estem, a konyhapultnak dőltem és csak néztem, ahogy elvérzik.

- Ian… Ian, ébredj fel. – hallottam meg Becca aggódó hangját, mire kipattantak a szemeim.
Alig kaptam levegőt, a szívem olyan hevesen kalapált, hogy azt hittem, megáll. Becca szemei tele voltak aggodalommal. Csak aztán vettem észre, hogy már megint a karját szorongatom. Gyorsan elengedtem, majd kimásztam az ágyból és a hajamba túrtam. Elegem volt. Valahányszor rémálmom volt, mindig arra ébredtem, hogy Becca kezét szorongatom. És most, hogy láttam, hogy dörzsölgeti a valószínűleg rohadtul lüktető kezét, úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem bánthattam többet. Nem tehettem. Mindentől meg akartam védeni, mégis én voltam az, aki bántotta. Fel  - alá kezdtem járkálni a szobámban amíg Becca ki nem mászott az ágyból és meg nem állított azzal, hogy a mellkasomra tette a kezét.
- Ian, nyugodj meg. Semmi baj.
- Ne mondd, hogy semmi baj, Becca! – ordítottam, mire megszeppent, kezeit leengedte maga mellé – Már megint bántottalak. Mindig bántalak. Nem tudom ezt tovább csinálni.
- Ian, bármi is történt, nekem elmondhatod. Akármi is történt… Mesélj nekem az álmaidról.
- Becca, ezek nem csak egyszerű álmok. Ezek emlékek. Emlékek arról, amit tettem.
- Akkor mondd el, mit tettél. Nem tudsz olyat mondani, ami zavarna.
- Hogy nem tudok?! – csattantam fel ismét – Nem zavar, hogy minden suliból kirúgtak egy héten belül, mert a szart is kivertem még abból is, aki csak csúnyán nézett rám?! Nem zavar, hogy alig volt tiszta pillanatom a gimi alatt, mert állandóan piáltam vagy be voltam lőve?! Nem zavar, hogy kibaszottul megöltem egy embert?!
Becca meghőkölt. Fogalmam sem volt, hogy a kiabálásomtól, vagy attól amit elmondtam, de könnyek szöktek a szemébe. Viszont egy cseppnyi szánalmat vagy dühöt nem láttam benne. Kinyújtotta felém a kezét, de elhúzódtam tőle.
- Nem, Ian. Nem zavar. Ez a múlt. Mindenkinek van múltja. Én még így is…
- Ne, Becca. Hogy a fenébe szerethetsz így?! Nem szerethetsz. És nekem sem kellene szeretnem téged. – már nem ordítottam, de a hangom elcsuklott, éreztem, hogy lassan elveszítem – Bár soha ne találkoztunk volna.
Ezt nem gondoltam komolyan. Minden jó az életemben akkor kezdődőtt, mikor találkoztam vele. És tudtam, nem azért fogom elveszíteni, amit elmondtam. Ő még ezek után is szeretett és mellettem akart maradni. Azért veszítem el, mert én nem tudok így élni tovább.
- Hogy mondhatsz ilyeneket?! – kiabált zokogva. Basszus, bár lecsókolhattam volna a könnyeket az arcáról – Azt hiszed, hogy elkövettél néhány hibát évekkel ezelőtt és én most bírálni foglak miatta? Mikor fogod már fel, basszus, hogy mindent megérdemelsz, amit kapsz?!
- Ez nem igaz. Nem érdemlem meg. – a tarkójára csúsztattam a kezem és homlokára hajtottam a sajátomat – Szeretlek téged, Becca. Még a kibaszott életemnél is jobban. Azt hittem, hogy az idő múlásával elfogadom, amit tettem, de nem megy. – zokogtam – Nem érdemellek meg.
Akkor elhúzódott tőlem és akkora pofont kaptam, hogy belerengett a fejem. Nem ekkorát érdemeltem. Vagy milliószor nagyobbat. Aztán erősen meglökött két kicsi kezével a mellkasomnál, hogy meghőköltem.
- Tudod mit, Ian?! Te vagy a legnagyobb kibaszott seggfej az egész kibaszott világon. Megígértetted velem, hogy nem hagylak el, bármit is tettél! És tudod mi?! Ha nem ígértetted volna meg, akkor sem hagynálak el. Mert szeretlek! A múltaddal és a jeleneddel együtt! Most pedig te dobsz el magadtól! Miféle faszfej csinál ilyet?!
Igaza volt. Teljesen igaza volt. Egy utolsó szemétláda voltam. Majd beleőrültem, hogy így láttam őt. És tudtam, hogy én tettem ezt vele. Bántam minden egyes kibaszott szót, amit mondtam neki. Jóvá akartam tenni. Nem bírtam őt így látni.
- Becca. – nyújtottam ki felé a kezem, de elütötte.
- Ne érj hozzám! – ordította – Ha azt akartad, hogy ennek vége legyen, akkor most vége!
- Nem. Nem akarom, hogy…
- Már édes mindegy. – mondta halkan, a hangja annyira remegett, hogy csodálkoztam, még bír beszélni – Azt mondtad, nem érdemelsz meg. Ez kurvára nem igaz. De ha te így érzed, akkor elmegyek.
Nem! Kibaszottul nem akartam, hogy elmenjen. Magamhoz akartam ölelni és addig tartani, míg el nem hiszi, mennyire sajnálom. Az ajtó felé fordult, de elkaptam a csuklójánál. Akkor kaptam meg a második erős pofonomat és elengedtem.
- Megmondtam, hogy ne érj többet hozzám! – ordított, aztán kiment a szobából.
Egy pillanatra ledermedtem. Nem tudtam felfogni, ami történt. Arra kértem, maradjon velem, akkor is ha bevallom, mit tettem. De én magam üldöztem el. Elüldöztem. Kisétált a kibaszott világomból. Elveszítettem. Amikor újra képes voltam levegőt venni, akkor tört össze bennem minden. Akkorát boxoltam a falba, hogy éreztem, ahogy reccsennek a csontok az ujjamban.
- A kurva! – még egy ütés – Kibaszott! – újabb ütés – Életbe!
Az utolsó ütés után a földre ültem, a falnak döntöttem a hátam, a hajamba túrtam és zokogtam, mint egy gyermek. Rohadtul fájt a kezem, az arcom égett, de az a fájdalom, amit a mellkasomban éreztem milliószor rosszabb volt. Összeszorult a szívem. Nem kaptam levegőt. Nem kaptam levegőt, mert Becca nem volt mellettem.  Azt hittem, könnyebb lesz úgy, ha elmondom neki az igazat és vége az egésznek, mert így nem éreztem volna tovább azt, hogy nem érdemlem meg. De így, hogy tudtam, elveszítettem, milliószor rosszabb volt. Úgy éreztem, bele fogok őrülni. Nem bírtam így. Nem ment. Egyszerűen nem.