Határtalanság 2 - Csoda(18+)

Négy évvel később - Becca

- Nem is látszik. – vett alaposan szemügyre Sophie a csodás, tűzpiros szűk ruhámban.
Egy családi „lediplomáztunk” bulit tartottunk otthon. Igaz, hogy csak egy héttel az igazi diplomaosztó után. Ja, igen. Mind sikeresen lediplomáztunk, gratulálok magunknak. Apa összehozott egy „kisebb” bulit, melyen a család barátai, családtagok és a mi barátaink vettek részt. Még szerencse, hogy annyi ember elfért az ilyen estéknek fenntartott termünkben. Pedig apa azt mondta nem hív meg sok embert. Aztán hegyekben állt előtte a meghívók sokasága. Na, mindegy. Visszatérve a ruhámra. Térd felett ért, olyan habos – babos volt, a csípőmnél viszont annyira szűk, hogy alig kaptam benne levegőt. És féltem, hogy máris annyit híztam, meglátszik.
- Biztos? – nyöszörögtem.
- Biztos. Mikor akarod elmondani neki egyébként?
- Ma este. Azt hiszem.
- Minden estére ezt mondod, mióta tudod.
- De ma tényleg elmondom neki. -  bátorítottam magam.
- Na, kíváncsi leszek. – nevetett fel Sophie, aztán kopogtattak az ajtónkon.
- Jössztök már? – kiabált Jesse.
- Megyünk! – ordítottuk egyszerre és kitipegtünk az ajtón, mire Jesse szemei elkerekedtek.
- Na, bazdmeg. Most akkor melykőtök melyik?
- Nekem van a piros ruhám, Sophienak meg a fehér.
- Oké. Na, siessetek. Ian meg a bandája énekelnek. Kurvajók.
Óvatos léptekkel lebaktattunk a lépcsőn, majd bementünk a hatalmas terembe, ahol millió ember szeme ránk szegeződött. Az én tekintetem viszont csak egy embert keresett. Azt, aki a színpadon énekelt. Ian nem volt híres arról, hogy bárhová is kiöltözött. Neki az elegáns öltözék a fekete katonai bakancsát, fekete rövidujjú pólót, fekete farmet és természetesen fekete zakót jelentett. De azt hiszem, soha nem volt sexibb, mint úgy. Ja, de. Meztelenül. Próbáltam nem arra gondolni, hogy legszívesebben az összeset leszedném róla és megkérném, vigyen a szobámba, majd tegyen meg velem mindent, ami csodálatos. Amikor meglátott, édesen elmosolyodott, majd abbahagyta az éneklést, mire mindenki egy emberként fordult felé.
- Becca. – suttogta, mire libabőrös lettem – Cica, el kell mondanom neked valamit.
- Hallgatlak. – kiabáltam mosolyogva.
Hátranézett Adamékre, mondott nekik valamit, majd a kezébe vett egy gitárt, a fiúk elhagyták a színpadot és csak ő maradt ott. Aztán felcsendültek az első akkordok. Könnyek szöktek a szemembe a boldogságtól, amikor énekelni kezdte a „Wonderwall” című számot az Oasis – tól. Ezt énekelte akkor is, amikor anya miatt szomorú voltam. Mindig ezt énekelte nekem, néha még elalvás előtt is. Amikor egyszer megkérdeztem, miért mindig ezt énekli, azt mondta: „Ez a dal a csodákról szól és nekem te vagy a csodám.” Ian az akusztikus változat éneklése közben végig a szemembe nézett, mosolygott, nekem pedig csak úgy potyogtak a könnyeim. A mellkasomra szorítottam mindkét kezem, mert a szívem furán ugrálni kezdett. Szerintem ő is boldog volt. Igen, biztosan. A szívem is olyan kimondhatatlanul szerette őt, ahogy minden másik porcikám. Amikor befejezte a számot, valami megcsillant a szemében. Senki nem tapsolt. Miért nem tapsoltak? Hiszen csodálatos volt.
Adam felszaladt a színpadra és elvette Iantől a gitárt, aki ezután leugrott a kicsike színpadról, majd lassú, kimért léptekkel felé indult. Amikor megállt előttem, megfogta a kezem és kicsit megszorította.
- Cica. – fújt ki egy nagy adag levegőt. - Tudom, hogy ezeket a dolgokat minden nap elmondom neked, de azt akarom, hogy most mindenki hallja. Hogy mindenki, aki itt van, tudja, mennyire szeretlek. Hogy te vagy az életem. Az egyetlen csodám. Azt akarom, mindenki, de főleg te tudd, hogy mindig melletted akarok lenni, vigyázni akarok rád. Látni akarlak, érezni, hallgatni téged. Minden egyes napon és éjszakán egészen addig, amíg ki nem nyiffanok.
Akkor már zokogtam, Ian szemében szintén könnyek csillogtak, de úgy tűnt, mintha valamitől félne. Ugyanolyan volt a tekintete, mint négy éve, amikor megkérdezte, hozzá költöznék – e abba a házba a főiskola után.
- Ian. – zokogtam mosolyogva.
Van egy dolog, amit én is tudni szeretnék.
- Mi az?
Akkor féltérdre ereszkedett előttem, majd a zsebébe nyúlt. Ó! Te! Jó! Isten!  Basszus, basszus! Ez az, amire gondolok?
- Leszel a feleségem? – kérdezte, majd felém nyújtott egy gyönyörű gyémántkővel ékesített gyűrűt.
Azt sem tudtam, hova legyek boldogságomban. Egyszerre sírtam és nevettem az örömtől. Aztán amikor rájöttem, hogy mindenki, főleg Ian az én válaszomra vár, felsikoltottam.
- Igen, bassza meg! Milliószor is igen!
Ian felnevetett, majd felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Szegény éppen hogy felállt, olyan erővel ugrottam a nyakába, hogy majdnem fellöktem, de olyan szorosan ölelt magához, hogy éreztem a teste melegét, ami mindig betakart. Akkor kezdett mindenki tapsolni. Szóval mindenki tudta. Szép. Amikor elhallgatott a hatalmas taps, Ian letett a földre, de mielőtt megcsókolhatott volna, Sophie elkiáltotta magát.
- Beccának is van egy bejelenteni valója!
Szúrós szemekkel néztem rá. Épp életem egyik legboldogabb pillanatát éltem át. Persze amiatt is határtalan volt a boldogságom, amit már napok óta el akartam mondani Iannek. Csak attól féltem, ő nem fog neki örülni és ezzel tönkreteszek mindent.
Ian kérdő tekintettel kutatta az arcomat. Innen már nem volt visszaút.
- Mi az, cica?
- Én… - kezdtem remegő hangon, majd a hasamra tettem a kezem.
Ian szemei akkorára kerekedtek, mint egy tányér, hallottam, ahogy elakadt a lélegzete.
- Becca. Ez komoly? Ké… Kérlek mondd, hogy nem viccelsz velem. – mondta halkan, könyörgő hangon.
- Nem viccelek. – válaszoltam – Lesz egy babánk.
Az a csillogó boldogság, amit akkor láttam a szemében, örökre a szívembe vésődött. Ian egyszerre nevetett fel és gördültek le könnyek az arcán, majd felkapott az ölébe és körbeforgott velem a boldogan sóhajtozó tömeg közepén. Amikor letett, szorosan magához húzott, egyik kezét az arcomra, másikat a derekamra csúsztatta és homlokát az enyémnek döntötte.
- Fogalmad sincs, mennyire boldoggá teszel engem cica. Ennek nincsenek határai. Amit irántad érzek. Kibaszottul szeretlek.
- Énis mindennél jobban szeretlek téged. – mosolyogtam rá, aztán végre ajka megtalálta az enyémet.
Úgy csókolt száz ember tekintete alatt, mintha ketten lennék az egész kibaszott világon.