Elveszve (H.S.)

Prológus

Az elsuhanó tájat kémlelve, meg sem fordult a fejembe, hogy ha csak egyszer is, de az ott töltött idő alatt, valami különleges dolog Fog velem történni. Végülis azt mondják, egy nyár alatt teljesen megváltozhat az ember élete. Nos, nekem elég volt egy nap is.

Leszállva a vonatról, már nem kerestem senkit, egyenesen haladtam előre. Tudtam, hova kell mennem hol fogom tölteni a nyár hátralévő két és fél hónapját. Az apámmal. Mások imádják az apjukat, ámbár én soha nem jöttem ki vele olyan jól. Van, hogy el beszélgetünk, de általában mindig valami vitába torkollik az egész. De most, eljöttem meglátogatni, hiszen anya halála óta nem igen láttam  őt  plusz egy nagyszerű munka ajánlatot kaptam itt, Los Angeles-ba. Próba időszakban a nyárra elvállaltam, hiszen mit veszthetek rajta?! 

Igazán meglepett, amikor épp a telefonom halásztam elő a táskámból, hogy egy taxit hívják, azonban az előbb említett férfi hajkoronája rajzolódott ki a tömegben.

Meglepetten indultam el felé, összevont szemöldökkel. Ő mosolyogva várt (???),ami őszintén szólva megijeszetett.
-Mi történt? - kérdeztem rá azonnal ahogy oda értem hozzá, mire ő értetlenül bámult rám.
-Semmi. Miért kérded? - kérdezte még mindig azzal a „semmitnemértek "fejjel, mire gyanakvóan bámultam rá.
-Mosolyogva vártál. Baj van?
-Nincs. Már nem várhatom boldogan a lányomat? - kérdezte felháborodva. Védekezően emeltem fel a kezeim, majd odébb léptem, és bedoptam a cuccaim a csomag tartóba. Én is csatlakoztam, előre mentem, kinyitottam az ajtót és bepattantam az anyós ülésre. Apa is hasonlóan cselekedett, majd gázt adott, és elindultunk.

Csendben haladtunk a ház felé, én el voltam magamban, a tájat bámultam. Apa Nem tudom, csak vezetett. Olyan régen voltam itt. Miután anya meghalt, apa ide jött, én pedig a nagyiékkal maradtam. Ez akkor volt, mikor 14 éves voltam. Azóta nem jártam itt, inkább apa jött hozzám, ha tehette. Most, újra itt lenni, nagyon furcsa. De persze, nem rossz.

Hamarosan leparkoltunk a családi ház előtt, s kiszálltunk. A férfi kivette a csomagokat, és elindult a bejárat felé. Legalább nem nekem kell cipelnem. Utána indultam, majd mikor mellé értem, épp kinyitotta az ajtót, s be lépett rajta. Fújtam egyet, majd én is át léptem a küszöbön.Semmit sem változott szinte a ház, még mindig a vörös  fehér és kék színeiben áll. Tudtam, emlékeztem a ház minden szegletére, hisz egy pár hónapig azért mégis itt laktam, s az első év nyarát is itt töltöttem.
-Éhes vagy? - kérdezte apa, miközben a konyhába sétáltunk.
-Nem, köszi. - bólintott - Fel viszem a bőröndöm és körül nézek a városban. Rég voltam már itt. - szóltam neki majd mielőtt válaszolt volna, elindultam az emelet felé. Oda érve a jól ismert szobába léptem, amit még akkori énem szerint rendeztettem be. A falak bézs színűek voltak, az erkélyre vezető ajtó előtt egy hatalmas kör ágy, mellette egy éjjeli szekrény, s előtte - bár kissé balra - a szekrény, amibe a ruháimat fogom tenni. Már akkor jó ízlésem volt. De csak a babzsák fotel miatt.

Gyorsan ledobtam a cuccaimat az ágyra, majd előhalásztam egy vékonyabb kabát szerű inget, és kiléptem a szobám ajtaján. A lépcső aljához érve vettem tudomásul, apa már ott áll, és engem vár. Mi történt?
-Elmentem. - jelentette be.
-Oké.Vigyázz magadra. - komoly arcal vágta rá, mire értetlenül ráncoltam össze a szemöldököm.
-Nem hiszem, hogy bármi bajom lenne de rendben. Vigyázok. Igérem. - bólintott majd vissza ment a konyhába. Megráztam a fejem és kiléptem at ajtón. Elmosolyodtam. És, hogy mégis min?  Apa utoljára akkor mondta nekem ezt a mondatot, amikor 8 éves voltam, és először aludtam egyedül egy barátnőmnél. Furcsa, mert igazából, valahogy akkor romlott meg úgy ténylegesen a kapcsolatunk. De most újra ezt mondta, és ez engem mosolygásra késztetett. Biztos vagyok benne hogy történt valami, és én ki fogom deríteni, hogy mi. Idővel.