Elveszve (H.S.)

Érzelmek hada

Könnyek lepték el az arcom, szinte abban a pillanatban, hogy a kilincsre tettem a kezemet. Fel fogtam, milyen fájdalmat okozok saját magamnak ezzel a cselekedettel, és tisztában voltam a következményekkel. Illetve nem. Nem voltam tisztában velük, mert ez nem egy egyszerű helyzet. Nem mindennap kell kisétálnom egy vérfarkas otthonából.

Mégis, mikor kitettem az ajtón a lábam, képtelen voltam tovább menni. Hátra néztem, ahol a férfi állt - háttal nekem, mozdulatlanul, görnyedten.

Biztosan hallja, hogy még itt vagyok-ahogy azt is, hogy a szívem hamarosan kiszalad a mellkasomból.
Azonban a mostani helyzetben, nem azért, mint néhány perce - nem a félelem miatt ver oly gyorsan a szívem. Annak tudatától pulzál ennyire, amire készülök - mert én is tudom, hogy nem állok készen elengedni azt ami most van, bármi is legyen az.

Teljes testemmel fordultam vissza, apró lépést téve befele a lakásba. Harry eddig lehajtva tartott fejét megemelte, és biztosan tudtam, hallja a lépteimet. Még egy apró lépés, aztán még egy, mígnem már mögötte álltam.

Mozdulatlanul álltam mögötte, addig, amíg kínzó lassúsággal meg nem fordult, kissé értetlen arcot vágva - mégis reménytelve csillant meg a szeme a gyatra fényben, amitől egyre csak jobban gondoltam szánalmasnak magamat.

-Nem tudom, mi ez köztünk - kezdtem bele lassan, próbálva összeszedni azokat a gondolatokat a fejemben, amik alig néhány másodperce másztak oda - És egyáltalán nem szeretném, ha ez...ez az akármi, tönkremenne - lesütött szemmel álltam talán percekig, Harry lélegzetvételére koncentrálva - amit szinte hangtalanul hajtott végre, így a legnagyobb koncentrációval sem hallottam teljesen. Érdekes, hogy míg én a légzését sem hallom, ő a szívverésemet is kristálytisztán hallja.

Ujja az állam alá csúszott a percek múltán, felemelve a fejemet. Szívem ismét ezerrel vert.

-Még mindig félsz tőlem? - tudtam, hogy erre mostmár másképp kell válaszolnom, mint nemrég. Ezúttal csakis azt mondhatom, ami valóban úgy is van.

-Nem - felhúzta a szemöldökeit, s mielőtt akármit mondhatott volna, folytattam - Nem, nem félek. A szívem szinte ki akar ugrani a helyéről, de nem azért mert félek. Tőled van ez, és igazából azt sem tudom, hogy...- egyetlen csókkal fojtotta belém a szavakat. Ha az eddig is éppen eléggé vészesen dobogó szívem ezután is képes lesz pumpálni a vért a testemben, hálát adok az égnek.

Harry nyelvével végig simított alsó ajkamon, végül miután a számba csúsztatta azt, lábaim teljesen felmondták a szolgálatot. Valószínű ezt ő is megérezte, mivel kezeivel erősebben fogta közre derekamat.

Nyelveink erőszakos harca közben meghúztam a férfi haját, ezzel egy nyögést és egy mosolyt kicsalva belőle.

Percek múltán voltunk csak képesek elszakadni egymástól, zihálva és kipirosodva - legalábbis én biztosan egy paradicsom színére hasonlítok leginkább.

-Miért nem mondtad, hogy ilyet is tudsz?! - vigyorodott el Harry, nekem pedig igencsak megnőtt az önbizalmam, és ismét meghúztam a haját - újabb Nyögés.

-Nem kérdezted - vigyorogtam. Hitetlenül rázta meg a fejét. Szemei lecsukódtak, miközben fejét a nyakhajlatomba bújtatta, majd orrával kezdte piszkálni. Felkuncogtam.

-Tehát miattam ver így a szíved? - kezét az említett helyre tette, azután végighúzta ujjait a kulcscsontomon, végül a nyakamon - Miattad kapkodod így a levegőt? - suttogta a fülembe, s apró harapást hagyott ott, majd kisebb puszikkal hintette a mögötte lévő részt. Sóhajtottam - Szinte áttudnám harapni az artériádat a szívverésedtől - a nyakamra helyezte ajkait, a legérzékenyebb ponton kezdte szívni. Oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. A levegő hirtelen változott át egy túlfűtött, szenvedélyes pillanattá, amiből soha - de soha nem akartam szabadulni.

-Harold - sóhajtottam nevét, amire válaszul egy állatis morgást kaptam válaszul. A férfi megharapta a nyakam érzékeny bőrét, gyengéden meghúzta.

-Imádom mikor így hívsz - felemelte a fejét és a szemembe nézett. Hatalmas keze az arcomra csusszant, teljesen kizárva a külvilág rezzenő hangjait, engedve ezzel, hogy minden Probléma ellenére csakis egymásra koncentráljunk.

Mert igazából rengeteg probléma volt - mégis kiemelkedik közülük az az apró tény, hogy Harry egy vérfarkas.
De jelenleg képtelen voltam erre a tényre engedi elmém sötét gondolatait, akár egyetlen fájdalmas pillanatra is.

-Meg kell ezt beszélnünk - jelentettem ki, tönkretéve a pillanatot. Bólintott és leengedte a kezét.

-Igazad van - hátra lépett - Minden kérdésedre választ fogok adni, ígérem - ezzel az ajtóhoz lépett és kinyitotta - De nem most.

-El akarsz küldeni? - hülledeztem - Ezek után?!

-Nem - vágta rá élből - Legkevésbé azt szeretném, hogy elmenj - közre fogta az arcomat, ahogy a másodperc tört része alatt előttem termett. Ajkait az enyémek ellen nyomta, becézgette őket, mintha a legdrágább kristályból lennének amit az ember valaha ismert. Elvált tőlem, sóhajtott egyet - Viszont az lesz a legjobb ha most elmész - értetlenül néztem rá - Van egy két dolgom és...nálad ott van Zayn.

-Jézusom, Zayn! - kaptam a homlokomhoz. Teljesen megfeletkeztem arról, hogy ott van a házamba - Igazad van, mennem kell! - még gyorsan egy puszit nyomtam az arcára, aztan egy ,,szia" után elhagytam a házat.

Talán negyedóra gyaloglás után értem haza.

Amint a házba tettem a lábam, Zayn szinte egyből kérdésekkel lepett el.

-Mit mondott? - a konyha felé vettem az irányt. Eléggé megszomjaztam, és ami azt illeti még mindig érzem magamon Harry érintését. Kivettem a hűtőből egy palackos vizet, amit azonnal fel is nyitottam.

-Inkább mit nem - kortyoltam egy nagyot - Kérsz? - biccentettem fejemmel az innivaló felé

-Nem - rázta a fejét - Mi történt? - sóhajtottam.

-Minden rendben - bólintással erősítettem meg a mondandóm - Sőt, több mint rendben.

-Stacy...-sóhajtotta nevemet - ugye nem etetett be téged mindenféle hazugsággal? - egy pillanatra elgondolkodtam. Harry hallja a szívem legkisebb dobbanásait is, ezért pontosan tudja ha hazudok. Én viszont a lélegzetét is olyan nehezen hallom meg. Valóban nem hazudott nekem?

-Nem - mondtam ki végül, némi megfontolás után - Nem hazudott - Zayn csak engem figyelt, én viszont pontosan tudtam, igazából mire koncentrál ennyire - a szívverésemre.

-Mennem kell - mondta hirtelen, minden előzmény nélkül.

-Rendben - bólintottam. Kikísértem az ajtóig. Zayn szembe fordult velem, a szemembe nézve kezdett bele.

-Ha bármire szükséged van, én itt vagyok - ígérte. Elmosolyodtam a kedves gesztus hallatán, aztán bólintottam.

-Nagyon köszönöm, Zayn - ezúttal ő mosolyodott el, végül sarkon fordult és kilépett az ajtón.

Ez az egész túl sok, túl zavaros. Sohasem gondoltam volna, hogy Ilyen lesz az életem. Különös véletlen hada, hogy találkoztam Harryvel - vagy Mégsem lenne véletlen?

Sziasztok!
Istenem, sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig nem volt rész - illetve a mostani sem éppen a legjobb lett.
Igyekszem pótolni az elmaradást!
Mindenkinek kellemes nyarat kívánok!

Na, ki hova megy a nyáron?
fuckinknbabe