Elveszve (H.S.)

Chapter Five

Stacy szemszögéből

Bár elhagyta a mondat a számat, többet mégsem voltam képes mondani.

Nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Ha kerek-perec megkérdezem, mégis miért csókolt meg, az talán túl erőltetett, esetleg bunkóságnak hathatna. Egyébként sem az én stílusom a konkrétság, inkább vezetem rá az embereket a dolgokra.

Szóval itt ülök a férfi előtt, és a tegnap este már betanult szövegem a homályba veszett.

-Hallgatlak - Harry türelmesen figyelt engem, én pedig csak tátogtam, mint egy partra vetett hal.

-Nem is tudom, hol kezdjem... Én... - próbáltam valami értelmes mondatot össze kaparni, de itt két hiba is becsúszott. Nem tudtam mit mondhatnék, gombóc nőtt a torkomban. Aztán ott van az, hogy ha a férfi zölden csillogó íriszeibe néztem, nem, hogy pillangók keltek életre bennem, de egy egész állatkertet is nyithattam volna.

-Csak mondd. Ne félj, nem harapok - biztató mosolyt küldött felém, és bár egy egészen kicsit megnyugtató volt ez számomra, még így sem tudtam megfogalmazni a kérdést.

-Nem félek, csak.. - és igen, még a téma terelésben sem voltam jó. Egyetlen ésszerű magyarázat sem volt a fejemben erre.

-Csak izgulsz. Értem én - bólogatott mindenttudóan Harry. Valamit mégis csak mondanom kell, rá kell vezetnem. Bár a legjobb ötlet az, hogy nem kértelek, és egyszerűen rá kérdek a dologra. Igen, ezt fogom csinálni.

-Miért csókoltál meg? - szemeimet összeszorítva hadartam el a kérdést, a válaszra várva, ami még percekkel később sem érkezett meg. Kinyitottam a szemeim, óvatosan, félve. Az előttem ülő Harold engem nézett, s csak mosolygott.

-Mit gondolsz, miért?

-Hát, nem tudom. E.. ezért kérdeztem - értetlen voltam. Nem értettem ezt a reakciót. Teljesen másra számítottam, nem pedig egy ilyen kérdésre. De főleg nem egy mosolygós Harryre. Összezavart.

-Kedvellek - a legtermészetesebb módon rántott vállat, ezzel engem méginkább össze zavarva - Sőt, ami azt illeti, túlságosan is kedvellek.

-De... ez.. ez.. - dadogtam. Minden lehetséges válaszra felkészültem gondolatban. Erre azonban nem. Nem voltam képes egyetlen szót sem kinyögni, érzések ezrei kavarogtak bennem.

-Figyelj.. -kezdte Harry, én pedig még mindig sokkolva figyeltem - Ez most, hát elég hirtelen, tudom - nevetett fel kínosan - De, azt is tudom, hogy te is így érzel.

-Ez.. Én azt akartam mondani, hogy... - nem is tudtam, hogy mit mondjak. Ki kellett találnom valamit, mert erre a válaszra nem készültem fel.

-Mit? - el vigyorodott. Na jó, biztosan utálom ezt benne. Minden halyzetben így tud nevetni? Vagy ez csak az általános zzavaromon van így?

-Ne vigyorogj - próbáltam terelni a témát, de nem hagyta.

-Te meg ne tereld a szót. Tetszel nekem, ennyi. Nálad mi a helyzet?

-Hogy tetszek-e magamnak? Oh, hát imádom magam, én egy tuti királynő vagyok - legyintettem fel emelve az orrom. Harry hangosan nevetett fel, melynek következtében néhányan felénk is néztek