Elveszve (H.S.)

Valami más

Kinyílt az ajtó, én pedig mosolyogva pattantam fel a székről.

-Végre itt va - megakadtam a szavaimban. Harry lépett a konyhába, de ez valahogy más volt. Szemei vörösben izzottak, karmai pedig elől voltak. Engem nézett, egyenesen a szemembe bámult miközben haladt felém. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Távolabb léptem ahogy közeledett hozzám.
-Harry? - nem figyelt rám - Harry, elég lesz! Megijesztesz - de Harry nem reagált.

Mi történik?

Az egész testem reszket, és egyszerűen fogalmam sincs, mit kelleme tennem. Többször láttam már őt így, de ez más. Most az az érzésem van, hogy ha nem tűnök el innen, megsérülök.

Az ajtóra kaptam a szemem. Ha sietek, el tudok futni?

Irányt váltottam. Oldalra hátráltam, így éppen oldalasan álltam az ajtónak.

Ha elég gyors vagyok, talán ki tudok rohanni. De utána? Harry sokkal gyorsabb nálam, és ha most nem önmaga, nem vagyok biztos benne, hogy futni hagyna. De mi más választásom van? Odakint talán belefutok valakibe aki segíthetne, vagy legalább elbújhatnék valahova.

Meg kell próbálnom.

Egy hirtelen pillanatban rohanni kezdtem. Rohantam, a kezemet nyújtottam előre, hogy minél hamarabb kivágjam az ajtót és futni tudjak. Talán fél méter választott el a célig, mikor visszarántott a férfi keze, majd elhajított. Végig repültem a szobán, egyenesen a szemközti falnak csapódott a hátam. A fejem rezzent egyet az ütközéskor, de mire már bármit is gondolhattam volna, Harry kezei a torkom körül voltak, felemelve engem a földről. Levegőért kapkodtam. A férfi szemei még mindig izzottak, és a körülötte lévő atmoszféra egyáltalán nem csökkent.

Rettegtem.

Könnyek mardosták a szememet, s nem is vagyok biztos benne, mikor kezdtem el sírni. Talán ez volt a legrosszabb döntés ebben a helyzetben, mert a levegő még nehezebben jutott a testembe. Harry másik keze az arcomra tévedt, kötve a könnycseppet a karmával. Éreztem, amint megvágja az arcomat egy kisebb helyen, nem végig.

Már éppen az utolsó lélegzetem volt talán, mikor valaki letépte rólam a férfit. Louis állt mögötte, próbálta lefogva tartani, miközben rám kiáltott.
-A többiek is mindjárt itt lesznek, fuss! - alig bírta tartani a férfit, nem meglepő. Minden erőmet összeszedtem ahogy felálltam.
Fájdalom nyilallt végig a testem szinte minden porcikájában, s mikor egy lépést tettem, Louis a földön volt. Ismét rámtört a félelem.

Újra futni kezdtem az ajtó felé, ám Harry karon ragadott. Abban a percben Louis áthajította őt a szobán, csakúgy mint nemrég velem tette Harry.
-Fuss!

Nem kellett többször mondani, kirohantam a házból. Valójában fogalmam sem volt, merre tartok.

Nem éreztem a lábaim, és talán ha nem lett volna bennem adrenalin a félelemtől, már rég összeestem volna valahol.
Zakatolt a szívem és hasogatott a fejem, a testem mozgatta saját magát. Az elmém túlontúl káosz volt, nem bíztam rá magam.

Mi a fene folyik itt?

A szemem előtt egy hatalmas fa volt, így mikor oda értem, azonnal lerogytam a földre. Elnehezedett testem neki támasztottam, és végre utat engedtem a könnyeimnek.
Harry vajon jól van?
Nem, a kérdés inkább az, Louis jól van e. A fiúk már biztosan ott vannak, így valószínűleg minden rendben lesz.

Nem tudom, meddig futottam. Ami biztos, hogy a lehető legmesszebb vagyok a háztól. És Harrytől.

Sosem éreztem ilyen félelmet azelőtt.
Zayn megrémített, de akkor pontosan tudtam, hogy nem jönne utánam. Tudtam, mert akkor Zayn nem akart megölni. Pontosan azt akarta, hogy Harryhez rohanjak. De Harry most egyáltalán nem jó szándékú volt.
Ez a Harry valaki olyan volt, akit nem ismertem. Valami más volt. Valami, ami hezitálás nélkül megölt volna engem.

A törzsbe kapaszkodva próbáltam felállni, mikor hirtelen szédülés tört rám. Igen, el fogok ájulni. Nem számít. Ha közben nem gondolok erre, addig nem számít.

Ez az a sötétség, amire most szükségem van.