Elveszve (H.S.)

Chapter Two

Harry szemszögéből:
••••••••••••••••••••••••••••

Különös. Különös az a bizonyos érzés, amit érzek. Soha, semmilyen formában nem éreztem még ehhez hasonlót sem. Az a bizsergés, ami akkor járja át az egész testem, mikor meglátom őt, meg magyarázhatatlan. Olyankor úgy tűnik, mintha csak ő lenne a világon, és felettébb érdekes, hogy ily mód vonzódom hozzá, ellenére annak, hogy nem ismerem. Mégis, érzem, hogy szinte bármit képes lennék megtenni annak érdekében, hogy az ismeretlen lányt, biztonságban tudjam. Nem tudom mihez hasonlítani a dolgot, hisz én, nem leszek szerelmes. Nem lehetek az, így szinte biztos vagyok benne, hogy ez nem az. Valószínű, ez valamiféle kíváncsiság, ami a találkozó után, el is fog múlni, vagy legalább enyhülni fog.

Danielt követve szedem a lábaim, előre próbálom felkészíteni magam arra, milyen szócsatát is fogunk váltani. A férfi kilépett az erkély ajtón, majd én utána. Alig, hogy becsuktam magam mögött a nyílászárót, már hevesen hangzott szavak új gazdája lettem.

-Elmondanád, mégis mit képzelsz? - felé fordultam, és dühös, aggódó szempárral találtam szembe magam. Tudom, a húga érdekében ő is hasonló képp lenne képes cselekedni, mint ilyen helyzetben,én tennem meg nővérem érdekében. Nem hibáztatom, hogy félti testvérét, de mégis, ez okból kifolyólag főleg nem mondhatom el valódi okát a találkozó gondolatára.

-Gondoltam, megmutatom neki a várost. -rántottam vállát egyszerűen, mire a fiú szemöldöke az egekbe szökött. Jó, ez elég gyenge kifogás volt, gondolhattam volna, hogy nem fogja elhinni. De persze nem erre a reakcióra számítottam, inkább valami düh kitörés szerűre, de ez, még kedvezőbb is.

-Azt hiszem, arra én is képes lennék. -mutatott magára, ezzel alá támasztva igazát. Itt, most elkezdtem forgatni a fejembe a fogas kerekeket, mégis hogyan húzhatnám ki magam ebből, és mivel-Szóval halljam, mi okod volt erre, Harold? - teljes nevem hallatán az egész testem megfeszült, és ha nem Danielről lenne szó, már rég neki estem volna az illetőnek. Ezt a nevet, egyetlen ember mondogatta nekem, és nem tiszta jó indulatból. Megutáltatta velem, és ezt Daniel, nagyon jól tudja. Az egyedüli ok, amiért ez esetben eltekintek ez mellett, hogy a féltő testvér szerepe van jelen, nem pedig a barátom formája.

-Szeretnék össze barátkozni vele. -nagy erőfeszítésre volt szükségem, hogy sem a hangom ne emeljem fel, sem pedig a karom, ami lendült volna, végül a férfi arcán landol-Semmi több, Daniel, tényleg. Nagyon kedves lánynak tűnik, jó lenne meg ismerni. És, én is megtudom őt védeni. Te is tudod. -részben valóság alapon nyugvó mondataim,eljutottak barátom épp gondolkodásához, így egy nagy sóhaj után, ő is bele kezdett.

-Tudom, Harry. -bólintott -De nem szeretném őt is bele keverni ebbe. Azt sem tudom, miért van itt, vagy mikor jött. Meg, hogy apa miért engedte ide, pont most. Nem szeretném, ha bármi baja esne. -néztem arcát, ami most árulkodott arról, mennyire félti a lányt. Bennem pedig, most merült fel mi lesz akkor, ha megtudja azt, amit nem kéne. Ez a különös érzés, ha el is múlik, az ismeretség nem. És ha már így lesz, meg kell védenem. Egy barátom húga, és felelősséggel fogok érte tartozni, ha akkor esik bántódása, mikor velem van. Nem szeretném én sem, hogy bármi nemű baj legyen vele, és még csak bele keverni sem akarom.

-Dan.. -kezdtem-Te is tudod, hogy már így is nyakig benne van. Az egész családja ezt csinálja,mit gondolsz, meddig tudjátok titkolni előle? - kérdeztem, és figyeltem a férfi reakcióját. Megrázta a fejét.

-Nem tudom. Ameddig lehet.

-Az első adandó alkalommal meg fogja tudni. Tudom, hogy nem akarod, hogy bármilyen kapcsolatom is legyen vele. De én is meg tudom védeni. Biztonságban lesz mellettem, hidd el. -vállára helyeztem a kezem, ő pedig egy gyér mosolyt eresztett.