Elveszve (H.S.)

12

Könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon.

Nem tudom, mit éreztem:csalódott voltam, rémült, szomorú, megbántott.
Zayn egyetlen szót sem szólt, miközben bevezetett a házba - pontosan tudta, hogy hiábavaló lenne bármit is mondania.

A kanapéra ültem, és csak sírtam - nem éppen foglalkoztam a vendég szeretettel.

Úgy éreztem a szívem olyan darabra hullott, amit sosem lehet újra össze tenni. Bíztam Harryben, annak ellenére, hogy a testvérem és apám is óva intettek tőle - mostmár tudom miért.

-Nem érdemli meg, hogy ennyi könnyet hullas érte - Zaynre néztem, mikor egyetlen kérdés futott át az agyamon.

-Honnan? - kérdeztem - Honnan tudtak, hogy mi ő?

-Stacy - kezdett bele - Úgy hiszem jogod volt tudni, és mielőtt még jobban meg ismernénk egymást, hogy ne kövessem el azt a hibát amit Harry, tudnod kell, én is vérfarkas vagyok - az állam leesett. Most láttam, hogy ki is Harry, erre közli ő is az? - Ha így szeretnél velem barátkozni, akkor csak szólj.

Egyetlen szót sem szóltam. Túl sok ez nekem.

Mindig tudtam, hogy az emberek nem képesek olyasfajta dologra, mint a teljes őszinteség. Folyton hazudik mindenki - nem tagadom, velem is esett már meg. De mégsem olyat titkoltam el, hogy egy farkassá tudok alakulni. Ha ezt a régi barátaim meghallanák, azt hiszen diliházba kerülnék.

Emiatt az őszinteség miatt nem hagytam, hogy a férfi kilépjen az ajtón.

-Maradj - szóltam neki - Barátok vagyunk

-Örülök - mosolyodott el, aztán az ajtóra nézett - Akkor mint barátod, engedd meg, hogy kinyissam az ajtót és elküldjem Harryt - összehúztam a szemöldökömet.

-Hogy érted? - értetlenül kérdeztem. Felém fordult.

-Mindent elmagyarázok később, egyenlőre legyen elég annyi, hogy a vérfarkasoknak nagyon jó a hallásuk, és ide hallom ahogy az a seggfej mindjárt ideér.

-Meg engedem - válaszoltam, cseppet még mindig zavartan. Kopogtak.

Zayn hatalmas vigyorral az arcán nyitott ajtót, a már dühöngő Harrynek. A férfi először Zaynre, majd végül rám emelte gyönyörű zöldjeit. Ebben a pillanatban azt is elfelejtettem, miért is haragszom rá. De mikor ismét az előtte álló férfira nézett, ürességet éreztem. Olyan ürességet, mint amikor lepereg előttem az egész életem. Mert lepergett előttem valami, csak nem az életem:lepergett előttem Harold csókja.

-Minek köszönthetjük ezt a kellemetlen meglepetést, Harry? - kérdezte Zayn, mire az említett hangosan szívta be a levegőt. Feszülten álltam - féltem.

Mitől féltem?

Féltem, hogy az a Harry akit ismerek, csak egy álca volt, sosem létezett, de amitől jobban féltem, hogy elveszítem Harryt.

-Végtelenül megható a kedvességed, Malik, de biztosan sejted, hogy nem hozzád jöttem - ezzel pedig rám emelte a tekintetét. Meg dobbant a szívem.

-Stacy nem akar beszélni veled - szólalt meg helyettem Zayn.

-Ezt kurvára ne te döntsd el - lépett egyel közelebb hozzá a göndör. Harry valamivel magasabb volt az ajtóban álló férfinál, sőt, észrevehető volt a különbség.

-Érthetően elmondta, hogy nem akar látni, Harold - Harry ekkor lökött egyet Zaynen, aki ennek hatására elesett, miután repült egy métert.

Hátra hőköltem. Harry a férfi elé lépett, aki mikor felállt, egy ütést kapott. Majd még egyet, és még egyet.

-Harold! - kiáltottam. Az említett meg merevedett mozdulatában, rám emelte tekintetét. Csak álltam ott, a szemeibe bámulva, míg Zayn nem hallatott egy apró nyögést. Oda kaptam a tekintetem.

Harryre néztem, aki még mindig engem bámult. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Nyugalom. 

Zaynhez léptem.

-Zayn... - suttogtam, a férfi pedig felült - Zayn, te jó ég, jól vagy? - bólintott.

-Nincs gond. Pár perc múlva meg sem látszik - mondta. Ezúttal én bólintottam. Szemödökéhez nyúltam, fel szakadt. A férfi szisszent egyet.

-Sajnálom - elmosolyodott, meg rázta a fejét.

-Stacy - hallottam a hangot magam mögül, de közbe szóltam.

-Ne! - mondtam - Ne, ne csináld ezt, Harry - fel álltam, megfordultam.
Ott állt, és engem nézett szüntelen.
Sóhajtottam - Ne csináld - suttogtam magam elé.

-Csak hallgass meg, könyörgöm, kérlek Stacy, csak hallgass meg engem - rimánkodott, esedezett értem. Ismét sóhaj. Zaynre néztem.

-Megleszel? - kérdeztem. Zayn szinte azonnal fel kelt, és hevesen a fejét kezdte rázni.

-Stacy nem kéne... - kezdett bele.

-Megleszek, Zayn? - tettem fel ismét a kérdést. Bólintott. Harryre néztem - Remélem van valami szánalmasan jó magyarázatod.

Harry a nyomomban jött az autóig. Beültünk, majd a gázra taposott.

Rettegtem.

A szivem rendellenes tempóban vert a mellkasomban, mert féltem. Féltem attól, miket tehet velem Harry. Úgy éreztem nem ismerem az embert aki mellett ülök, ez pedig őszintén szólva rettegéssel töltött el.

Amint leállította a motort kiszálltam.

Házának ajtaját kitárta, és beléptünk rajta. Olyan mint volt.

Beljebb mentem, majd a nappali közepén meg álltam - pont ott, ahol a legutóbb.

Azonban nem fordultam meg, amíg Harry meg nem szólalt mögöttem.

-Félsz tőlem? - kérdezte. Lehunytam a szemeimet.

-Nem - szóltam. Keserűen elnevette magát. Rá néztem.

-Hallom a szívverésedet, Stacy. Hazudsz - közelebb lépett hozzám, én hátráltam. Megállt.

-Rendben - kezdtem - Nem félek Harry, rettegek. Sosem láttam ilyen dolgot, és ezt sem te mondtad el, hanem Zayn! Kibaszottul Zayn! - kiabáltam - Erre te könyörögsz nekem, hogy hallgassalak végig, én meg jövök mint egy kiskutya! - keserűen nevettem fel magamon. - Olyan szánalmas vagyok!

-Nem vagy szánalmas. Érthető reakció - lépett egyet közelebb. Annyira mérges voltam, hogy hátra sem léptem - Én úgy sajnálom ezt, hidd el. Ha tehetném úgy mennék oda hozzád az első alkalommal, hogy meg mutatom. Csak ne lökj el engem, kérlek, könyörgöm - nem jött ki szó a számon. Tudtam, pontosan tudtam, nem helyes amire készülök, mégsem érdekelt.

Harry a távolságot egyetlen lépésre csökkentette közöttünk, keze az arcomra került. A szívem még gyorsabban dobogott, most azonban nem a félelemtől.
A férfi a mellkasomra nézett-éppen oda, ahol a szívem van.

-Értem - hátrébb lépett tőlem - Szörnyű érzés a tudat, hogy félsz tőlem. De tudnod kell, semmi sem fog történni, ha úgy döntesz kisétálsz.

Fel fogtam.
Fel fogtam annak a súlyát amire készülök, és tisztában voltam azzal, milyen fájdalommal fog járni ha megteszem.
Tudtam, hogy tönkre megy minden eddigi apró mozzanat amit nem így terveztem, és tudtam, sosem fogom elfelejteni. Tudtam, hogy életem talán legnagyobb hibáját fogom elkövetni. 
Ostobaság amit tenni fogok, tönkre fog menni minden.
Éreztem, hogy ezt kell tennem - kedvelem Harryt. Jobban kedvelem, mint az meg engedett lenne.

Én pedig mindezek tudatában sétáltam ki Harry ajtaján.