Elveszve (H.S.)

Kiderüt

Kinyitottam az ajtót.

Az idő a kettőt ütötte,a férfi egy másodpercet sem késett.

-Szia - köszönt egy mosoly kíséretében

-Szia - viszonoztam. Becsuktam az ajtót magam mögött,végül Zayn mellett indultam el. Egy autó állt a ház előtt,melynek kinyitotta ajtaját,és betessékelt - Köszönöm - mosolyodtam el. Bólintott,végül ő is beszállt.

-Én köszönöm,hogy igent mondtál - fordult felém egy pillanatra. Legyintettem.

-Ugyan. Miféle dologról lenne szó? - kíváncsiskodtam.

-Semmi különös - indította el az autót,aztán az útra vezette - Sőt,ami azt illeti nélküled nem is tudnám elintézni.

-Mégis mit?

-Van egy kisebb tér az erdőben,ahova sajnos én nem tudok bemenni. De te igen - ráncoltam a szemöldököm. Az erdőbe...mi lehet az erdőbe? - Nem kell megijedni - nevette el magát - csak oda állsz,és ennyi.

-De mégis miért? - már nagyon érdekelt.

-Meglátod.

Egy korhadt faág roppant a cipőm alatt. Fogalmam sem volt merre megyünk,egy ideje bele zavarodtam a fákba és a bokrokba.

-Milyen messze van? - érdeklődtem. Zayn hátra fordult hozzám.

-Semmire. Itt vagyunk - előre engedett. Igazából semmi érdekes nem volt benne, a fák egy kört alkottak,a közepében pedig semmi sem volt. Fura,de nem különös.

-Mit kell tennem?

-Először is - közelebb lépett - semmi dolgom nincs itt.

-Akkor? - kérdeztem.

-Neked kell tudnod valamit. Én sajnos már nem mehetek be oda,de te amint belépsz,megtudod miért hoztalak ide. Csak,hogy tudd:szerintem ostobaság volt ezt eltitkolni előled.

-Nem értelek...- be sem tudtam fejezni a mondatot,Zayn beljebb lökött. Semmi sem történt. Fel álltam a földről,és körbe néztem. Még mindig semmi - És most? - ahogy ezt kimondtam,mögöttem apró hangok keletkeztek,megmozdult a bokor. Megfordultam. Egy méretes farkas ugrott elő - mögötte pedig egyre többen jelentek meg. Nem tudtam eldönteni,hogy a szívem túl gyorsan ver,vagy megállt.

Mögöttem azonban Zayn hangja ütötte meg fülem.

-Szóltam,Stacy - nem,baszod. Rohadtul nem szóltál. Tettem hátra egy lépést,mikor az egyik farkas is hasonlóan tett,ellenben ő felém mozdult.

-Zayn - ajkaim remegtek. A sírás határán voltam,egy könnycsepp le is gördült az arcomon.

-Most már mindegy,haver - mondta - Mutasd meg neki,ki vagy. Ne ronts a helyzeten - felé fordultam egy pillanatra,de ő az állatokat nézte,mintha hozzájuk beszélne. Mi van?!

-Miről beszélsz? - az első farkas,egy lépést tett felém,ismét. Hátráltam. El kéne futni,hátha le tudom hagyni! Hülye vagyok,egy patkányt se hagynék le!

Ekkor volt az a pont,amikor tényleg megállt a szívem. A farkas két lábra ereszkedett,végül pedig Harry alakja rajzolódott ki előttem.

Hátra hőköltem.

-Stacy...-halkan ejtette ki a nevemet.

Eltűntem. Úgy éreztem,minden amiben eddig éltem,amiben eddig hittem,egy brutális hazugság. Kegyetlennek éreztem minden porcikámat,megtörtnek.

Térdre estem.

Egyetlen szót sem birtam szólni-nem is akartam. A szememből záporoztak a könnyek,a vállam rázkódott. Képtelen voltam lélegezni.

Karokat éreztem magam körül,mikor minden egyre sötétebb színt kezdett felvenni.

Elvesztem.

-Stacy - nevem hallatán,reakciót sem mutattam. Bámultam magam elé még mindig könnyes szemmel.

-Haza viszem.

-Ne érj hozzá - utóbbi hang szólt Zaynre. Érzés kerekedett felül rajtam,ami azt diktálta,a mostani legfőbb bizalmasom és támaszom egyedül Zayn lehet.

-Zayn - mondtam nehezen - Vigyél el innen,kérlek!

-Hallottad,engem hívott - mondta. Mellém lépett,aztán karon ragadott - Gyere,haza viszlek - fel állított. A mellettem álló Harryre néztem,egyszerre láttam rajta minden érzelmet átfutni.

-Stacy...- kezdte volna.

-Nem akarlak látni többet,Harold - ezzel pedig Zayn elvezetett engem.

Sziasztok.
Nagyon régen volt rész,bocsánat.
Most azonban jelentkezem!
Remélem nem lett annyira rossz ez a rész mint gondolom,és olvasható lett.
❤