Könyvtár [YOONSEOK] /BEFEJEZETT/

[2]

Hoseok szemszöge

Unottan szívtam még egyet cigarettámból, mely már az utolsókat rúgta. A fehér autómnak támaszkodtam, és néztem ahogy a délutáni napsütés átmegy kissé komor, felhős időjárásba. Ledobtam azt az utolsó szál cigit, ami nálam volt és összetapostam, ezután be is sétáltam a hatalmas épületbe. Egyből jó érzés kerített hatalmába, mikor beléptem a gondosan berendezett, s megépített előtérbe; ezt mind én teremtettem elő. Nagy mosollyal arcomon indultam el, és arrébb söpörtem homlokomból, azt az oda nem illő hajtincsemet. Beléptem irodámba, ahol neki is álltam a munkának ami az asztalomon sorakozott. Leültem a bőr székembe, és miközben megigazítottam ingemet, felnyitottam az előttem heverő mappát. Azt hinné az ember, hogyha már egyszer főnök, akkor semmi dolga nem lesz. Hát nem így van, mindenkire vár egy kötegnyi elvégezendő dolog, legyen az pár kitöltendő papír, vagy a cég adatainak módosítása, és újítása.

Mikor anno eldöntöttem, hogy alapítani fogok egy céget, azt hittem könnyebb lesz. Nem mintha olyan hű de nehéz munkáim lennének, persze csak az elején volt az. Egy igen nagy könyvkiadó cég főnöke vagyok, azzal a 22 életévemmel. Ez lennék én, Jung Hoseok, egy teljesen unalmas életet élő huszonkét éves srác, akinek élete már most csak a munkából áll. Párkapcsolatom nincs, és nem is találtam még olyat aki tetszene. A szüleimmel nem vagyok a legjobb viszonyban, de mikor évente kétszer összegyűlünk ünnepekkor, akkor megtűrjük egymás társaságát. Testvérem nincsen, ennek ellenére nincs önző természetem mint a legtöbb egyke gyereknek. 

- Szia Hobi! -jött be legjobb barátom az irodámba. 
- Mi szél hozott erre, Jin? -kérdeztem tanulmányozva tovább az iratokat, amiket ki is töltögettem.
- Arra gondoltam elmehetnénk együtt ebédelni -mosolygott aranyosan. 
- Oké -egyeztem bele, és már le is beszéltük a közeli éttermet úti cél gyanánt. 
- És mi újság veled? -érdeklődött és dobta le magát az íróasztalom előtti székbe, majd asztalomra felhelyezte lábait.
- Élek -löktem le onnan patáit, miközben tovább írtam.
- Találtál már új alkalmazottat helyettem? -néz rám kíváncsian, nagy boci szemeivel. 
- Nem, még nem -sóhajtottam gondterhelten, és felnéztem a papírokból. Legjobb barátom egy fekete farmert, és egy világoskék inget viselt, aminek feltűrte ujjait. Barna haja ízlésesen legelt feje tetején, egy hajszála sem állt el a többitől.

- És hogy haladsz azzal a könyvvel amit ajánlottam? Elkezdted már? -kérdezte izgatottan, és mosolyogva nézett rám.
- Nem -ráztam meg fejemet. - A napjaim hatvan százalékában dolgozok, harmincban alszok, öt százalékban eszek, és a maradék öt százalék pedig megoszlik, mikor mit csinálok. Még arra sincs időm, hogy például elmenjek egy moziba, vagy valami -dőltem hátra székemben, és kinyújtóztattam végtagjaimat. 

- Adj fel hirdetést -mondta és megvonta a vállait.
- Az lesz valószínűleg -ásítottam egyet, miközben összeszedtem az iratokat egy kupacba. - Induljunk el most -néztem órámra. - Nemsokára egy óra, és még oda is kell érnünk -igazítottam meg fekete ingemet. Jin is felemelte formás fenekét a székről, és előttem haladva már indultunk is le az autómhoz. Ott kinyitottam a fehér autóm ajtaját, és behuppantam a kormány mögé, ezt követően pedig becsatoltam a biztonsági övet. A GPS-hez hajoltam, és bepötyögtem az utca nevét, ahova mennünk kell, és -hála Jinnek- egy kis zenével indultunk neki az útnak. 
- És hogy haladsz a párkapcsolatokkal? -villantott sunyi mosolyt SeokJin.
- Arra meg végképp nincs időm, szóval sehogy -vágtam rá, miközben az utat tanulmányoztam. Az étteremhez érve, leparkoltam az elé, és már ki is pattantam Jinnel oldalamon a járműből. Befáradtunk a családias étkezdébe, ahol leültünk egy sarokban álldogáló asztalhoz, és felvettük az asztal falapján pihenő zöld étlapokat. 

- Mit hozhatok? -jött hozzánk egy körülbelül velem egy idős lány. Fehér munkaruha volt rajta, kezében egy kör alakú tálca, míg másik kezében egy jegyzetfüzet, és egy toll pihent. Haja összefogva, arcán pedig egy hatalmas mosoly tündökölt, így kivillantotta hófehér fogait. Szeme világoskék volt, de elveszett benne a zöld leghalványabb árnyalata is. Leadtuk a rendelésünket, amiket fel is írt egy lapra, és vissza is sietett a konyha részlegre.
- Naa? -kérdezte meglökve Jin a vállával a vállamat.

- Mi van? -néztem rá értetlenül. 

- Bejön? -vonta fel szemöldökét egy perverz mosoly kíséretében.
- Aranyos, de biztos nem jönnék össze vele -mondtam és hátradőltem székemen. 
- Szörnyű vagy -sóhajtott, és körbevezette tekintetét az étteremben. - És Ő? -biccentett a másik asztalnál üldögélő lányhoz. A másik oldalon ülő lánynak egy fehér cipő, és egy fekete nadrág pihent lábain. Felsőtestét egy lenge, rózsaszín póló fedte, fekete haja kibontva omlott hátára, miközben száján a vörös rúzsa szúrta ki mindenki szemét, ami kiemelte formás ajkait.
- Mit szólnál, ha már úgyis a saját nememhez vonzódok, akkor valami srácot mutatnál? -néztem legjobb barátomra érdeklődve.
- Az ott? -biccentett egy fiú felé. Egy szürke pulcsis, szőke hajú fiú üldögélt a távoli asztalnál, közel az ablakhoz. Arcába volt húzva a kapucnija, nadrágja fekete volt, és az étlapot nézegette, s mikor odament hozzá ugyanaz a pincér, mint aki hozzánk, felemelte fejét a lapokból. Aranyos, kiscica szemei voltak, na meg igen csábító, halvány rózsaszín ajkai. Nem gyönyörködhettem benne sokáig, hiszen ismét arcába húzta kapucniját, és már vissza is merült egy könyv csendes társaságába, ami az asztalon pihent. Manapság nem sok fiatalt látni, hogy könyvet olvas, ezért is lepődtem meg egy pillanatra, de elmosolyodtam, ahogy megláttam a könyv hátulján cégem logóját. Szőke hajkoronájából egy-egy hajszál néha kibukkant a kapucni alól, de végül megráztam fejem.

- Túl zárkózott. Gondolom biztos van sok problémája, nem kell hogy rám zúdítsa azokat -kaptam el róla tekintetem, és már át is vettem a levesemet amit időközben meghoztak asztalunkhoz. 
- Tudod egy párkapcsolatba bele tartozik, hogy együtt oldjátok meg egymás problémáit -mondta cinikusan legjobb barátom.

- Akkor nem lesz párkapcsolatom -tártam szét karjaimat. 
- Menj már oda hozzá. Legalább kérdezd meg, hogy tetszik-e neki a könyv -biztatott Jin.

- Utállak -morogtam, és felé néztem, de már nem volt helyén. Csak egy üresen álló pohár árválkodott az asztalon, és egy már üres tányér. Ilyen gyorsan eszik? Pedig nem is tűnt olyan kövérnek, hogy ennyire szeretne enni. 

- Látod, lehet Ő lett volna az igazi! -nézett rám szomorúan. 
- Szar ügy -kezdtem el belapátolni levesemet. 
- Nem értem, hogy lehet ilyen sikeres a céged, ha mindent ilyen könnyen feladsz -méregetett engem legjobb barátom.
- Egy céget sokkal könnyebb kezelni, mint például az embereket -mondtam egyszerűen, miközben beleittam az előttem lévő kólámba. - Mondjuk bármit könnyebb kezelni, mint az embereket. Mert az emberek kiszámíthatatlanok -vontam meg vállaimat, és tovább ettem.

- Jól áll a bölcsesség -nézett elismerően.

- Sokat gyakoroltam, ugye milyen menő? -estem ki szerepemből egy pillanat alatt, és mint egy kisgyerek, csillogó szemekkel vártam véleményét.
- Igen, igen! -helyeselt lelkesen. Nem is értem, miért vagyunk mi legjobb barátok.