Könyvtár [YOONSEOK] /BEFEJEZETT/

[10]

- Nem erről van szó -sóhajtottam.
- Akkor? -vonta fel szemöldökét Hoseok.
- Mondom, hogy ez bonyolult -temettem tenyerembe arcomat. - Ki megyek a mosdóba -álltam fel, és ki is siettem a mellékhelységbe. Megmostam hófehér arcom, és gondolkozni kezdtem; elmondjam neki? Ha elmondom, nem lesz jobb ugyan, de Ő lenyugszik, én meg osztozhatok valakivel a problémáimon. Nem Yoongi, azzal az idiótával is így kezdődött régen. Nem szabad megnyílnom, mert ellenem fogja irányítani. Tudom, undorító hogy ezt kinézem belőle, de nem bízhatok meg az emberekben. Főleg nem benne, akiről alig tudok valamit. Némán néztem tükörképemre, ahol egy meggyötört, halálán lévő fiú nézett vissza rám, a morcos, kemény külső mögül. Arcomat kezdtem tanulmányozni, s komolyan elkapott az undor. Utáltam a szemeimet, az orromat, a számat, a bőrömet, és a hajamat. Hányni tudtam volna, és azt is akartam. Szemeim alatt halvány karikák díszelegtek, melyek még adtak egy plusz pontot kinézetemnek.
- Yoongi -ébresztett ki bámulásomból a mellettem álló barna hajú fiú. Gyorsan elugrottam a tükörtől, s már felé is fordultam teljes alakommal, bár kicsit lesokkoltam, mikor megláttam nyitott táskámat kezében. - Ez mi? -emelte ki a táskám legmélyéről a pengét. Óvatosan fogta, félt hogy még a végén neki is baja esik.
- Úgy hívják penge, és arra használják, hogy vágjanak vele -mondtam cinikusan, bár belül mégis féltem.
- De nem a karodat kell vágni vele! -mondta már halkabban, nehogy meghalljon minket valaki.
- Én dolgom. Add ide a táskám, egyáltalán ki engedte meg, hogy kutakodj a cuccaim között?! -kérdeztem idegesen, és kikaptam kezéből a táskát, és az éles kis vágó eszközt is. De nyilván nem én lennék Min Yoongi, ha nem vágtam meg volna azzal tenyeremet. - Látod, ez is miattad van -morogtam és földre dobtam a táskám, zsebeimben valami zsepi után kutatva.
- Idióta -mondta dühösen és hozzám sétált. Kezemet kezébe vette, míg másik kezével egy zsebéből szerzett zsepit tartott sebemhez. - Szorítsd oda -kapta fel táskámat és miután becipzározta azt, megfogta pulcsim nyakát, és úgy kezdett kivonszolni a könyvtárból.
- Hova viszel? -kérdeztem idegesen de azért követtem, hisz kíváncsiságom hajtott.
- Csönd -nézett rám komoran. Sose láttam ilyennek, sőt meg is ijesztett, szóval jobbnak láttam tenni amit kér. A kocsijához érve belökött hátulra, majd már be is szállt előre, ahol beindította a motort.
- B-bántani akarsz? -kérdeztem félve.
- Meg teszed azt te magad is..-morogta halkan. - Elviszlek hozzám, lefertőtlenítjük a kezed -kanyarodott be egy utcába.
- Jó..-motyogtam.
- Nagyon fáj? -pillantott hátra a visszapillantóból aggódva.
- Elviselhető -mosolyodtam el halványan.
- Akkor jó -bólintott és többi figyelmét az útnak szentelte. Egy nagy panel ház elé értünk, amiből kisegített és be is tolt a lifthez. Vagy kezemet vagy arcomat szuggerálta, ami kezdett idegesíteni, de ekkor jött a lift. Beszálltunk abba, bár ott még kisebb volt a hely, így fejem elég közel volt mellkasához. Konkrétan odáig hallottam szíve dobogását.

A barna faajtóhoz vezetett mikor kiszálltunk a liftből. Nem néztem az emeletet, csak a 43-as számot, a falapon. Elő halászta kulcsait, és azok segítségével ki is nyitotta azt a bizonyos ajtót. Szinte majdnem minden úgy volt ahogy terveztem; minden fehér, modern. Az ajtó mellett kicsivel arrébb egy nagy tükör, amit Hoseok ki is nyitott, szóval egy amolyan tükör szekrény. Berakta oda levetett cipőjét, és ment is a nappaliba, aminek hatalmas ablakai voltak. A konyha közvetlen az ajtó mellett volt, míg az egyenesen található nappaliból nyílt jobb oldalt a fürdő, és jobb oldalt volt a háló. Levettem cipőmet és a szekrénybe raktam, ezután követtem Hobi-t a fürdőbe. Ott megmosta kezemet, utána az asztalhoz küldött, ami a konyhában volt. Kiballagtam oda, úgy ahogy kérte, s le is ültem egy székre. Egy szintén fehér dobozzal tért vissza hozzám, amit felnyitva, kiválasztotta a fertőtlenítőt, és a fáslit.
- Hobi, erre semmi szükség -néztem fel rá. Némán mellém ült, és a vatta pamacsra tett fertőtlenítőt a lehető legóvatosabban, s legfinomabb mozdulatokkal vitte fel bőrömre. Fájt, hogyne fájt volna, de inkább az előttem ülő férfira koncentráltam. Felhúzta könyökömig a pulcsim ujját, és végig mérte össze vágott karomat.
- Nem tudtam, hogy ilyen rossz a helyzet -vizslatta karomat, mintha olyan érdekes lenne. Persze, nem mindennap lát az ember ide-oda vagdosott testrészeket -jó esetben- viszont nem kéne ilyen feltűnően bámulni.
- Nem olyan vészes -hajtottam le fejem.
- Min Kibaszott Yoongi, most mindent el fogsz nekem mondani -kezdte el bekötözni tenyeremet. Bele kezdtem a mesélésbe, és legnagyobb meglepetésemre nem sírtam el magam. Talán bizonyítani akartam Hoseok számára, hogy nem vagyok gyenge és kibírod. Az is lehet, hogy már túl sokat sírtam miatta, és már nem megy. Elmondtam neki a gyerekkoromat, az apámat is nagy vonalakban említettem, és azt a bizonyos régi legjobb barátomat is, ahogy szóba jöttek az önértékelési problémáim. Némán hallgatott, egy-egy hülye döntésemnél nem szólt közbe, nem tett megjegyzést.
- Nagyon sajnálom -motyogta.
- Nem. Nem kell -ráztam meg a fejem és felálltam.  - Azt hiszem haza megyek -mentem az előszobába.
- Holnap eljössz a könyvtárba? -kérdezte mikor lementünk a kocsihoz, és beszálltunk abba.
- Persze -vágtam rá. Kirakott a könyvtárnál, s míg Ő erősködött hogy vigyem el a kabátját, sunyi módon kivettem táskámból.

- Itthon vagyok -mondtam halkan. Ismét hallottam a rádió ijesztő, ismétlődő zenéjét, így tudtam, apa itthon van.
- Hol voltál? -jelent meg apám a konyhaajtóban.
- Könyvtárban -magyaráztam míg levettem cipőmet.
- Ki engedte ezt meg neked? -kérdezte de teste kissé meginogott. Megint részeg.
- Tegnap te mondtad, hogy elmehetek -motyogtam, bár tudtam, hogy már mindegy.
- Ne hazudj -emelte meg kezét, s még úgy is megijedtem, hogy jóval távolabb állt tőlem.
- Nem hazudok -csuklott el hangom. Hozzám sétált, és miután lenyomott két ütést szemem alá, hozzám vágta a kezében lévő sörös dobozt, mondván hogy vigyem ki a szemetet. Tettem amit kért, a konyhába mentem és össze szedtem a szemetesben sorakozó sörös üvegekkel tele tömött zacskót, és egy papucsot felkapva tappancsaimra, kimentem a kukához, amibe bele dobtam a szemetet. Vissza battyogtam a házba, ahol meghallottam fentről a víz csobogását. És hogy ez miért volt furcsa? Mivel apa sosem fürdik, csak zuhanyozik.
- Engedtem neked vizet, nyomás fürödni -mosolygott rám. Mivel nagyon megijedtem mosolyától, pizsamámat felkapva siettem a fürdőbe, ahol látni alig lehetett a párától. Becsuktam az ajtót és le is öltöztem majd bele dobtam magam a forró kádba. Az iszonyatos fájdalomtól combomat markolásztam, míg szemeimet össze szorítottam. Alig kaptam levegőt, olyannyira párával volt megtelve az egész helység. Úgy voltam vele, hogy maradok ameddig akarok, majd ha megunom gyorsan felöltözök és kimegyek. Ez így is lett volna, sőt már szédültem is, annyira elfogyott levegőm, így felvettem pizsamámat. Azt hittem menten össze esek, ezért már számon vettem a levegőt miközben az ajtóhoz mentem és lenyomtam a kilincset. De az nem nyílt. Kétségbeesetten rángattam a fürdő kilincsét, míg kezdtem egyre rosszabbul lenni.
- Apa..apa kérlek engedj ki -kapkodtam a levegőt.
- Kellemes a víz Yoongi? -hallottam meg dühös hangját.
- Apa könyörgök engedj ki -aggódtam jobban. Szorításom kezdett enyhülni a kilincsen, szemeim kezdtek lecsukódni, és tompán is hallottam. Mikor már tényleg majdnem össze csuklottak lábaim, kinyílt az ajtó, én meg mint valami fa, úgy dőltem előre, a folyosó padlójára. - Remélem megtanultad a leckét -rúgott bele kettőt mellkasomba apa.
- Igen..-nyöszörögtem halkan.
- Nem hallom -emelte meg hangját.
- Megtanultam a leckét apa -mondtam hangosabban, míg szemeimből megeredtek könnyeim. Miután a férfi ott hagyott, csak erőtlenül próbáltam fel állni, bár igen kevés sikerrel. Hoseok, hol vagy, hogy vigyázz rám?! Én csak Őt akarom!