Könyvtár [YOONSEOK] /BEFEJEZETT/

[4]

Miután bezártam magam mögött az ajtót, felcsaptam fekete kapucnimat és a szájmaszkomat, hogy kevésbé lehessek felismerhető. Mindjárt reggel 11 óra, még van időm. Telefonomat használva kezdtem el keresni a könyvtárat, mivel még sok év után se bírom megjegyezni. Végül egy nyugodt sóhajt eresztettem, mikor megláttam a nagy, fehér épületet, tetején a "Könyvtár" felirattal. Oda ballagtam, át a parkolón, ahol csak egy autó állt. Biztos a könyvtárosé. Vállat vonva löktem be az ajtót és lépcsőztem fel a könyvtár részéig az épületnek. Ott levettem szájmaszkomat, és egy halk köszönés után mentem is a könyvespolcokhoz. Mélyet szippantottam a levegőből, amit alap esetben furának gondolnának az emberek, de én nem. Imádom a könyvek illatát. A sorok közt kezdtem keresni, és végül megtaláltam a legfelső polcon a kiszemelt könyvemet. Először körbe néztem hátha van valami szék, vagy itt dolgozó ember aminek segítségével le lehet venni a könyvet, de miután ezt nem láttam, lábujjhegyre álltam, és próbáltam levenni az olvasmányt. Vagy 15 percig szenvedtem, már-már kezdtem feladni, mikor is egy kéz csúszott derekamra. Egyből ledermedtem, és a legfelső polcra nyúló kézre néztem. Mekkora lapát keze van! Levette a könyvet, utána a kéz tulajdonosa már meg is mutatta magát; barna haj, fekete szemek, és nálam magasabb. Egy fehér inget viselt, fekete nadrággal, és egy egyszerű fekete cipővel.
- Köszönöm -hajtottam le fejemet, és kezembe vettem a regényt.
- Szívesen -mosolygott és kezét már le is vette derekamról, hála égnek. Leültem az egyik asztalhoz, hiszen nincs könyvtárjegyem így nem tudom kikölcsönözni, így ott kezdtem olvasni. Pár pillanat múlva, éreztem magamon valaki tekintetét, így a már régi, sárgás lapokból felhajtottam fejemet és körbe pillantottam. Talán 10 méterrel arrébb egy másik asztalnál ott ült az a fiú, aki levette a könyvet nekem. Fiú? Férfi inkább. Fekete szempárjait rajtam tartotta, s mielőtt elpirultam volna, gondolatban kétszer felpofoztam volna. Yoongi, utálod az embereket, ne feledd! Felvontam szemöldököm, mire fejével a mellette lévő székhez biccentett. Megráztam a fejem, mire bevágta a durcit; karjait keresztbe tette mellkasa előtt, orrát kicsit felhúzta. Szemet forgatva merültem vissza a lapok közé, de valahogy nem tudtam a sorokra figyelni. A srác vonzotta az ember tekintetét, egyszerűen rá nézni is jó volt. Mikor már délután hármat ütötte az óra, elővettem zsebemből egy kis cetlit, amit a könyvbe tettem, oda ahol tartottam, felálltam helyemről és már vissza is mentem ahhoz a polchoz, ahonnan lekerült az olvasmány. Már ott volt egy kisebb szék, így arra felálltam és úgy raktam fel a legfelső polcra a regényt. Lehuppantam onnan, vigyázva hogy ne csapjak zajt, és már el is indultam a kijárat felé, de a fiúra vetettem még egy pillantást. Bele merülten, és koncentrálva olvasott egy valószínűleg fantasy könyvet, legalábbis borítójáról ezt szűrtem le. Alsó ajkát alig láthatóan be harapta, szemei ide-oda ugrottak a sorok között. Szemöldökét kicsit ráncolta, miközben teljesen egyenes gerinccel ült a könyv felett. Szerintem észrevette, hogy nézem így megemelte tekintetét, és egyből szemembe irányította azt. Egy pillanatra, de tényleg csak egy kicsit, szinte elfelejtettem a külvilágot. Nyugodtságot sugároztak a fekete szempárok, amitől egy furcsa érzés keletkezett mellkasomba. Megráztam fejem, vissza térve gondolataim közül, és már el is indultam haza, mert sietnem kellett. Holnap is eljövök majd.

Otthon megcsináltam apa kajáját, és ment is a mikróba, míg Ő maga az asztalnál ült.
- Mikor van már kész? -kérdezte, miközben dobolt ujjaival egy ijesztő ütemet.
- Mindjárt, csak még hideg egy kicsit -mondtam halkan. A mikró egy hangos csipogással jelezte, hogy kész az étel, így kivettem azt onnan, és egy villát meg egy kést a tányérra helyezve raktam apa elé. - Remélem ízleni fog -ültem le vele szemben. Bevallom, szívem ezerrel vert, mert nem nagyon bízok apában, és a késben együtt. Bármikor leszúrhat, vigyáznom kell.
- Arra gondoltam -törölte meg száját éves közben. - Elmehetnél dolgozni, ne csak én keressek -nézett engem, utolsó falata után. Kezével még mindig a kést szorította, ami egyre nagyobb félelemre adott okot.
- Jó -nyeltem nagyot. Apa szorítása erősödött az éles tárgyon, és tekintete rólam, a késre vándorolt.
- Félsz tőlem Yoongi? -kérdezte nyugodtan, de hangjában érezhető volt az idegesség.
- Dehogy -motyogtam halkan, elhaló hangon.
- Miért hazudsz? -állt fel, mire én is felpattantam.
- Apa nem hazudok -néztem szemeibe, amikben beteges csillogás tükröződött.
- Nem hiszek neked -jött közelebb, míg én csak hátráltam, egészen a falig. - Nincs bennem semmi ijesztő -fonta ujjait nyakam köré.
- Persze, hogy nincs -mondtam kicsit hangosabban, miközben szorítása erősödött.
- Látom, hogy hazudsz! -kiáltotta el magát, és a kezében lévő kést a fejem mellé állította, bele a falba, mire kitört belőlem a sírás.
- Apa kérlek hagyd abba! -kezdtem el fulladozni mind könnyeimtől, mind apa szorítása miatt. Bele ütött hasamba, mire fájdalmasan felkiáltottam, már ahogy tudtam.
- Gyűlöllek úgy ahogy vagy, te szerencsétlen -eresztette el nyakamat, így fulladozásom közben földre estem. - Remélem a következő ember aki kisétál az életemből, te leszel -hagyta el a konyhát. Kezdtem vissza nyerni levegőmet, így csak zokogva dőltem neki a falnak. Mindenki azt várná, hogy azt mondjam, hogy ezeket holnapra elfelejti. A válasz: Nem. Apa mindenre emlékszik amit velem csinált, és még bűntudata sincs. Gyorsan elmentem fürödni, ezután becsuktam ajtómat, és telefonommal együtt, be bújtam az ágy alá. Gondolom érthető, de én ezek után rettegek apával egy házban aludni. A sötét szobában, össze kuporodva ágyam alatt, vártam hogy elnyomjon az álom, és addigra elmenekülhessek innen. Más velem egykorú ilyenkor a pasijával, csajával néz filmet, beszélget, alszik, avagy barátokkal bulizik. És itt van Min Szerencsétlen Yoongi, aki még az ágyán se tud aludni. Vékony alkatomnak köszönhetően simán beférek az ágy alá, nem kell attól félnem, hogy beragadok. Még szabad terem is van, miről beszélünk? Behunytam szemeimet, ahol is láttam magam előtt a könyvtárban lévő fiút. Nagyon szar az arc memóriám, az Ő arca mégis megmaradt, sőt angyali hangja is. Biztos jó lehet az illata, és jó szorosan tud ölelni is. A haja biztos párna puhaságú, a bőre pedig selymes lehet. És a szája...biztos jól csókol. Szívesen megtapasztalnám ajkait, enyémeken. Bárcsak. Olyan jó lenne, most egy kényelmes ágyon lenni. Mondjuk egy másik házban. Egyedül. De nem is egyedül, mert a névtelen srác ott lenne. Együtt feküdnénk az ágyon, és miközben Ő ölel engem, én illatával sem bírok betelni, nemhogy még látványával. Felkeltette az érdeklődésem, az tuti. Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra fejemet.