Könyvtár [YOONSEOK] /BEFEJEZETT/

[13]

- Ugye tudod, hogy nagyon veszélyes itt lenned? -néztem fel barátomra, mikor már a kanapén ültünk. 
- Tudom -vonta meg vállait. - De miattad megéri -festett arcára egy aranyos mosolyt. 
- Hülye vagy -mondtam ki szemébe, mire nevetve karjaiba zárt, és ölébe húzott. 

- Tudod sokszor mosolyoghatnál, úgy legalább tudnám hogy jól csinálom a dolgom -szólalt meg egy idő múlva Hoseok. 

- Nekem nem áll jól a mosolygás -hajtottam le fejemet, és mellkasához tettem buksimat, így hallhattam szívverését, ami elfelejtette velem, hogy épp mit is csinálok. Lehunytam szemeimet, és inkább mellkasa dübörgését hallgattam, mintsem amit mondott, hiszen az most kivételesen nem nyugtatott meg annyira.

- Figyelsz te rám? -simított gyengéden hajamba Hobi, és egyik tincsemmel kezdett játszadozni. - Valahogy sejtettem -mosolyodott el, és fejem tetejére adott egy puszit, míg Én megöleltem Őt kis karjaimmal. Abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy lebukunk-e vagy sem. 

- Egyébként gondolkoztál már az egészen? -kérdezte hátamat simogatva. 
- Nem -ráztam meg a fejemet, és jobban bújtam mellkasához. - De így is azt mondom, hogy veled szeretnék lenni -mondtam vörösödő fejjel. 
- Tényleg? -lett hatalmas mosoly arcán, és állam alá nyúlva felemelte fejemet. 
- Tényleg -motyogtam szemébe nézve, amiben ismét eltudtam volna veszni. Szinte fekete szemei nyugodtságot árasztottak, volt benne némi csillogás, ami miatt el is felejtettem, hogy hol vagyok. Csak rá tudtam koncentrálni, s egész lényére. 

- Ideje menned -álltam fel Hoseok öléből, ebben pedig követett -most már- a páromnak mondható személy.

- Majd még beszélünk -nézett rám, és felvette cipőjét, utána pedig kabátját. Hozzám sétált, majd egy tincsemet fülem mögé simította, és ajkait óvatosan enyéimnek tolta. Lehunytam szemeimet, miközben nyelvének bejutást adtam számba, és nyakánál megöleltem, de persze ehhez is lábujjhegyre kellett állnom, mivel sokkal magasabb volt mint Én. Fenébe! - Apáddal meg vigyázz, és bármi van, hívj fel -puszilta meg homlokomat.

- Rendben -bólintottam, habár tudtam, hogy úgyse fogom felhívni. Nem fogom zaklatni a problémáimmal, neki is vannak, elég neki az. Miután elhagyta házunkat, és magát az utcát is, bezártam az ajtót és vissza sétáltam a nappaliba, ahol is észrevettem ott hagyott cigis dobozát. Felvettem azt onnan, és a szobámban elrejtettem ágyam alá, hátha egyszer szükségem lesz rá. Sokáig tanultam, már három óra is eltelt, én pedig nem akartam enni, hiszen tudtam, hogy nagyon el fogok hízni, akármit magamba tömök. A matek házi megoldásában már csak az zavart meg, mikor édesapám haza állított, és nagy erővel becsapta bejárati ajtónkat. 
- Min Yoongi! -kiabált torka szakadtából, mire rajtam átfutott egy kisebb sokk; mi van ha meglátott? Remegő kézzel csuktam be a tankönyvet és mentem le a lépcsőn, de lábaim feladták a szolgálatot, így sikeresen lebukfenceztem egyet a lépcsőn. Ez is csak neked megy Min Yoongi! 

- Szia apa..-motyogtam fejemet dörzsölgetve, és felálltam, a lépcső korlátjában kapaszkodva. 
- Mit képzelsz magadról?! Nem hívsz fel amikor haza érsz? Teljesen elment az eszed?! -tekerte kezét nyakam köré, és megszorította azt. Csak ennyi? Emiatt van kibukva, hogy nem küldtem neki SMS-t, vagy valami? 
- Nagyon sajnálom apa -mondtam halkan, mire erősebben szorította nyakam. 

- Még erre sem vagy képes, te szerencsétlen! -rúgott bele hasamba, és a földre dobott. - Takarodj a szobádba -mondta dühösen. - Remélem álmodban megfulladsz -morogta.

- Ne haragudj..-motyogtam, és felálltam a földről, akárhogy fájt mindenem. Felsiettem a lépcsőn, be a szobámba, és vissza is ültem ágyamra, ahol felhúztam a hasamnál lévő pólót; a többi lila folt mellé került még egy. Elnyeltem könnyeimet, és halkan motyogtam az eddig bemagolt anyagot, mikor is meghallottam ahogy a fürdőben ismét megengedte apa a vizet. Úgy látom ma is általa fogok fürödni. 

Egy hirtelen pillanatban berontott szobámba, és alkaromnál fogva a fürdőbe ráncigált, így bőven felszakítva egy-egy sebemet. A kád már feléig állt vízzel, s így apa a tarkómhoz nyúlt és fejemet belenyomta a vízbe. Kapálóztam, ütögettem mindenhogy, de nem engedte, hogy feljöjjek a víz alól, pedig már elfogyott levegőm, és elég sok vizet nyeltem. Csoda, ha nem ittam ki az egész kádat. Mikor már homályosult az a minimális látásom is, és éreztem hogy nem bírom, apa felhúzott a víz alól, majd ruhástól, bele lökött a jéghideg fürdőkádba. El is hagyta a fürdőszobát, én pedig ott maradtam köhögve, fájó háttal, miközben könnyeim folytak arcomon. Vérző orromhoz tartottam kezemet -mivel fejemet nem kevésszer hozzá is ütötte a kádhoz, ezért az is fájt- és egy törülközőt keresve, oda szorítottam orromhoz, hogy ne áztassak el mindent a piros folyadékkal. Köhögve felálltam a vízből, és leengedtem a vizet, hiszen bőven piros volt az is. A szobámba mentem, és becsukva az ajtómat előszedtem telefonomat, majd behoztam Hoseok számát, de mielőtt felhívtam volna, elgondolkoztam. Biztos felhívjam? És ha zavarok? Testem a gondolatra megremegett, hogy mi lesz ha pont rosszkor hívom, és mivel kezem is egy pillanatra megingott, sikeresen rányomtam a hívás gombra. Én idióta! 

- Yoongi? -jött Hobi hangja, miközben ásított egyet. 

- Izé.. szia -motyogtam halkan, nehogy apa meghallja.
- Baj van? Hogyhogy hívtál? -kérdezte meglepődve. 

- Véletlen volt -mondtam halkan, pedig legszívesebben mindent elmeséltem volna, és könyörögtem volna neki, hogy jöjjön értem. 

- Ó -értette meg barátom. - Na és mondd csak, hogy vagy? -kérdezte vidáman. Bárcsak én is ilyen boldog lennék!

- Nagyon jól -mondtam halkan, könnyes szemekkel. - Most le kell tennem, ne haragudj. Majd még írok ígérem, csak csinálok valami kaját. Szia -tettem le, reakcióját meg sem várva. Kaja csinálása helyett -mivel már rég csináltam, ezért konkrétan most Hoseok "szemébe" hazudtam- pizsamámmal kezemben elmentem fürödni. Tudtam, hogy úgyis valami perverz hozzászólást mondott volna, szóval csak ennek érdekébe hazudtam egy kicsit. Az már más kérdés, hogy a lelki és a fizikai állapotomról is hazudtam neki, mikor azt mondta hívjam ha baj van. 

Beültem a kellemesen meleg vízbe, és lecsuktam pilláimat. Ez az egyetlen hely, ahol lehetek egyedül. Szemeimből megindultak könnyeim, szám megremegett, ahogy egész testem is a gondolat miatt, hogy előbb majdnem ugyanebben a kádban haltam meg. Lejjebb csúsztam a habok között, és hagytam ahogy az arcomon lepergett könnycseppjeim halk csobbanással váljanak eggyé a vízzel. Fájt a fejem, a hátam, a torkomban égető érzést éreztem, de mardosott belülről a bűntudat, hogy hazudtam Hoseok-nak, pedig Ő csak segíteni szeretett volna. Ezt is elbasztam.