Könyvtár [YOONSEOK] /BEFEJEZETT/

[20]

- Nálam hagytad múltkor a töri tankönyved -köszöntött Hoseok reggel. Csak egy pólóban, és egy alsóban álltam előtte, össze-vissza álló hajjal, míg Ő szokásához híven, ismét hódított külsejével; egy sötétzöld dzseki volt rajta, alatta egy fehér pólóval, amíg lábait is egy fekete nadrág tarkította, Vans cipőjével egyetemben. 

- Csak ezért keltettél fel? -kérdeztem ásítva, és elvettem kezéből a tankönyvemet, amit be is dobtam a nappaliba. 

- Csak ezért. Plusz látni akartalak -mosolyodott el édesen, és arcomra simított, majd egy csókban részesített. Másik kezét derekamra tette, és közelebb lépett, míg én mellkasán pihentettem mancsomat. - Rég voltunk együtt bárhol is. Megismételhetnénk valamikor -mosolygott, miközben szemeimet nézte. 

- Benne vagyok -mondtam szám szélében egy halvány mosollyal. Kezemet felvezettem hajába, mire ismét megcsókolt, de már lassabban, s érzékibben. 
- Szívesen időznék még itt veled, de tudod haza kell mennem, jön egy vendégem -sóhajtott fáradtan. 

-Megcsalsz? -vontam fel a szemöldökömet. 

- Hivatalosan nem is vagyunk együtt -cirógatta meg államat. - Egyébként meg egy nővel kell majd konzultálnom a céggel kapcsolatban. Marha sok kedvem van hozzá, így reggel kilenc tájékán -morogta Hobi. 

- Vigyázz magadra -motyogtam álmosan, és megöleltem. Fejemet mellkasába fúrtam, és egy mélyet szippantottam pólója isteni illatából, miközben Ő hátamat cirógatta. 

- Te is. Te főleg -puszilta meg fejem tetejét. - Még mindig áll a lehetőség, hogy hozzám költözz, ugye tudod?

- Jó -zártam le ennyivel, s mielőtt megszólalhatott volna, ajkaimmal betapasztottam száját. Egy mosolyt elengedve megsimította arcomat és viszonozta csókomat, miközben megharapta felső ajkamat. - Siess, nehogy megvárakoztasd a nőt -mosolyodtam el, és elengedtem. Egy gyors puszit adott még számra, ezután már ment is kocsijához, ahova bepattant és el is indult. Vissza zártam az ajtót, és szobámba mentem, ahol kis habozás után elő is vettem telefonomat. Apa ma este céges partin lesz, így úgysem lesz itthon. Rá is írtam barátomra, hogy ott aludhatok-e nála, mire szinte rögtön érkezett a válasz, méghozzá hogy természetesen. Össze is pakoltam cuccomat táskámba, de mivel még bőven volt időm, ezért leültem ágyamra, és elővettem mára már elkopott dalos füzetem, amely tele van az általam szerzett zenékkel. Fel is lapoztam azt, és az utolsó oldalra kezdtem írni attól eltérően, hogy jó ideje nem volt toll a kezemben, így arra számítottam totál kijöttem a gyakorlatból, ám nem így lett. A toll sercegése töltötte be sivár szobámat, sőt az egész házat, és néha lélegzetem is bezavart a képbe. 

- Faszomba...-hallottam meg lentről apa ideges hangját, ezt követően pedig az ajtó csapódását. Leraktam füzetemet, pontosabban vissza csúsztattam az ágy alá, és már le is siettem apához, aki lerúgta magáról cipőit. - Csináltál ebédet? -mordult rám, mire hátrébb léptem egyet, és így a lépcsőre estem. 

- M-még nem. Azt hittem később jössz -nyeltem nagyot.

- És ez felhatalmaz arra, hogy ne csinálj nekem ebédet?! Azonnal takarodj a konyhába, és ha tíz perc múlva nem lesz valami az asztalon, esküszöm kitekerem a nyakad! -lett idegesebb, és megindult felém, majd miután belém rúgott egyet, fel is ment szobájába. Oldalamat fájlalva, s fogva mentem be a konyhába, ahol szélsebesen -már ahogy tudtam- neki álltam elkészíteni valami ételt. Sikerült is, igaz, hogy kétszer megvágtam a kezem, és egyszer megégettem az ujjam, de végül került étel az asztalra. Apa pontosan tíz perc után le is jött a konyhába, és enni kezdett, de körülbelül a harmadik falatnál idegesen nézett rám. - Ez egy darab szar! -kiabált, mire ismét megremegtem. Megindult felém, mire azonnal kapcsoltam és elkezdtem felfelé futni a lépcsőn, nyomomban pedig szélsebesen futott apa is. Gondolkodás nélkül zárkóztam be a fürdőbe, aminek ajtaját el is kezdte ütni apám, még meg is ijedtem, nehogy betörje a fehér falapot. A dörömbölés egy idő után abba is maradt, így a síri csend maradt társaságomnak, illetve néholi szipogásom, ugyanis ismét megtörtem, és zokogásban törtem ki. Szívem ezerrel vert, szemeim fájtak a sok sírás végett, alig kaptam levegőt. Kezeim remegtek, szédültem, fájt a fejem, pár vágás a combomon még fel is szakadt. Nagyot nyeltem, és összeszorítottam szemeimet, és fogaimat, és próbáltam elnyelni a feltörni készülő ordításomat, a fájdalom, és a dühöm miatt. Elegem lett, hogy ez van mindig. Ez nem élet, ez... ez már nem is tudom mi. 

Miután csillapodtak a kedélyek, és apa is elment dolgozni dolgozószobájába, kimerészkedtem a fürdőből, de csak miután megmostam véres combomat, és át is tekertem fáslival a sebeket. A szobámba siettem ahol elővettem ruháimat, és felkapkodtam azokat magamra. Szemeimet törölgettem, és próbáltam nyugodt maradni, és felkészülni arra, hogy hogyan fogok meglépni innen este. 

- Ki volt az a fiú? -hallottam meg apa elfojtott dühvel teli hangját hátam mögül. 

- Milyen fiú? -kérdeztem, és egyszerre csak lefehéredtem, mozdulni se bírtam. 
- Aki reggel itt volt. Ki. Volt. Az? -kérdezte, és idegesebb lett. 

- Csak...csak egy osztálytársam -motyogtam, és szembe fordultam édesapámmal. 

- Akinek autója van? Yoongi ne hazudj nekem! -kiabált rám, mire összerezzentem. 

- E-esküszöm csak egy barátom...-hajtottam le fejemet, és próbáltam visszatartani sírásomat. 

- Egy barátod, akivel itt nyaljátok egymást az ajtómban?! Te idióta buzi! -jött hozzám, és mellkasomnál fogva le is lökött az ágyra, majd ütni kezdett. Könnyeim előtörtek, ordítottam minden egyes ütésnél, mindaddig míg apa be nem fogta számat, kezével. Mikor úgy tűnt abbahagyta, vártam míg elmúlik szédülésem, és könnyeimtől tudok látni, majd felültem. Minden bátorságomat összeszedve felkaptam ágy végében lévő táskámat, és ellöktem apát, ezután rohantam le. Az ajtóban csak kezembe felkaptam cipőim, míg apa tombolt, és hatalmas léptekkel jött le a lépcsőn úgy, hogy a padló is bele remegett. Ijedten kaptam kulcsomhoz, és feltépve az ajtót, be is zártam azt, majd futni kezdtem, mezítláb, a sárban.  Mikor egy bokorhoz értem, leguggoltam ott, és elkezdtem felvenni cipőmet, mikor is meghallottam ahogy házunk ajtaja kicsapódik.

 - Min Yoongi! -ordította apa, mire összerezzentem, és halkan, futni kezdtem a buszmegálló felé. Telefonomat otthon hagytam, csupán egy kulcs volt nálam, és pizsamám. Arcom tele volt lila-kék foltokkal, nyakamon a szorítás nyomai éktelenkedtek, kezeimen majdnem összes sebem felszakadt, így szürke pulcsimon az alkar része totál átázott a vértől. Combomon sem volt más a helyzet, úgy néztem ki akár egy menstruáló nő, akinél épp nem volt ott a női cucc, mikor kellett volna. Szám is fel volt szakadva, hajam ide-oda állt, pulcsim megtépve. A zsebemben lévő zsebkendővel próbáltam enyhíteni a vérzést, de nem sokat ért, így még azzal a maradék életerővel kezdtem el sietni Hoseok háza felé. Ott pont nyitva is volt az ajtó, mivel a vízvezetéket szerelték a házban, így be is osontam, és beesve a liftbe, megnyomtam a szokásos emelet gombját. Miután éveknek tűnő percek múltán kiszálltam a liftből, oda bicegtem az ajtajához, és feltéptem azt, mire mindkét szempár rám szegeződött. 

- Yoongi! -hallottam meg tompán Hobi aggódó hangját, majd hogy széke felborult, és megindult felém, ám én ekkor már nem bírtam; lábaim összecsuklottak, szemeim pedig lecsukódtak, így átadva magam a sötétségnek.