𝑺𝒊𝒍𝒆𝒏𝒕𝒍𝒚 𝑫𝒆𝒔𝒕𝒓𝒐𝒚𝒆𝒅 ☆彡 𝑬𝒓𝒆𝒓𝒊

◣10.◥

Az egész életem a feje tetejére fordult. Kihevertem a történteket Petrával és Levivel is közelebb kerültünk egymáshoz. Hétből minimum öt napot sülve főve együtt töltöttünk, játszottunk, bicóztunk vagy Levi próbált megtanítani motorozni. Semmi testiség nem történt köztünk ezalatt.

Boldognak éreztem magam. A mai napig.....

Mindig ilyen voltam. Ha sok esemény történt, legyen jó vagy rossz, muszáj volt egyedül lennem. Ez a magány általában annyiból állt, hogy azt csinálom, amit szeretek és amihez nekem van kedvem.. hogy ne kelljen másnak az érzelmeihez igazodnom. 

Viszont most a sötét szobám közepén ülök, térdemet felhúzva, könnyeimet árasztva, miközben depis zenéket hallgatok.

Hogyan lehetek ennyire szánalmas? Nem szeretem aki vagyok, sosem szerettem magam, most pedig... a tény, hogy a fiúk vonzanak.. hányni tudnék. Tényleg nem ítélem el a melegeket, nincs velük bajom. A társadalomnak van. Tudom, hogy mindenki azt gondolja rólam, hogy nem érdekel ki mit szól, de ebben a témában eléggé tud ez foglalkoztatni. Nem tudom elfogadni, hogy ez vagyok.. Levire sem tudok szerelemmel nézni, attól függetlenül, hogy mi történt köztünk. Szeretem őt, de nem.. úgy.. Ha arra gondolok, hogy.. szexelünk.. nem megy.

Csókolózni a szabadban mindenki előtt? Esetleg gyereket nevelni? Megfogni egymás kezét nyilvános helyen? Összeházasodni, együtt élni?

Mi a fenét gondolok én még is? A szüleim mit szólnának? Visszataszítónak tartanák. Anya talán nem, hisz ő egy.. angyal, beletörődne.. de a nővérem.. erre gondolni is... félek.

Gyáva lennék, amiért ezt gondolom? 

Még szép, hogy az. 

Véget kell vetnem ennek az egésznek. 

Jobb, ha barátok maradunk. 

- Hé! - szólalt fel egy ismerős hang annyira, hogy még fülessel is hallottam. 

Levi volt az. Leült mellém, mire leállítottam a zenét. Nem voltam képes rá nézni.

- Miért kuksolsz itt egyedül? Ha van valami baj, miért nem hívtál fel? - értetlenkedett, de hangjából kivehető volt némi csalódottság is.

Feltételezem azért, mert nem rohantam hozzá egyből.

- Nyilván azért, mert erre vágytam.. nézd.. - sóhajtottam egy nagyot gondterhelten - n-nem akarom, hogy.. 

- Hogy? - nézett rám válaszra várva.

Vetettem rá egy pillantást, elvesztünk egymás szemeiben és nem tudtam.. kimondani.. ezért még rosszabbat mondtam. Olyan.. boldognak tűnt, leszámítva az előbbit.

- Má-másé legyél - szaladt ki a számon.

Mi a picsa?

Gratulálok, Eren. Véget akartál vetni ennek, de mint mindig a visszájára sült el.

Levi összekulcsolta kezem az övével.

- Akkor mi ketten... - kezdett bele bizonytalanul, még is izgatottan.

- N-nem kell ám kimondani.. - pirultam el rögtön.