𝑺𝒊𝒍𝒆𝒏𝒕𝒍𝒚 𝑫𝒆𝒔𝒕𝒓𝒐𝒚𝒆𝒅 ☆彡 𝑬𝒓𝒆𝒓𝒊

◤ 19. ◢

Karácsony. Gyűlöltem eme napokat. Talán régi sérelmekből értetődően, de nem csak ez játszott közre. Engem sosem zavart ez a jelöljünk ki egy napot és ajándékozzunk meg mindenkit holmi drága szir szarral, inkább az volt a gáz, mennyi energiával járt, hogy össze lehessen hozni egy olyan vacsorát, amit legszívesebben magányosan a szobámba fogyasztottam volna el. Még mindig gyűlöltem a nővéremet, azt meg főleg, hogy csak róla volt szó az asztalnál. Ő mindenben jó, soha az életben nem téved, ha te ugyan azt megkísérelted amit ő, akkor is próbált kioktatni. Borzasztó, komolyan. Ráadásul semmi hasznosat nem kaptam tőle. 

Hogy mit kaptam?

Kibaszott zoknit. Ennél a semmi is tökéletesen megfelelt volna.

Én bezzeg elköltöttem rá némi pénzt. Kapott tőlem egy parfümöt, anyának pedig táskát adtam, amire annyira vágyott. Aztán harmadik nap átjött Levi és megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk, de azért megvettem neki azt a könyvet, amiről úgy áradozott. Ő is megszegte ezt az egyességet és kaptam tőle egy órát, amit kicsit túlzásnak véltem és nem akartam elfogadni, de addig mondta és mondta a magáét amíg bele nem egyeztem. Anya és a nővérem elutazott a nagyimhoz két napra és ahogy az lenni szokott, együtt voltunk. Lefeküdtünk egymással, együtt fürödtünk, játszottunk, főztünk. Hiányzott már nekem, hogy ilyeneket csináljunk. Akkor nyilallt belém az a fájdalmas érzés.. hogy félek elveszíteni őt. Ekkor fogtam fel igazán, mennyit is jelent nekem Levi Ackerman.

Levi miután eljött tőlem, Ayatóval indultam találkozni, hiszen akart velem dumálni. Természetesen ezt nem mondtam el neki és nem is akartam feszegetni a vele való.. kapcsolatát?!

A szokásos helyre rendelt, ahol régen lógtunk. Mivel imádta a magas helyeket az egyik társasház tetején volt ez a bizonyos helyszín. Becsapódott magam mögött az ajtó, ahogy felértem a tetőre.

- Ohh, Eren, végre! - fordult felém, közelített, lepacsiztunk és magához rántott egy fél ölelésbe.

- Miről akartál beszélni?

- Egyből a közepébe, mi? - nevette el magát. - Ezt mindig bírtam benned! Hallottam a Kageyamás incidensről..

- Ne emlegesd fel nekem még egyszer - vágtam közbe.

Ayato meglepett arckifejezést vágott, majd félmosolyra húzta száját.

- Oké, oké. Van egy kis problémám és reméltem, hogy segítesz majd nekem.

Seggfej. És nekem ki segített anno? 

- Miben?

- Gondolom, szereted Hotarut.

- Nem, egyáltalán nem - oktattam ki.

- Még szép, hogy úgy nem. De mint embert aki az életed része volt, szereted?

- Túlzás lenne ezt mondani, amikor nem tartom vele a kapcsolatot.

- Tökmindegy. Róla lenne szó..

- Kiböknéd végre?

- Tegnap remegve zártam a karjaim közé, mivel egy bizonyos srác megerőszakolta - közölte bosszúsan, arckifejezése pedig már ijesztővé vált.