Karjaid közt [Suga f.f] •BEFEJEZETT•

6.rész

-Aishh~ Ne haragudj. Ha nem késem le a buszt...
-Semmi gond. Megszoktam.- vágtam bele szavába irigylésre méltó nyugalommal.
Hajába túrt, ami most barna színben tündökölt. Szemeim elkalandoztak. Először fürtjeit vettem figyelembe, majd öltözetét és végül szemeit.
Szavak nélkül tartottuk a kontaktust, majd hirtelen fülig pirulva vezettem földre tekintetem.
Körmeimmel elkeztem kopogni az asztalon.
-Zongorázol?- mosolyodott el.
-Mióta az eszemet tudom.- kortyoltam macchiatomba.
-Kedvenc darab?- húzta össze mandulaszemeit.
-Hmm... Beethoven művek.
-Jó választás.
-Te is zongorázol, igaz?
-Igaz.
-Kedvenc darab?- utánoztam hangját, mire halkan felnevetett.
-Mozart-művek leginkább.
Yoongi válla fölött elnézve fotósokat és riportereket láttam futni egyenesen felénk.
-Mi a baj?- fürkészte arcom.
-Vegyél fel minden cuccot! Mennünk kell! Riporterek!- kaptam össze cuccaim.
-Mi? Hol?- nézelődött.-O-ó.
Gyorsan kifizettem kávéinkat és a hátsó kijáraton kislisszolva kukucskáltam ki a fal mögül. Éppen az utolsó riporter tette be lábát az ajtón, így futni kezdtünk a parkoló felé.
-Gyerünk! Ülj már be!- sürgettem a fiút.
A riporter az ablak felé nézett, majd mutogatni kezdett ránk.
-De én nem fogadhatom el...- tiltakozott.
Belöktem a kocsi ajtaján, majd bevágódva a kormány mögé becsaptam az ajtót és szinte teljes gázzal megindultam.
-Francba.- sziszegtem a minket követő autó kameráját meglátva.-Ne haragudj, de nem akarok fotósokat vezetni a dormotokhoz, ezért az én othhonomba viszlek. Nem rabollak el, csak megvárjuk, amíg elmennek a fotósok. Rendben?
-Zavarni fogok?
-Nincs senki rajtam kívűl a házban.
-Tudom.- suttogta.
-Honnan?- néztem rá kérdőn.
-Láttam a levelet, amit írtál. Meg a sírkövét is...- halkult el.-Őszinte részvétem.
-Lehet egy kérésem?
-Mondd.
-Ha csak szánalomból beszélsz velem, mondd a szemembe.
-Nem szánalomból beszélek veled. Örülök, hogy valaki nem a pénzemért kedvel.
-Már ha kedvelsz...- tette hozzá.
-Örülnék, ha barátok lehetnénk.- mosolyodtam el.
Sikeresen értünk házamba, majd elhúztuk a függönyöket, a nem kívánatos riporterek érdekében.
-Ne haragudj a kávé miatt, megyek készítek, ha kérsz.- sürögtem-forogtam.
-Nem kérek köszönöm.
-Hozhatok valami mást esetleg inni, enni?
-Nem kell köszönöm.
-Akkor menjünk a nappaliba, ott tágasabb.
-Hű.- nézett körül. A hófehér zongora megragadta figyelmét.
-Játssz nyugodtan, ha szeretnél.
Hezitálva aztán, de leült a bőrszékre. Ujjai gyorsan siklottak a billentyűzeten, hibátlanul játszva a darabot.
Maga mellé invitált egy négykezes erejéig, meg még egyig, és még ötig. Kifáradva körözgetett csuklójával a kanapén elterülve.
A riporterek eközben lassan elszállingóztak, majd ötre teljesen eltűntek.
-Hát akkor, szia. - intett vissza a taxi ajtaja előtt.
-Szia.- döntöttem oldalra fejem elmosolyodva.
Nagyot sóhajtva vettem vissza az irányt üres házamba. A zongorához ülve elmosolyodtam a gondolatra, hogy pár perccel azelőtt, még együtt játszottunk az öreg hangszeren.