Karjaid közt [Suga f.f] •BEFEJEZETT•

20.rész

Yoongi teste a földnek csapódott mellettem.
Sziréna hangja hallatszott, mire a barmok futásnak eredtek.
Feltápászkodtam, majd szólongani kezdtem a fiút mellettem.
-Yoongi.- simítottam végig hófehér arcán.-Yoongi.- néztem pulzusát.
Szemeit felnyitotta, majd ijedten mért végig.
-Te meg ki vagy?
-Ki lennék Yoongz?- nevettem fel idegesen.
-Azt kérdeztem ki vagy?- szólt erélyesebben.
-Én… én. - gondolkodtam el.
Ki is vagyok neki? Barátja?
-A barátnőd.
-Hmm… szóval a barátnőm?- húzta sejtelmes mosolyra száját, mire rájöttem.
-Te idióta! Tudod, hogy megijedtem?- csaptam mellkasára.
-Aishh~-kapott mellkasához megjátszva, mire megforgattam szemeim.
-Jól nézel ki.- simítottam végig monokliján.
-Kösz, te se jobban.- simított végig hüvelykujjával vérző ajkamon.
-Minah, nem megmondtam, hogy ne fetreng nyilvános helyeken?- kérdezte egy ismerős hang.
-HyunSu?- ültem fel, mire fejembe nyílallt a fájdalom. Odakaptam, mire kezem véres lett.
Nagyot nyeltem. A vér látványától nem csak hányingerem lett az abortusz óta, hanem emlékeztet is.
-Minah?- pofozgatott óvatosan a férfi, apa volt munkatársa.-Rosszul van a vértől?- fordult Yoongihoz.
-Tudtommal nem.- segítettek fel.
A nő ,aki hívta a rendőröket, intett felénk. A lepedő (amin addig ültek) egyik végét felpárnázták, hogy arra lefektessenek.
Lábaim nem bírták, így Yoongi felkapott.
-Hé te srác! A csuklód nem olyan állapotban van, hogy jót tegyen neki, ha felemeled.
Yoongi száját összeszorítva koncentrált arra, hogy el ne essünk, vagy el ne ejtsen. Minden erejét összeszedve, vitt el a célpontig.
-Kisfiam, hozd ide a kocsiból a ládát.- nézett a körülbelül hétéves kisfiú szemébe anyja.
-Rendben.- futott a fekete kocsi felé.
-Ön orvos?- kérdezte hadarva Yoongi.
Ideges volt.
-A kórházban dolgozom. Megbízhatnak bennem.
-Oppa.
-Mondd Aranyom.- szorította meg kezem.
-Sajnálom.- mondtam, majd elengedtem magam.
-Hé, hé. Ne aludj el oké?- pofozgatott a nő.
-Mit Minah?- vizslatott könnyekkel teli szemekkel.-Minah?-kérdezett újra.
-Mindent.- suttogtam, majd oldalra fordítottam fejem, hogy ne lássa; sírok.
-Na~ -simított végig arcomon.-Tudod jól, hogy minden döntésed tiszteletben tartom.
-Aigoo~ Fiatalok.- forgatta szemeit az ősz férfi.
-Na de HyunSu! Maga sem idős!- mérgelődtem.
-Hogy te mindig ezt mondod.- csóválta fejét.
-Emeld fel a fejed egy picit.- kért a nő, majd bekente a fejemen keletkezett sérülést és bekötötte.
Kaptam a nőtől receptet, arról, hogy mi kell a gyógyszertárból.
-Meg ne engedd neki, hogy járkáljon egy hétig! Az ágyban marad, mert a seb bevérezhet! Pihenjen.- intézte szavait Yoongihoz HyunSu, mielőtt elindultunk volna.
Miután meggyőztük, Yoongi vigyáz rám, elhajtott.
-Mégegyszer köszönjük!-kiáltottam vissza a nőnek és kisfiának, akik visszaintettek.
Beültem a volán mögé, mire Yoongi elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Mi az?
-Na ezt gyorsan felejtsd el.- tolt át a másik oldalra.-Én vezetek.
-Jó.- dobtam be a durcát.
-Jó.- utánozta hangom.
-Nem is ilyen vagyok.- csapkodtam nevetve.
-De igeeen~- folytatta.
-Nem is.
-Dee~
-Oké, csak hagyd abba.- nevettem.
-Ha kapok egy csókot.- mutatott ajkaira.
Telefonom csörögni kezdett a műszerfal tetején.
-Hívnak.- mutatta fel.
-Kit érdekel.- csókoltam meg ráérősen.
Az út azonban feszült csendben telt egy rossz kijelentés miatt.
-Nem is tudtam, hogy rosszul vagy a vértől.- motyogta Yoongi eltűnődve.
Nem szóltam egy szót sem, míg eszembe jutott első célpontom.
-Vigyél a temetőbe.
-Pihenned kell.- tette jobb kezét kézfejemre.
-Vigyél a temetőbe.- fordultam felé.
-De…
-Min Yoongi, mondtam valamit.- mondtam halál nyugodtan belevágva szavába. Kezét elkapta eddigi helyéről.
És akkor felgyorsított. Egy rossz szokása, hogy amikor mérges, vagy ideges, beletapos a gázba.
-Yoongi.- kapkodtam a levegőt, ijedten nézve a mellettünk elsuhanó házakat.
Megfeszült állkapccsal meredt a semmibe.
-Yoongi!- sikoltottam.
-Yoongi állj le!- próbáltam nyugtatni magam.
Tudtam ezután mi kövekezik.
-Yoongi, légy szíves lassíts.- simítottam meg karját.
Láthatóan felengedett, szemei könnyesek lettek.
Meg kell nyugtatnod.- biztattam magam.
-Szivem… Álljunk félre, jó?-simítottam végig arcán.
Biccentett, megálltunk. Kinyitottam az ajtót, átsétáltam oldalára. Szája megremegett.
-Figyelj rám.-fogtam közre arcát apró kezeimmel.-Nyugodj meg.
Miután ilyet tesz, vagy ehhez hasonlót, magát hibáztatja mindenért. A depresszió hagyott benne ezekhez hasonló nyomokat.
Biccentett és beharapta száját.
-Nehogy elkezdj zokogni, tudod, hogy akkor én is sírok és kivételesen van rajtam smink.- dorgáltam mosolyogva.
Egy aprót mosolygott.
-Szeretlek.
-Én is, de ezt akkor is tudom, ha nem mondod.
-Sajnálom.
-Nem kell sajnálnod. Őszinte leszek, én is így fogadtam. Talán rosszabbul.
-Hiányoztál.
-Te is nekem Yoongz. -öleltem át szorosan.
-Mostmár jól vagyok.- morgott hajamba pár perc múlva.
-Menjünk hozzátok, rendben?- fogtam meg hozzám képest hatalmas kezeit.
-Rendben.-dörgölte orrát kézfejemhez.
Megcsókoltam homlokát, majd elindultunk a fiú dormja felé.