Minden Mögött

2. InstaFight

/ J A N I /

Mi ez az érzés? A fene sem tudja. Valahogy bűntudat és hiány keveréke. A zúgó repülőgépen ülünk, dumálunk, én pedig figyelmesen hallgatom Nessaj-t. Legalábbis többnyire. Néha a gondolataim el-el kalandoznak, hogy megfejtsék, miért érzem magam így, de úgy tűnik, minden ekörül való agyalás olyan felesleges, mint Bloody Traplandben egy plusz élet. Pontosabban a hiányt még nagyjából értem, még ha furcsa is, de a bűntudatot nem. Pontosabban azt is értem, csak éppen elfogadni nem vagyok hajlandó. Mikor Nessaly barátom kifárad a folyamatos dumálásban és fél órára bealszik mellettem, előveszem a telefonom és lövök egy képet Instára. Miután megosztom a fotót, és az érkező kommenteket olvasgatom, néhányon megakad a szemem. Hol hagytad Pistit? #VRNessaj. #Pray4Pisti. Most komolyan ennyire mocsok alak lennék, mert eljöttem Nessaj-jal egyedül, Pisti pedig otthon maradt?! De hát nem tehetünk róla, hogy minden csatornáról csak egyvalaki jöhetett, ha nem így lenne, nyílván hoztam volna Pistit is, és akkor most ő ülne itt mellettem. Arról meg szintén nem tehetek, hogy Pistit nem indította be annyira a Samsung Galaxy S8, és azt mondta, inkább én jöjjek. Félreértés ne essék, nagyon bírom Nessaj-t, hatalmas forma, gyakorlatilag Pisti után a legjobb haverom a többi videós között. De mióta kiderült ez az egész dolog, hogy egyedül jövök, mintha mindenki azzal szívatna, hogy „megcsalom" Pistit. Elsősorban maga Pisti szívatott ezzel, aki ugyebár tudjuk, hogy viccelt. Persze, értem, hogy a sok meleg poén után ez most kapóra jön a nézőknek, hogy piszkáljanak vele, és nem is haragszom rájuk, de tényleg kezdem emiatt rosszul érezni magam.

- Húú, ki ez a szépfiú? - ébred fel mellettem Nessaj, miközben az ablakon kifelé való bambulás közben a kezemben lévő telefonon megnyitva maradt a kép, amit Instára töltöttem.

- Hagyjál már, ezért hiszi mindenki, hogy megcsalom veled Pistit! - nevetek fel.

- Hát miért, nem azt teszed? - kérdezi Nessaj perverz hangon röhögve.

- Nem! Ne gyere már te is ezzel, elég volt nekem Pistit óvatosan kezelni egész héten, nehogy kitekerje a nyakam, meg a sok erről szóló kommentet olvasni mindenhol!

- Hé, Johnny, nyugalom! Viccelek. - hallottam ezt a mondatot az utóbbi héten már az isten sem tudja, hányadszor. Kicsit már túl sok itt a „vicc".

- Viccelsz, persze. Te is viccelsz, Pisti is viccel, csak én vagyok itt az egyetlen, aki már nem tudja, hogy nevessen-e.

- Pisti mondott valamit? - vált komolyabb hangnemre.

- Nem. Épp ezaz, hogy semmit nem mondott. Legalábbis miután elmondta a vlogban, hogy nem csak megölnünk kéne ahhoz, hogy átvedd a helyét, csak annyit, hogy viccelt, csak amikor valaki túl sokszor „viccel", az már gyanús. Nem akarom, hogy féltékeny legyen, mert nincs rá oka. Nem fogom lecserélni rád, és ezt nyílván te is tudod.

- Nyílván! - helyesel Nessaj a tipikus hangnemével, amire elmosolyodom. - Figyelj, Jani, Pisti nem hülye, pontosan tudja, hogy eszem ágában sincs kitúrni őt, nekem is megvan a saját csatornám, a saját közösségem. Ha komolyabban belegondolsz, nevetséges még a feltételezés is.

- Tudooom! - dőlök hátra az ülésben szenvedő hanggal.

- Nyugi, Johnny, nem lesz gáz. - boxolja meg a vállam.

- Remélem. - nézek ki újra az ablakon.

Már Londonban ülünk egy bevásárlóközpont éttermi részén, mikor eszembe jut, hogy csinálok még egy képet Instára, hogy legalább a Ninjonok halljanak rólam, ha már így otthagytam szegény társamat Debrecen magányában. Viszont mikor megnyitom az Instagramot, meglátom wearethevr felhasználó legújabb képét, amire felnevetek. Pisti a „Jani vagyok" szemüvegemben pózol háttérben a monitorrengeteggel. #Lonely? Ne már, tényleg meg fogom sajnálni, hiszen annyi mindent kell csinálnia egyedül, amíg én itt Nessaj-jal eszem a kis hamburgerem. Ráadásul a kommentek között olvasom, hogy 2 videót vág egyszerre. Ekkor eszembe jut, hogy nem csak simán csinálok egy fotót. Válaszolok vele Pistinek. Egy biztató „lájk" kéztartás, és a szöveg: „Hajrá Pisti nyomjaaaaad! :D" Mosolyogva posztolom a fotót, és remélem, hogy Pisti hamar észreveszi.

A további órákban is Nessaj szűnni nem akaró mondanivalóját hallhatom, ami kicsit elvonja a figyelmem, de közben körülbelül 15 percenként csekkolom az Instát, hogy Pisti reagál-e valamit.

- Közös képet nem csinálunk? Hadd forrjon a saját levében a göndör! - mondja egy kicsit később Nessaj, de most tényleg látom rajta, hogy poénkodik.

- Hagyd már szegényt! Meg engem is! - nevetek. - Egyébként csinálhatunk. - gondolok bele a dologba. A Ninjonoknak csinálunk. Nem Pistinek.

„Közös kép Nessaly barátommal :D" Ehhez a fotóhoz gyakorlatilag mindenki hozzászól. Orsi, MatsuKei, Meggymag és Azmo is. Nessaj-jal röhögve olvassuk barátaink hozzászólásait, de nekem közben fáj valami idebent. Szemét vagy Jani. Megcsalod Pistit. Apropó Pisti. Ennek a képnek már valahogy meglesz a hatása, ugyanis nemsokára megérkezik a válasz az említett göndörtől, de mikor megnézem, nem tudom, hogy inkább sírjak vagy nevessek. Iszonyatosan morcos ábrázat, hazugnak színlelt féltékenység a szemében, és hozzá a megsemmisítő komment az én jó barátomtól.

- Hogy lennél már kibaszva, Pisti? - kérdezem félhangosan a képleírásra válaszolva, mire Nessaj mosolyogva felsandít rám a saját telefonjából.

- Ne izgulj, Johnny! Viccel.

- Én már nem vagyok biztos benne. - teszem le keserűen a telefonom.

A nap további részében bármilyen szar alak is vagyok, nincs időm Pisti baján agyalni, minden időmet leköti a videók forgatása az új Samsung telefonról. Ezekről is posztolok pár képet, és természeten Nessaj megörökíti azt is, amikor „a táska viszi Janit", de aznap Pistitől nem érkezik több képválasz, így én is feladom a fotózgatást. Persze rá is írhatnék Pistire, hogy most akkor féltékeny-e vagy sem, de egyrészt szavak nélkül is látom, hogy az, másrészt pedig úgysem mondaná meg, hogy igen. Pistivel egy dologról nehezebb beszélgetni az érzelmeknél. A saját érzelmeiről. A franc vigye el, hiányzik! Olyan, mintha valami nem lenne meg belőlem, de az egyetlen, ami hiányozhat, az Pisti. Néha még én is meglepődöm kettőnk kapcsolatán, pedig ha valaki sokat beszélt már a kapcsolatunkról - sokszor még úgy is, hogy Pisti nem kifejezetten volt hálás - akkor az én vagyok.

Másnap csinálunk még egy búcsúselfie-t Hajnival, GoodLike-al és természetesen Nessaj-jal, aztán célba vesszük a repülőteret, hogy végre hazainduljunk.

- Tedd már le egy kicsit azt a telefont! Olyan vagy, mint egy friss szerelmes, akit 2 napra elszakítottak a barátjától. - szól Nessaj kedvesen, mikor a hazafelé tartó repülőn legalább ötödszörre nyitom meg Pisti második képét.

- Miii? Dehogyis, a kommenteket olvastam.

- Hányadszorra? - kérdez vissza Nessaj. Kicsit sem hisz nekem.

- ...Nem akartam így otthagyni. - mondom ki végül.

- Jani, nem 2 évre utaztál el, hanem 2 napra. És nem olyan munkát hagytál rá, amit csak te tudnál elvégezni. Ugyanazt kellett csinálnia, mint bármelyik más nap, csak most éppen nem ültél mellette, ne legyen már ilyen bűntudatod! Pisti nagyfiú, még ha néha tagadja is, túlélte nélküled ezt a kis időt, ne aggódj!

Furcsa, amit Nessaj mond. Mármint igaza van, inkább az a furcsa, hogy ezt neki el kell mondania, méghozzá olyan hangnemben, mintha a fia, de minimum a kisöccse lennék. Magamnak már bevallottam, hogy hiányzott Pisti, de hogy ez kifelé is ennyire látszik, az engem is meglep. „Jani...ez nagyon buzis." A fejemben megszólaló Pisti-hangtól elmosolyodom.

- Nessaj...ez nagyon buzis. - visszahangzom saját gondolataim keserűen nevetve.

- Dehogy buzis! Legyek őszinte? Mindig is csodáltam a barátságotokat. Vagyis...a kapcsolatotokat, mert ugye azt még Pisti sem tagadja, hogy ez több, mint barátság. Sokkal több kell egy magamfajtának ahhoz, hogy titeket szétválasszon, ebben biztos vagyok. Nohomo, de tényleg így van!

- Kösz, haver! - felelem őszinte hálával. Érzem, hogy most nem viccelt.